4p
A Reuters adatközlése alapján a héten a benzin ára a mediterrán piacon, heti átlagban 4,4 százalékkal lett olcsóbb, a gázolajnál 5,6% volt az árcsökkenés mértéke. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt, heti átlagban 2,3 százalékkal gyengült. Az üzemanyagpiaci árak és az árfolyam heti változását, valamint a pénteki árcsökkentést is figyelembe véve december 24-én, szerdán nem várható árváltoztatás.

A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. A GKI Energiakutató Kft. a Reuters árjegyzései alapján végzi el az árváltozás előrejelzéséhez tartozó számításokat.

Mi történt az olaj piacán?


A Brent kőolaj ára a héten 59-61 dollár/hordós szinten belül ingadozott, heti átlagban több mint 4 dollárral csökkent az olajár. A hét végére a Brent árának csökkenése megállt. A tőzsdei kereskedők egy része szerint 60 dollár/hordó körül van az árak mélypontja, míg mások szerint még további esések várhatók. A hét közepén a szaúdi olajminiszter ismét hangsúlyozta, hogy nem tervezik az olajkitermelés visszafogását, megvárják míg más kitermelők csökkentenek. A héten több, kisebb-nagyobb amerikai olajvállalat visszafogásokat jelentett be a jövő évi beruházásainál.

 



A Brent 1 hónapos határidős ára a héten elvált a spot ártól és a hét végére 2,3 dollárral magasabb áron zárta a hetet. Az 1 hónapos határidős WTI és Brent  ára közötti különbség heti átlagban közel másfél dollárral nőtt, a múlt héten 3,4 most átlagosan 4,8 dollárral volt magasabban a Brent ára, mint a WTI ára, a héten a WTI határidős ára valamivel gyorsabban csökkent, mint az egy hónapos határidős Brent  ára. 

Esnek az árak, gyengül a forint

Az üzemanyag-piacokon összességében árcsökkenés volt megfigyelhető a héten, a benzin ára 12-18, a gázolajé több mint 4 dollár/tonnával csökkent ezen a héten a mediterrán piacon. A Reuters adatai szerint a prémium ólmozatlan benzin tonnánkénti ára a mediterrán piacon 4,4 százalékkal csökkent, a másik két piacon (az észak-nyugat-európai piacon és az ARA, Amsterdam-Rotterdam-Antwerpen piacon) 5,5, illetve 7,9 százalékos volt az árcsökkenés mértéke. A motorikus gázolaj jegyzésára a mediterrán piacon 5,6 százalékkal került lejjebb, az észak-európai piacokon 6,7 százalékos volt az árcsökkenés mértéke.

Az üzemanyagpiacok áralakulását a héten erősen befolyásolta a kínálat emelkedése, az Egyesült Államokban és Európában is a készletek ismét magas szintre kerültek.  Az orosz dízelexport decemberben a várakozásokkal ellentétben jelentősen nőtt, az Egyesült Államokból érkező dízelt Dél-Európában lehet hogy kiszorítja a szaudi dízel, sőt Indiából is várható szállítmány. Az európai benzinexport újra lendületet vett, azonban az Egyesült Államokban a készletszint eléggé magas.

A forint árfolyama a héten 253 Ft/dollár alatt ingadozott, összességében kb. 5,7 forinttal kellett többet adni egy dollárért, mint a megelőző héten. A forint árfolyama a hét második felében tovább gyengült. 

Mit jelent mindez?

A hét folyamatai alapján, a már literre és forintra átszámolt különböző tőzsdei jegyzésárak mellett, a benzin esetében a mediterrán piacon 2,2 százalékos árcsökkenést, az északnyugat-európai piacon a forintban számított változások 3,3 százalékos csökkenést mutatnak, míg az ARA piacon a forintban mért változások 7,8 százalékos árcsökkenést jeleznek. A gázolajnál a mediterrán piacon 3,6 százalékos az észak-európai piacokon 4,7-4,8% közötti volt az árak forintban mért csökkenése. Ezen a héten az árfolyam változása erősen visszafogta az árak esését. A héten szerdán jelentettek be péntekre egy 6-6 forintos árcsökkentést, azonban szerdától kezdve a piaci üzemanyagárak az árnövekedés felé fordultak, amely forintban számolva még jelentősebb emelkedést mutatott ki. Így a hét második felének forintban mért drágulása eltüntette a további árcsökkentési lehetőségeket.



A mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében – a 27 százalékos áfával is növelten – benzin ára december 24-én, szerdán várhatóan nem változik, mivel a pénteki árcsökkentés bőven lefedte a hét elején jelentkező áresést. A fenti adatok alapján a benzin ára 340 forint/literes szint körüli, a gázolaj ára 358 Ft/liter körüli szinten maradhat.


Az elmúlt egy év során a benzin ára közel 15, a gázolaj ára közel 14 százalékkal csökkent. Az időszaki (utolsó publikált) átlagos keresetek emelkedése miatt 20-21 százalékkal több benzint és gázolajat lehet egy havi átlagos nettó keresetből tankolni, mint egy évvel ezelőtt.

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG