5p

A pandémia átalakította a média által nyújtott tartalmak fogyasztási szokásait. Az újranyitás után azonban a szolgáltatócégeknek el kell gondolkozniuk azon, hogy mely „karanténszokások” tartanak ki hosszútávon is, és melyek azok, amelyek végleg elvesztik majd a közönség érdeklődését.

A járvány időszakában minden eddiginél többet töltött a kanapén üldögélve a világ, így a pandémia egy új aranykort hozott az olyan iparágak számára, amelyek erőssége a bezártság miatt felszabaduló figyelem lekötése. A házon kívüli szórakozási lehetőségek lényegében eltűntek, és a munkahely-otthon közti ingázás is megszűnt, így jelentősen több idő jutott a már meglévő hobbik mellett például a tévézésre, könyvekre, podcastokra, és a videójátékokra is.

Most, ahogy a vakcináknak köszönhetően a világ ismét megnyitja kapuit, a „kanapék aranykorának” is vége szakad, a média- és tartalomszolgáltatóknak el kell gondolkozniuk azon, hogy mit jelenthet mindez a forgalmat tekintve az újraindulás utáni időszakban.

Ahogy az otthoni szabadidő mennyisége csökkenni kezd, a 2020-as, természetellenesen megnövekedett figyelemszint átadja a helyét annak, amit Mark Mulligan, az MIDiA Research elemzője egyszerűen csak „figyelemrecessziónak” nevez.

Több szabadidő, amit le kell kötni

Az átlagos, teljes munkaidőben dolgozó munkavállaló körülbelül 15 százalékkal több szabadidőt nyert a járvány során - derült ki a MIDiA amerikai, ausztrál, brit és kanadai fogyasztókat vizsgáló felméréséből. Nagy-Britanniában az emberek tavaly online töltött ideje (beleértve a televíziós streaming szolgáltatásokat is) napi több mint fél órával, közel öt órára nőtt az Ofcom kommunikációs ház szerint.

(Fotó: Pexels)
(Fotó: Pexels)

A szórakozás mellett pedig a kapcsolattartás is elengedhetetlenné vált, hiszen míg a világjárvány kezdetén minden tizedik házból hiányzott az internet-hozzáférés, időközben körülbelül felük csatlakozott az internethez. Emellett az okostelefon-felhasználók szerte a világon 143 milliárd új alkalmazást telepítettek készülékeikre, ami negyedével több, mint 2019-ben - mondta az applikációletöltéseket figyelő Sensor Tower szakértője, Craig Chapple.

Hogyan alakult a toplista?

A bezártság miatt a képernyő előtt töltött extra idő legjelentősebb részét a televízió kötötte le, a fejlett országokban átlagosan közel 80 perccel tévéztek többet hetente a kikapcsolódni vágyók a MIDiA számai szerint. Arányosan a legnagyobb ugrást azonban a videojátékok terén mérték: a világ hetente egy órával többet játszott a járvány alatt – ez 30 százalékos növekedés. Szintén érdekes a podcastok és hangoskönyvek népszerűségének megugrása is: csaknem 25 százalékkal több időt töltött ezek hallgatásával az emberiség a koronavírus időszakában.

A szabadidő csökkenésével kérdés, hogy az új szokások közül melyik fog eltűnni a süllyesztőben. Az elképesztően versengő streaming piacon már látszanak annak jelei, hogy az előfizetők kezdenek elfordulni a szolgáltatástól, ezt igazolja az Omdia kutatócég felmérése is, amely szerint Amerikában története során először csökken a nézők által használt streaming szolgáltatások száma.

2021 első negyedévében világszerte 5 millióan regisztráltak a piacvezető Netflix platformjára, ez komoly visszaesés a 2020 azonos időszakában mért 15 millióhoz képest. De az egyik nagy rivális, a Disney+ is jócskán az elemzői várakozások alatt teljesített. Hasonló helyzetben van az élő közvetítéseket nyújtó Twitch, amelynek fő tartalmát továbbra is a gaming-streamek adják. A cég vezérigazgatója, Emmett Shear a várakozásaikkal kapcsolatban így fogalmazott:

a videós tartalmaknak nincsen megszabott helye a mindennapokban, sokkal inkább arról van szó, hogy a nézők azt a platformot választják, amely éppen a legnagyobb szórakozási lehetőséget nyújtja. A lezárások feloldásával a Twitch versenytársait elsősorban olyan, az elmúlt másfél-két évben nem elérhető szórakozási lehetőségekben kell majd keresni, mint a testmozgás a szabadban, vagy éppen egy baráti találkozó.

A recesszió igazi vesztesei azonban nem az új tartalomszolgáltatók, hanem az olyan klasszikus formátumok lesznek, mint a televízió. Az Egyesült Államokban évek óta egyre gyengébben teljesítő ágazat a karantén legmélyebb pontjaiban enyhe növekedést tudott produkálni, azonban 2021 második negyedévében már 23 százalékos nézettségcsökkenést regisztráltak az elemzők.

Melyik szokás lehet a járvány győztese?

A pandémia alatt legnépszerűbbé váló új médiaszokás azonban nem más, mint a videojáték. Az átlagosan egy óra, amelyet hetente a lakosság játékkal töltött, minden más új szokás előtt jár a növekedést tekintve – és a többi „karanténhobbival” szemben népszerűsége az újranyitás ellenére sem látszik csökkenni. A Sensor Tower adatai alapján 2020-ban több mint 56,2 milliárd játékalkalmazást telepítettek fel, ez a szám közel 33 százalékkal magasabb, mint a megelőző évben. Ez azonban még nem minden, hiszen 2021 első negyedévében a 2020-as szintnél is több installációt regisztráltak.

Most, hogy egyértelműen kifelé tartunk a járványból, a „kanapé aranykora” valóban lezárulni látszik, így az elmúlt időszakban jelentős sikereket elkönyvelő tartalomszolgáltató médiacégeknek megoldást kell találnia arra, hogy hogyan tartsák meg a jelenlegi forgalmukat, miközben az újraindulás magának követeli a figyelmet.

(Economist)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Tartson egy hónap vásárlási szünetet!
Elek Lenke | 2026. november 8. 17:28
Van, aki magát akarja fenntartani, nem a környezetet.
Vásárló Ehető Erdő vacsoraest: különleges menüsor egy séf és egy erdész összefogásából
PR | 2026. november 6. 14:16
A Mamaison Hotel Andrássy Budapest földszintjén található Andrássy Garden Budapest szívében, az Andrássy út nyüzsgésétől néhány lépésre kínál elegáns, mégis otthonos környezetet.
Vásárló Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:17
Több tényező is fennakadásokat okoz.
Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG