1p
Az agrártermékek termelőiár-szintje novemberben 11,8%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A növényi termékekért 8,7, az élő állatokért és állati termékekért 17,3%-kal kaptak többet a termelők - ismerteti a KSH.

2011 folyamán az árnövekedés mértéke lassult, ami elsősorban a növényi termékek árának mérséklődő emelkedésével magyarázható.

A gabonafélék árában a 2010. novemberi 51,6% növekedés után idén újabb, 12,9%-os emelkedés figyelhető meg. Az ipari növények termelői ára 18,6, ezen belül az olajnövényeké 8,1%-kal nőtt 2010 novemberéhez képest.

A burgonya termelői ára novemberben – a tavalyi jelentős emelkedés után – 55,9, a zöldségeké kisebb mértékben, 10,9%-kal csökkent. A gyümölcsök árindexe novemberben 7,0%-kal emelkedett. Ebben az időszakban az alma és a szőlő értékesítése jelentős: előbbi ára 15,8%-kal nőtt, a borszőlőnél viszont 10%-os mérséklődés tapasztalható.



A vágóállatok termelői ára 20,1%-kal volt magasabb az előző év azonos időszakában mértnél, a megfigyelt állatfajok mindegyikénél két számjegyű volt a növekedés. A vágósertés felvásárlási ára január óta folyamatosan emelkedett, az utóbbi két hónapban gyorsuló mértékben. Augusztusban a vágósertés ára kilogrammonként 330, novemberben már 378 forint volt.

Az állati termékek ára 11,0%-kal volt magasabb az egy évvel korábbinál, a tej ára 15,0, a tojás ára 2,6%-kal haladta meg az előző év novemberit.

2011. január–november között a mezőgazdasági termékek árszínvonala 20,2%-kal nőtt a 2010. azonos időszakihoz képest. A növényi termékeknél 23,3, az élő állatok és állati termékek esetében  14,7%-os volt az áremelkedés. A gabonafélék ára 33,1%-kal meghaladta a 2010. január–novemberit, a zöldségféléké viszont 11,9%-kal csökkent.

A burgonya ára 2011 első félévében még 41,8%-kal magasabb volt az előző évinél (a 2010-es gyenge termés eredményeként a piacon kis mennyiség volt, magas áron); azonban a 2011. évi jó termés miatt az árak jelentősen visszaestek, ezért az első tizenegy hónap indexe 9,8%-kal csökkent. A gyümölcsökért 17,6%-kal magasabb árat kaptak a termelők a megelőző év január–novemberihez képest. A vágóállatok termelői ára 14,4, az állati termékeké 15,4%-kal emelkedett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Jó hírt közölt az Aldi, itt egy újabb árcsökkentés
Privátbankár.hu | 2026. január 28. 17:23
A csokoládé árához nyúlnak hozzá.
Vásárló Tovább halogathatja a tankolást
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 17:00
A nagykereskedelmi üzemanyagárak nem változnak szerdától.
Vásárló Kellemes meglepetés a Lidltől: 50 ezer forintot spórolhatnak a legügyesebb vásárlók
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 11:03
Már a Lidl vásárlóinak több, mint fele használja a piacvezető áruházlánc digitális hűségprogramját, a Lidl Plus-t, amelynek segítségével a tavalyi évben 22,7 milliárd forint maradt a magyar háztartásoknál. Az adatokból jól látható, hogy azon felhasználók, akik rendszeresen használták vásárlásaik során a Lidl Plus applikációt, 2025-ben éves szinten akár egy-két bevásárlás árát is megspórolhatták.
Vásárló Dízelesek, kútra fel! – csütörtökön még megéri
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 10:45
Az autósok egy részének nem kell aggódnia.
Vásárló A tetőablak gondos kiválasztása pénzügyi szempontból is lényeges
Márkázott tartalom | 2026. január 14. 16:36
Egy tetőtéri felújítás vagy beépítés során a tetőablak kiválasztása jóval több, mint esztétikai kérdés. A döntés közvetlen hatással lehet ugyanis az ingatlan értékére, az energiafelhasználásra és a hosszú távú fenntartási költségekre is.
Vásárló Csapatépítés az irodában: remek ötletek, amik tényleg működnek
Márkázott tartalom | 2026. január 12. 07:44
Nem kell, hogy a dolgos hétköznapok csak a feladatokról szóljanak, hiszen az irodai lét sokkal több puszta munkavégzésnél. Egy jó közösségben az idő is gyorsabban repül, a feladatok pedig valahogy könnyebben megoldódnak, ha érezzük a kollégák támogatását. Az alábbi néhány egyszerű, mégis nagyszerű módszerrel könnyedén feldobhatjuk az irodai légkört, és kellemesebbé tehetjük az együtt töltött órákat.
Vásárló Megint drágább lett a családi nagybevásárlás – de ne sírjuk vissza a tavaly januári árakat
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. január 12. 05:49
Az árrésstopnak az inflációs mutatókra gyakorolt kedvező hatása épp a választások környékén tűnik majd el – addig azonban segít a bázishatás, a Privátbankár Árkosár idén januárban még az előző hónaphoz képest mért drágulás ellenére is kevesebbe kerül, mint egy éve. Nagyot emelkedett a csokoládé ára, de a narancsléé kezd visszatérni a normális tartomány felé.
Vásárló Tudatos befektetés az egészségbe minden nap
Márkázott tartalom | 2026. január 10. 10:03
A pénzügyi tudatosság ma már nem csupán a megtakarításokról, befektetésekről és költségtervezésről szól. Egyre többen ismerik fel, hogy az egyik legfontosabb hosszú távú befektetés saját egészségünk megőrzése. Ha a szervezet folyamatos túlterhelés alatt áll, annak előbb-utóbb anyagi következményei is lehetnek: csökkenő teljesítmény, gyakoribb kiesések, kevesebb energia a munkára és a fejlődésre. A tudatos életmód ezért ma már ugyanúgy része a felelős tervezésnek, mint egy stabil pénzügyi stratégia.
Vásárló Téli hajápolás luxuskivitelben – megéri a prémium sampon és a gőzölős hajvasaló?
PR | 2026. január 6. 16:29
Ahogy beköszönt a fűtési szezon, nemcsak a bőr, hanem a haj is fokozottan igénybe vetté válik. A száraz levegő, a sapkák, a hideg szél és a gyakori hajformázás együttesen tompítják a haj fényét és rugalmasságát. Egyre több az olyan high-end hajápoló márka, amelyek az egészséges hajkoronát a tudatos életmód részévé emelik. De vajon tényleg megéri többet fizetni egy samponért vagy egy gőzölős hajvasalóért?
Vásárló Környezetbarát csomagolás: marketingeszköz az éttermek kezében
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 17:59
Tudtad, hogy amikor egy étterem kínálatával találkozol, gyakran a csomagolás kelti az első benyomást, nem az étel íze vagy illata? Egy esztétikus, környezetbarát csomagolás nemcsak hasznos, hanem segíti a márka imázsának erősítését is. Még azelőtt megtapasztalhatod az étterem értékeit, hogy megkóstolnád az ételt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG