3p
Az autósoknak leesett, hogy a "türelmi idő" igazából azt jelenti, hogy később ugyan, de kell fizetni a januári használatért, ráadásul kicsit többet - nyolcvanezer megyei matricát vett ötvenezer autós csak péntek délig. Igyekeznek megválaszolni a felmerülő kérdéseket.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. a viszonteladó partnerekkel együtt január 2-án déli 12 óráig mintegy 82 ezer e-matricát értékesített. Közel 50 ezer autós váltott megyei matricát, amivel egy-egy megye gyorsforgalmi útjai évi 5 ezer forintos áron használhatók.

A megyei matricák mellett a hagyományos "időalapú", azaz 10 napos, havi vagy éves matricákat idén is meg lehet vásárolni. (Aki ilyet vesz, az alaposan számolja meg az üléseket az autójában - cikkünk végén írunk a változásokról.) Jelezték, a hagyományos időalapú matricák mellé az érvényességi idő figyelembevételével már nem kell megyei matricát venni.

Hol nem kell fizetni?

Díjmentesek kizárólag a következő szakaszok maradnak:

• az M0 autóút 1. sz. főút M5 autópálya közti szakasza

• az M0 autóút 4. sz. főút és M3 autópálya közti szakasza

• az M0 autóút 11. sz. főút és a 2. sz. főút közti szakasza

• valamint az M31-es autópálya teljes szakasza

Díjköteles utak - kattintásra nagyobb lesz!

A díjköteles úthálózat térképe a nemzetiutdij.hu oldalon található. Ez alapján látszik: több esetben is gyakorlatilag fizetőssé váltak olyan utak, amelyek egyébként ingyenesek, azonban csak fizetős útra lehet kanyarodni róluk. Több Duna-híd is 2 megyei matricával vehető igénybe, mivel két megyét kötnek össze. Egy néhány százméteres fizetős szakasz miatt nem lehet matrica nélkül kijutni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, míg az M7-es néhány kilométeres Veszprém-megyei szakasza miatt nem 3, hanem 4 megyei matricára van szükség a Balaton elérésére a fővárosból.

Az első nap tapasztalatai alapján összegyűjtött kérdések-válaszok elérhetők a NÚSZ honlapján.

Türelmi idő? Fizetni kell a januári használatért is, csak később (de akkor többet)

Azok az autósok, akik a díjköteles szakaszokat januárban matrica nélkül használják, mentesülhetnek a 14 875 forintos pótdíj megfizetése alól, ha legkésőbb február végéig a NÚSZ Zrt. ügyfélszolgálati irodájában a szolgáltatási díj megfizetése mellett (1470 Ft) az adott szakaszra érvényes megyei vagy országos éves matricát váltanak.

Tehát a januári használatért is kell fizetni, csak elég februárban - ilyenkor viszont az árat megfejelik a matrica árának közel 30 százalékát kitevő "szolgáltatási díjjal".

Akiknek drágább lett a matrica

Ami az időalapú matricák árát illet: a legfeljebb 3,5 tonna legnagyobb megengedett össztömegű gépjárművek korábbi D1 díjkategóriáját kétfelé osztották. A maximum 5+2 üléses személygépkocsik változatlan áron válthatnak e-matricát. Az ennél több utas szállítására is alkalmas kisbuszokat, lakóautókat és a haszongépjárműveket a D2 díjkategóriába sorolják át. Az utóbbi körbe tartozó járművek számára a heti (10 napos) és a havi e-matricák ára a kétszeresére nő, de az éves matricáké nem emelkedik.

Ha nem személygépkocsi után kötik, akkor a jövőben az utánfutók úthasználatáért is fizetni kell a díjköteles szakaszokon. Az erre a célra kialakított új U-kategória díjtételei megegyeznek majd a D1 kategória díjaival.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG