2p
A Vidékfejlesztési Minisztérium számításai szerint a betétdíjrendszer bevezetése tízmilliárd forintos beruházást igényel és évi 90 milliárd forintos forgalmat eredményezne.

Sörösüveg, ásványvizes palack, joghurtos pohár 30 forintért

A Magyar Hírlap hétfői számában megjelent írás szerint a jelentős környezetvédelmi haszon mellett a rendszer fenntartása a költségvetést sem terhelné, a vissza nem vitt palackokból származó bevétel évi tizenötmilliárd forintra tehető.

A harminc forintos betétdíjjal érintett termékek közé az üveg- és PET palackok mellett a műanyag joghurtos poharak is bekerülhetnek.

A Vidékfejlesztési Minisztérium a jövő évi választási ciklus után vezetné be az Európa számos országában sikeresen működő betétdíjrendszert – mondta a lapnak Illés Zoltán, a tárca környezetügyért felelős államtitkára.

Régen a betétdíj is jobb volt

Budapesten márciusban kezdték el lecserélni a szemeteskukákat a fővárosban. A jövőben ugyanis már a lakóknak otthon kell szétválogatni a hulladékot, ugyanúgy, ahogyan a szelektív szigeteknél. Kivéve az üveget, azt a jövőben is el kell vinni a szelektív gyűjtőhelyekre. Részletek >>

Magyarországon évente hatvanezer tonnányi PET palack kerül forgalomba, többsége pedig, bár egyre többen csatlakoznak a szelektív hulladékgyűjtéshez, így is a szemétdombokon végzi - tette hozzá. Megjegyezte azt is: „a betétdíjrendszer a kilencvenes évek előtt Magyarországon kiválóan működött, de csak a sörös- és néhány szörpös üveg tekintetében maradt meg, ezért ismét szeretnénk kiterjeszteni a betétdíjjal érintett termékek körét”.

Utalt arra is, hogy hasonló rendszer ma nemcsak Ausztriában, vagy Németországban és a skandináv országokban működik, hanem például Horvátországban is - írja a Magyar Hírlap.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Megjelent az űrkutatásból származó technológia a fogkrémeknél
Buksza blog | 2024. december 15. 18:03
Az űrhajók és a fogkrémek meglehetősen távol állnak egymástól, ám összekötheti őket, hogy hasonló módszerekkel készülnek. Legalábbis a Colgate ebbe az irányba megy. 
Vásárló Ki lehet törni a bejgli, halászlé, töltött káposzta háromszögből? A franciák mutatják a karácsonyi lakomadivatot
Buksza blog | 2024. december 15. 11:13
A franciák karácsonyi ételválasztása megmutatja, hogy ki lehet törni a halászlé, töltött káposzta, bejgli készítésének Bermuda-háromszögéből, ha egy kicsit bonyolultabban gondolkodik a házi szakács.
Vásárló Furcsa balesetben halt meg egy Magyarországon is népszerű márka alapítója
Privátbankár.hu | 2024. december 15. 08:26
Kirándulás közben történt a szerencsétlenség.
Vásárló Futárok nevében verik át a gyanútlan online vásárlókat a csalók: figyelmeztet a szlovák rendőrség
Privátbankár.hu | 2024. december 12. 12:59
Egy újfajta csalásra hívja fel a figyelmet a magyar nyelvű szlovákiai sajtó, ami vélhetően nem csupán Magyarország északi szomszédjának lakóit veszélyezteti.
Vásárló Földbe döngölheti a bíróság a „junk food” élelmiszerek és italok gyártóit
Buksza blog | 2024. december 12. 07:44
Egy magánember olyan pert kezdeményezett az úgynevezett ultrafeldolgozott élelmiszerek gyártói ellen, amely a dohánygyártók elmeszeléséhez hashonló végeredménnyel járhat.
Vásárló Váltás jöhet a boltokban: nyugdíjba mehetnek a mostani bevásárlókocsik
Buksza blog | 2024. december 10. 17:47
Hamarosan megjelenhetnek az okosnak mondott bevásárlókocsik az áruházakban, amelyek két szempontból is kiérdemlik ezt a jelzőt. Sokat tudó elektronikus kütyük és tudják hogyan húzzák ki a pénzt a vevők.
Vásárló Egy speciális hajápoló termék, amelyet érdemes megismerni
Márkázott tartalom | 2024. december 9. 15:29
A keratinos samponok népszerűsége töretlen, de vajon hányan ismerik közelebbről is ezeket a termékeket? Miért jó, ha ezeket használjuk a már megszokott samponok helyett? Cikkünkből ez is kiderül!
Vásárló Fekete karácsony: minden idők legdrágább bevásárlására készülhetnek a magyarok
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2024. december 9. 05:47
Az elmúlt hónapok áremelkedése decemberben tetőzött: másfél éve nem láttunk akkora drágulást a hipermarketekben, mint most. A két számjegyű drágulás visszatért az üzletekbe, sosem volt még ilyen drága a nagybevásárlás a Privátbankár Árkosár története során.
Vásárló Évtizedek óta példátlan drágulás történt: méregdrága lett a kávé
Buksza blog | 2024. december 8. 16:45
A kávé ára ötven éve nem látott magasságba nőtt miután az alapanyag kínálata messze elmarad a kereslettől. A háttérben részben a klímaváltozás és az ellátás finanszírozásának némi kavarodása áll.
Vásárló Kisokos pénzügyi tervezéshez: hogyan kezdjünk hozzá?
Márkázott tartalom | 2024. december 7. 11:06
A pénzügyi tervezés mindannyiunk számára fontos, hiszen ez a kulcsa a hosszú távú anyagi stabilitásnak és a pénzügyi célok elérésének.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG