1p
Mától nem engedélyezi a United States Postal Service lítiumion-akkumulátorral rendelkező elektronikai eszközök nemzetközi szállítását. Az új szabályozás miatt, ha valaki Amerikából akar iPad-et, vagy okostelefont küldeni akkor a korábbi ár négyszeresével is szembesülhet, mivel már csak a FedEX, és a DHL szolgáltatásait veheti igénybe.

A United States Postal Service (USPS) május 16-tól letiltott minden olyan nemzetközi szállítmányt, amely lítiumion-akkumulátorral rendelkező elektronikus cikket tartalmaz - írja az Index hírportál. Az új szabályozással egyes országokba megnégyszereződhet a postázási költsége annak, aki ilyen típusú kütyüket akar küldeni, mivel már csak a magán postai szolgáltatókat veheti igénybe. A szabályozás többek között az iPad-re, és az okostelefonokra is vonatkozik.

A szabályozást fejfájást okoz az USPS személyzetének, a katonák családjainak (a többi szolgáltató csak civil címekre tud kézbesíteni), az elektronikai cégeknek, ugyanakkor a többi csomagküldő szolgáltató, mint például az UPS, a DHL és a FedEX hasznot húznak belőle.

A tilalom legvalószínűbb oka az, hogyha az akkumulátorok teljesen fel vannak töltve, de nincsenek rendesen elcsomagolva, így könnyen tüzet okozhatnak. A Fastcompany szerint a lítiuminon-akkumulátorok 2006 óta legalább két repülőgép balesetet okoztak.

A posta azt ígéri, 2013 januárjától felülvizsgálják a tiltást, és engedélyezni fogják bizonyos mennyiségű lítiumion-akkumulátor szállítását, amennyiben azokat megfelelően telepítik azokba az eszközökbe, amelyekbe valók. Mától azonban az USPS szolgáltatásain keresztül nem lehet videókamerát, walkie talkie-t, GPS-t, fényképezőgépet, MP3 lejátszót, Bluetooth headset-et, okostelefont, laptopot, borotvát, fúrót, tabletet, hordozható dvd-lejátszót küldeni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Zagyszivattyú kínálat – Mutatjuk, mire használható az eszköz!
Márkázott tartalom | 2025. november 13. 10:21
A modern építőipar, a mélyépítés, valamint a környezetvédelemhez kapcsolódó víztelenítési és szennyvízkezelési feladatok elképzelhetetlenek a zagyszivattyú kínálat megbízható és nagy teljesítményű tagjai nélkül. A zagyszivattyúk képesek a legnagyobb kihívást jelentő, koptató hatású, szilárd részecskéket és iszapot tartalmazó folyadék, a zagy hatékony kezelésére. A Tsurumi márkanév a megbízhatóság, a tartósság és a technológiai innováció szinonimája a szakmában. Közel egy évszázados tapasztalatával a világ egyik legelismertebb gyártójává vált a merülőszivattyúk szegmensében.
Vásárló Összefüggést találtak a fiatal felnőttek vastagbélrákja és a biológiai életkor között
Natív tartalom | 2025. november 12. 14:05
Az 50 év alatti vastagbélrákok emelkedése új megvilágításba helyezi a megelőzést – a biológiai életkor lehet a korai felismerés kulcsa.
Vásárló Teszt Plussz Magazin: ezek a legjobb vezeték nélküli állóporszívók
Márkázott tartalom | 2025. november 12. 10:25
A Teszt Plussz Magazin ismét frissítette vezeték nélküli állóporszívó tesztjét, aminek részeként megvizsgálták az egész piacot, és a teszteredményekből kiderült, hogy a Dyson még mindig uralja a prémium kategóriát, de egyre komolyabb kihívót jelent a Dreame, miközben az alacsonyabb kategóriákat leginkább a Xiaomi, a Bosch, a Shark és a Gorenje porszívói uralják.
Vásárló Váratlanul bezuhant a drágulás a boltokban – a kormányt ez hidegen hagyja
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. november 10. 05:42
Az előző hónaphoz képest régen látott mértékű árcsökkenést talált a legfrissebb Privátbankár Árkosár-felmérés a hipermarketekben. Éves szinten persze nőttek az árak, de a drágulás több mint egyéves mélypontra fékezett. Az árrésstop mégis maradt – ennek már csak politikai okai lehetnek, szakmaiak nem. Novemberi felmérésünk során lehet, hogy láttuk az ország utolsó szögletes trappistáját is.
Vásárló Alvás és mindennapi terhelés – Hogyan válasszunk megfelelő matracot?
Márkázott tartalom | 2025. november 8. 17:23
A pihenés módja sokak számára egy megszokott rutin, mégis gyakran csak akkor kerül előtérbe, amikor hosszabb idő után kényelmetlenséget tapasztalunk. A fekhely kialakítása nemcsak az alvás hosszára, hanem a napközbeni működésünkre is hat. 
Vásárló Az adatmentés fontossága a digitális korban
Márkázott tartalom | 2025. november 7. 16:50
A digitális világban mindennapi eszközeinkkel rögzítjük életünk pillanatait: képek, dokumentumok, üzenetek. De vajon elegendő figyelmet fordítunk ezek megőrzésére? Fontos tudatosítani, hogy eszközeink naponta különféle kockázatoknak vannak kitéve.
Vásárló Zöld fűtési alternatíva: a pelletkazánok
Márkázott tartalom | 2025. november 5. 16:41
Napjaink egyik nagy kérdése, hogy miként lehet környezettudatosan élni, és ennek részeként, milyen technológiákat érdemes választani a mindennapi életben. 
Vásárló A jövő otthona, avagy miért választják egyre többen a könnyűszerkezetes házakat?
Márkázott tartalom | 2025. november 4. 17:16
Az építkezés mindig nagy döntés, hiszen az ember az otthonát nem néhány évre tervezi. Az utóbbi időben egyre többen fordulnak a könnyűszerkezetes házak felé, amelyek nemcsak gyorsabban elkészülnek, hanem energiatakarékosabbak és fenntarthatóbbak is a hagyományos építési módoknál.
Vásárló Hogyan érd el a Z generációt a közösségi médiában?
Márkázott tartalom | 2025. november 4. 10:15
Az online platformok terén a Z generáció egyedi szereppel bír; ők azok a digitális bennszülöttek, akik gyakorlatilag már az online térben nőttek fel. 
Vásárló A megbízható rögzítés az építőipar alapja
Márkázott tartalom | 2025. november 3. 16:45
Az építkezések és felújítások világában sokszor a legapróbb részletek döntik el, mennyire lesz tartós és biztonságos a végeredmény. Akár egy családi ház szerkezetéről, akár ipari létesítményről van szó, a stabil rögzítés nélkülözhetetlen. Azok az elemek, amelyek a háttérben végzik a dolgukat, valójában a teljes szerkezet biztonságát tartják kézben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG