A brüsszeli bizottság a német lap megkeresésére közölte, hogy az elektromos cigarettákra ki kell terjeszteni a leszokást segítő egyéb nikotintartalmú készítményekre vonatkozó szabályokat. Ennek alapján a termékek forgalmazását egészségügyi hatósági engedélyhez kötik, és bizonyos nikotintartalom felett orvosi rendelvény nélkül kiadható gyógyszernek minősítik.
A szabályozás tulajdonképpen tiltás
A bizottsági tervek szerint a továbbra is szabadon forgalmazható elektromos cigarettákban használt patronokban a nikotintartalom nem haladhatja meg a 2 milligrammot, a patronokban használt folyadékban pedig a milliliterenkénti 4 milligrammot - írta a Berliner Zeitung.
A lap szerint a jelenleg használt termékek nikotintartalma a határérték többszöröse. A bizottsági szabályozás gyakorlatilag tiltást jelent, ami a kívánt hatással ellentétes következményekkel járhat - vélekedett az e-cigaretták forgalmazásában érdekelt cégeket összefogó IG-ED egyesület szóvivője, aki szerint a brüsszeli regula miatt sokan visszatérhetnek a dohányzáshoz. Az EU halálra védelmezi a polgárokat - jegyezte meg.
Van, aki örül a szabályozásnak
Ugyanakkor a füstmentes fórum elnevezésű civil szervezet üdvözölte a kezdeményezést. A szervezet szerint indokolt a fellépés az e-cigaretta ellen, mert az egyre inkább terjedő eszköz ismét "szalonképessé" tette a füstölést, használata pedig "kapudrog hatást" válthat ki, vagyis megnyithatja az utat a dohányzás felé, ráadásul nem ismertek az egészségügyi kockázatai - ismertette a berlini lap a szervezet álláspontját.
Németországban jelenleg nagyjából 2 millióan használnak elektromos cigarettát. A dohányzás visszaszorulóban van, a német statisztikai hivatal hétfőn megjelent adatai szerint tavaly évtizedes mélypontra csökkent a cigarettaforgalom, összesen 82,4 milliárd szál cigarettát értékesítettek, ami 6 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest, és a legalacsonyabb szám Németország újraegyesítése óta. A kimutatás szerint a szivarok és szivarkák forgalma is csökkent 2012-ben.
Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!
Az elektromos cigaretta piacának szabályozására készül az Európai Bizottság, a tervek szerint a termékek többségét csak gyógyszertárban lehet majd árusítani - írta a Berliner Zeitung.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A Fidesznek kedvezhet a magas részvétel?
5 perce
-
Megvan, mikortól kezdenek jönni a választási eredmények
31 perce
-
Az elnököket lecsukják, ugye?
körülbelül 1 órája
-
Mégis igaza lesz a Mediánnak? Újabb elképesztő részvételi adatot közöltek
körülbelül 1 órája
-
Meghökkentő dolgot találtak a Holdon a kínaiak
2 órája
-
Káoszt okoztak az üzemanyagárak miatt tüntetők – öt nap után lépett az ír rendőrség
3 órája
-
Bődületes részvételi rekord készül: megjöttek a friss adatok
3 órája
Mfor.hu Top24
- Ezen sok múlhat: itt van két beszédes adatsor az előző választásokról – A hét ábrája
- Ott a legaktívabbak az emberek, ahol a Tisza teljesített jobban legutóbb
- Több szavazatszámlálója lesz a Tiszának, mint a Fidesznek
- Magyar Péter: már nincs kitől félni, rendszerváltás lesz
- Újabb őrületes részvételi szám – van, ahol egymillió ember szavazott fél nap alatt
- Hihetetlenül magas a részvételi arány már 11 órakor is
- Szervezetten szállítanak cigányokat szavazni? Feljelentést tesz a Mi Hazánk
Vásárló
Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló
Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló
Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló
Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit.
Vásárló
Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket.
Vásárló
Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet.
Vásárló
Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló
Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket!
Vásárló
Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló
Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
Heti top
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Leesett az elemzők álla: váratlan fordulat Németországban 2026. április 9. 10:21
- Visszaszólt az ukrán bank a NAV-nak a pénzszállítók ügyében: félrefordítás történt? 2026. április 8. 19:33
- Moszkva már a balti államokat fenyegeti, Magyarország is szóba került 2026. április 7. 07:27
Havi top
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből 2026. március 26. 05:44
- Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van” 2026. március 18. 13:14
Friss
Közérdekű
Megvan, mikortól kezdenek jönni a választási eredmények
A Nemzeti Vélasztási Iroda várhatóan este 8-tól közli az adatokat.
31 perce
A 100 Leggazdagabb
-
Ukrán milliárdos vásárolta be magát a román acéliparba2026. április 10. 15:10 -
Rekordberuházásba kezd a Vajda-Papír Csoport2026. április 10. 06:00 -
Milliárdos ékszerekben tartják pénzüket a világsztárok2026. április 9. 16:00 -
Csempegyártásba száll be az egyik leggazdagabb magyar, Szatmári Zoltán2026. április 9. 05:55 -
63 ezer milliárd forint értékű arany rejtőzhet a föld alatt Kínában2026. április 8. 16:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Jöhetnek az önvezető Teslák Európába
13:19
-
Globális közvéleménykutatás készült arról, hol laknak a legudvariasabb emberek a Földön
11:57
-
Ukrajna hatalmas veszteségeket szenvedett el a lakosság számában
10:42
-
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok
09:49
-
500 millió dollár értékben vásárolhat olajat Magyarország az Egyesült Államoktól
08:59
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Döbbenetes számok: 13 órára gyakorlatilag a fél ország leszavazott!
13:38
-
Pajtók Gábor is leadta a szavazatát, Vágner Ákos polgármester pedig megerősítette, hogy kire szavaz
10:31
-
Brutális részvételi adatok: már 17 százalék a részvétel, Egerben Bódis Péter is leadta szavazatát
09:39
-
Időutazás négy keréken: veteránautók lepték el a Dobó teret
08:41
-
Megugrott a részvétel: már reggel 7-ig közel kétszer annyian szavaztak, mint négy éve
07:50
legolvasottabb
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
-
Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét
2026. április 4. 13:30
top 24
-
Bődületes részvételi rekord készül: megjöttek a friss adatok
2026. április 12. 11:41
-
Magyar Péter elmondta, mivel kezd az új kormány, ha nyer a Tisza
2026. április 12. 09:59
-
Mégis igaza lesz a Mediánnak? Újabb elképesztő részvételi adatot közöltek
2026. április 12. 13:56
-
Elbukott a béketárgyalás: J. D. Vance üres kézzel utazott haza
2026. április 12. 07:31
-
Tamara, zöld Bugattival – ma dollármilliókért kelnek el a festményei
2026. április 11. 16:38
Trump kutatója szerint igen. 


