1p
A kilométeradatok nyilvántartását előíró, januártól életbe lépett új szabályozás egyelőre nem szorította vissza számottevően a kilométerórák visszatekerésének gyakorlatát. Az órapörgetés visszaszorítását az új Btk. hatályba lépése gyorsíthatja fel, amely a csalást börtönbüntetéssel is sújthatja.

Fodor László, a Használtautó.hu értékesítési vezetője szerint amíg a vásárlók egyszerre szeretnének olcsó és keveset futott autóhoz jutni, addig csak a jelenleginél is szigorúbb előírásokkal biztosítható, hogy radikálisan visszaszoruljon a kilométerórák manipulációja. A szakértő szerint ezért nem meglepő, hogy a tavaly év végi mintához hasonlóan a kínálat jelenleg is a 100 ezer kilométeres határ előtt csúcsosodik ki.

Öt évesnél idősebb autóknál már sok a furcsaság

A szakértő szerint ugyanakkor lassú pozitív változásnak is megfigyelhetőek: miközben a személyautó-kínálat általános növekedése miatt valamennyi vizsgált intervallumban több autó szerepel, a jelenlegi adatsorban már jóval kisebb szakadék észlelhető a lélektani határnak tekinthető 100 ezer kilométeres szintnél, ahol féléve még 23, jelenleg már „csak” 15 százaléknyi az eltérés a 95-100 ezer, illetve 100-105 ezer kilométeres intervallumban szereplő autók száma között.  A kínálati görbe a 100-150 ezres intervallumokban végig kiegyensúlyozottabbá vált. Ideális az lenne, ha az eloszlás képe a jelenleginél is jóval kisimultabb volna, azonban erre még éveket kell várni.

Évjáratonként vizsgálva a palettát az tűnik fel, hogy 100-150 ezer futott kilométer felett továbbra is kevesen bíznak a jármű sikeres, gyors értékesítésében, ezért ebben a kategóriában nyilvánvalóan ma is sokan folyamodnak a kilométeróra manipulálásához. Miközben 100 ezer kilométer alatt, a 2-5 éves autók kínálatában valóban nőttek az átlagos megadott kilométeradatok, az ennél idősebb autók meghirdetett futásteljesítménye egyre jobban elmarad a reálistól. Az alábbi ábra is jól mutatja, hogy a 2005-ben vagy azelőtt gyártott autók hirdetett kilométerátlaga szinte pontosan megegyezik a fél évvel ezelőtti hasonló adatsorral, pedig ezek az autók azóta újabb fél évet töltöttek forgalomban.


A kilométerórák manipulálása többszörösen is károsítja a vevőt: először a reálisnál magasabb vételár miatt, ezt követően a rosszabb műszaki állapotból fakadó magasabb szervizköltségek révén. Jelentős károsodáshoz vezethet a kilométerhez kötött alkatrészcserék elmaradása is. Ezért jelent pozitív fejleményt a kilométeradatok központi nyilvántartását januártól előíró szabályozás bevezetése.

Az új Btk. szerint börtön járhat a kilométeróra átállításáért

Fodor László hangsúlyozta, hogy a jelenlegi rendszer csupán a tulajdonosváltás és a műszaki vizsga alkalmával teszi kötelezővé a kilométerállások regisztrálását. Új autó esetében négy, használt autó esetében is két év telhet el új adat rögzítése nélkül, ami még tág teret hagy a visszaélésre. Egyelőre tehát az autók jelentős részéről még egyáltalán nincs nyilvántartott kilométeradat, és önmagában egy érték sem jelent majd sokat, ha nincsen korábbi érték, amihez azt viszonyítani lehet.

A csalások visszaszorításában jelentős előrelépést az jelentene, ha gyakrabban, bármilyen javítás, átvizsgálás, vagy akár közúti ellenőrzés esetén is központilag rögzíteni kellene az adatokat. A kilométeróra-visszatekerések komoly szankciója szintén segíthet visszaszorítani ezt a káros gyakorlatot. A használtautó-piac komoly várakozásokkal tekint az új büntető törvénykönyv bevezetése elé: a szakmai egyeztetésektől függően ez az új kódex akár börtönbüntetéssel járó tényállásként is rögzítheti a kilométeróra manipulálását. Amíg azonban idáig eljutunk, annak, aki biztosra szeretne menni, továbbra is célszerű a gondosan szervizelt és dokumentált előélettel rendelkező járművek között válogatnia.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Melyik fogszabályozó illik hozzád? – Rögzített, láthatatlan vagy kivehető megoldás?
PR | 2025. december 18. 10:37
A modern fogszabályozás ma már minden korosztály számára elérhető – és teljesen személyre szabható. Az Artdent Fogászat és Szájsebészet rendelőjében a 30–60 éves páciensek is egyre nagyobb számban választják az esztétikusabb, rendezettebb mosoly felé vezető utat, méghozzá a lehető legészrevétlenebb módon. De melyik fogszabályozó a legjobb választás? A rögzített, a láthatatlan sín vagy a kivehető készülék? Segítünk eligazodni a lehetőségek között, hogy megtaláld a számodra legideálisabb megoldást.
Vásárló Olcsóbb lett a tankolás szerda reggelre, de van egy rossz hírünk
Privátbankár.hu | 2025. december 17. 10:44
A következő napokban viszont nem várható további árcsökkenés.
Vásárló Mit üzen egy jó ajándék?
Márkázott tartalom | 2025. december 13. 10:34
Az ajándékozás elsőre egyszerű gesztusnak tűnik, valójában azonban jóval többről szól, mint egy tárgy átadásáról. Egy ajándék mindig üzenetet hordoz: figyelmet, elismerést, kapcsolatot vagy éppen státuszt. Éppen ezért nem mindegy, mit, mikor és kinek adunk. Különösen akkor, ha üzleti vagy hivatalos közegben történik az ajándékozás.
Vásárló Döntött az EU: ezt megemlegeti, aki rendszeresen rendel külföldről
Privátbankár.hu | 2025. december 12. 16:25
Jön a kötelező vám a kis értékű csomagokra.
Vásárló Érdemes lesz elővenni a töltőpisztolyt a hétvégén
Privátbankár.hu | 2025. december 12. 11:05
Szombaton mindkét üzemanyag típus nagykereskedelmi ára csökken. A benziné jobban.
Vásárló Tegyél a kosaradba egy kis gondoskodást! – Indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció
PR | 2025. december 11. 13:27
Idén karácsonykor is több ezer rászoruló ember ünnepe válhat szebbé, ha csatlakozol a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös Adni Öröm! tartósélelmiszer-adomány gyűjtéséhez. 2025. december 11. és 16. között több ezer önkéntes személyesen várja a vásárlók felajánlásait a kijelölt SPAR és INTERSPAR áruházakban.
Vásárló Táncra perdülhetnek az autósok – itt vannak az új üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2025. december 10. 11:42
Csütörtökön mindkét üzemanyag típus nagykereskedelmi ára csökken.
Vásárló Csak összehozta a kormány: másfél éve nem láttunk ilyet a boltokban
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. december 8. 05:46
Hogy milyen áron, azt még nem tudhatjuk biztosan, de összejött az éves szintű élelmiszerár-csökkenés: annyi termék került be az árrésstop hatálya alá, hogy idén decemberben olcsóbban vásárolhatunk be a hipermarketekben, mint tavaly. Bezuhant a sertésmájas ára, a kávé és az alkohol viszont nagyot drágult. 
Vásárló Outdoor életmód – merész vállalkozás és divat találkozása
Márkázott tartalom | 2025. december 7. 17:21
Gondoltál már arra, hogy mitől válik egy márka ikonikussá a szabadtéri világban? A szabadidős életmód iránti növekvő lelkesedés nemcsak a természet szerelmeseinek körében terjed, hanem divatirányzatként is egyre hangsúlyosabban van jelen.
Vásárló Miért választják egyre többen a prémium magánegészségügyet?
Márkázott tartalom | 2025. december 7. 14:12
Az elmúlt években látványosan megváltozott, hogyan gondolkodnak az emberek az egészségügyi szolgáltatásokról. Egyre többen szeretnének gyors, kiszámítható, átlátható és magas színvonalú ellátást kapni, lehetőleg olyan környezetben, ahol a páciens valódi partnerként jelenik meg. A prémium magánegészségügy népszerűsége éppen ezért nő: nem csupán szolgáltatást nyújt, hanem komplex élményt, amelyben a figyelem, a kényelem és a szakértelem egyaránt kiemelt szerepet kap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG