3p
Magyarországon nyugodtan lehet csapvizet inni, mivel ugyanolyan jó, mint az ásványvíz, mégis vannak különbségek. Hogy készül az ivóvíz és mitől ásványvíz az ásványvíz? Hogyan kell palackozni és miért kerül jóval többe, mint a csapvíz?

A Víz-, Gáz-, Fűtéstechnika Szaklap szakértői szerint nincs jelentős különbség az ásványvíz, illetve a csapvíz között. A szakemberek sem egyeznek meg abban, hogy a csapvíz, vagy a palackos víz az egészségesebb. Abban mindenki egyetért, hogy az emberi szervezetnek tiszta vízre van szüksége.

Hogy készül a csapvíz?

Szerencsés földtani körülmények miatt Magyarországon valamennyi településen lehetőség van arra, hogy csapvízhez jusson a lakosság. Magyarországon az ivóvízellátás alapját a felszín alatti vízbázisok adják, és a cél a mintegy 90 százalékos részarány hosszú távú megőrzése. A csapvizet a felszín alatti rétegekből kitermelt ún. nyersvíz kezelésével állítják elő. 

A kezelés során először vastalanítják és mangántalanítják a vízet, majd gázmentesítik (metánmentesítés). A csapvíz előállításához továbbá a nyersvíz arzénmentesítése és ammóniummentesítése is szükséges. Mindez zárt, nyomás alatti, kétrétegű kavicstöltetű gyorsszűrőkben történik, majd ezt követi a klórozás, amelynek az a célja a víz minőségének megőrzése a csőveuzetékben. 

A magyarországi vezetékes vízforrások különböznek egymástól, de a szigorú szabványok biztosítják a megfelelő minőséget. A fő veszély a vezetékes víz felhasználásánál a fogyasztó rendszere lehet, amennyiben abban pangó szakaszok vannak, vagy a csak időszakosan használt létesítmények szintén „állott” vize is bakteriális veszélyt hordozhat.

Ivóvíz vagy ásványvíz?

A palackos vizek fogyasztásánál nem árt tudni, hogy minden természetes ásványvíz felszín alatti víz, de nem minden felszín alatti víz természetes ásványvíz. Az, hogy valamely termék valóban ásványvíz lehessen, ne csak palackozott ivóvíz, annak számos feltételnek kell megfelelnie. A kutak mélysége igen változó, néhány métertől 2550 méterig terjed. Jelenleg közel 140 kút és forrás szolgáltat elismert, természetes ásványvizet hazánkban, amelyek közül 50–60 vizét palackozzák. 

Természetes ásványvíz védett vízadó rétegből származik, és a kutat meghatározott nagyságú védőterülettel kell körülvenni. Az ásványvizet a forrás, kút közvetlen közelében kell palackozni, nem szabad szállítani, a vízkivételi helynek és a palackozónak egybefüggő, zárt rendszert kell alkotnia. A vízhez nem szabad semmilyen idegen anyagot, vegyszert, konzerváló-, fertőtlenítőszert hozzáadni.

Miért mennyit fizetünk?

Az ásványvizek címkéjének fontos szerepe van. Minden ásványvíz címkéjén megtalálható a víz összes oldott ásványianyag-tartalma, valamint a jellemző összetevők mennyisége. A magyar ásványvizek összetétele nagyon változatos, az 500 mg/liter összes ásványianyag-tartalmú vizektől az ásványi anyagban gazdag, 1800-2000 mg/liter ásványi anyagot tartalmazó vizekig minden megtalálható. A szén-dioxiddal enyhén dúsított termék esetében a termék szén-dioxid-tartalma 2-4 g/l, a magyar piacon klasszikusnak mondható szén-dioxiddal dúsított termék esetében 6-7 g/l.

A legnagyobb különbség az ár. Míg egy másfél literes ásványvíz ára, márkától függően 55-150 Ft, addig ugyanennyi csapvíz ára 80 fillér és 1 forint között mozog.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Mérlegképes könyvelő képzés gyakorló szakemberekkel
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 25. 18:08
A mérlegképes könyvelő képzés során nemcsak az számít, milyen tananyagból készül a hallgató, hanem az is, ki segít megérteni annak gyakorlati oldalát. A számvitelben ugyanis kevés a pusztán bemagolható szabály. Azt is látni kell, mikor, miért és hogyan alkalmazható egy-egy előírás a való életben. Ebben különösen sokat jelenthet, ha az oktató nemcsak tanítja a szakmát, hanem hosszú szakmai tapasztalattal is rendelkezik.
Vásárló December 24-éről hozna fontos döntést a kormánypárt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 16:21
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezték tiszás képviselők.
Vásárló Nem csupán a szervizen múlik, mennyit ér az autónk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 20. 13:24
Egy autó megvásárlása jelentős kiadás, az értéke azonban már a használat első éveiben számottevően változhat. Hogy később mennyit ér majd a használtpiacon, azt a márka, a modell, az életkor és a futásteljesítmény mellett az is befolyásolja, milyen állapotban sikerül megőrizni. A rendszeres karbantartás ezért nem ér véget a műszaki ellenőrzéseknél: a karosszéria és az utastér állagának megóvása is része lehet a tudatos autótartásnak. Egy ápolt jármű ráadásul a mindennapokban is más benyomást kelt, ami különösen fontos lehet akkor, ha az autót üzleti célokra is használjuk. A járműápolás így egyszerre szól a megjelenésről, a használati értékről és a későbbi értékesítés szempontjairól.
Vásárló Hogyan (t)együnk az egészségünkért a zsúfolt hétköznapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 18. 13:31
Felgyorsult világunkban az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a mindennapi teendők, a munka és a családi kötelezettségek hálójában figyelmet fordítsunk a megfelelő táplálkozásra. Sokan gondolják úgy, hogy a helyes étrend kialakítása rengeteg időt és energiát igényel, ám a valóságban néhány tudatos lépéssel még a legfeszítettebb napirend mellett is megőrizhetjük a kiegyensúlyozott életmódot. A titok nem a bonyolult receptekben vagy az órákig tartó konyhai előkészületekben rejlik, valójában elég csak egy kicsit előre gondolkodni.
Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG