A Kúria azt követően juttatott el közleményt csütörtökön az MTI-hez, hogy Darák Péter elnök, valamint a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője, a Kúria Gazdasági Szakágának vezetője és tanácselnöke részt vett a Szegedi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának ülésén, amelynek tárgya - az ezen a bírósági szinten az országban elsőként - a deviza alapú kölcsönszerződések érvényességi kérdései voltak.
Közölték, hogy a Kúria az elmúlt hetekben az elsó fokú bíróságoktól kért adatokat a folyamatban lévő perek számáról, és beszerezte az eddig jogerősen lezárult ügyekben hozott ítéleteket, illetve elemezte az azokban felmerülő többrétegű és összetett jogi problémákat.
Indítvány 4 nap múlva
"A szegedi kollégiumi ülésen lezajlott vita és a Kúria által elvégzett elemzés alapján egyértelművé vált, hogy szükséges a joggyakorlat továbbfejlesztése érdekében jogegységi határozat meghozatala" - írták.
A Kúria Polgári Kollégiumának vezetője - aki jogegységi eljárás indítványozására jogosult - a kollégiumi ülésen bejelentette, hogy a felmerült elvi kérdések eldöntése érdekében jogegységi eljárás lefolytatását indítványozza. A Szegedi Ítélőtábla kollégiumi ülésén szintén jelen lévő Kúria elnöke, - aki ilyen esetben a Kúria kollégiumának mint jogegységi tanácsnak az elnöke - közölte, hogy a kollégium ülését december 16-ára összehívja - írták a közleményben.
Tájékoztatásuk szerint a jogegységi indítvány november 25-étől a Kúria honlapján megtekinthető. Közölték azt is, hogy a jogegységi határozat meghozataláig további információval a Kúria nem szolgálhat, mert a törvény értelmében a jogegységi tanács ülései nem nyilvánosak.
A Kúria szükségesnek tartja jogegységi határozat meghozatalát a deviza alapú kölcsönszerződések érvényességének kérdéseiben.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
25 perce
-
Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
körülbelül 1 órája
-
Deutsch Tamás mentelmi jogát kikérték az Európai Parlamenttől
11 órája
-
Megorroltak az oroszok – kibővítették a szankciós listát
11 órája
-
Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
12 órája
-
Nézze meg, mire jutott a forint az euró és a dollár ellen!
12 órája
-
Csak a Molnak volt rossz napja hétfőn
12 órája
Mfor.hu Top24
- Mészáros Lőrinc levelet írt Magyar Péternek
- Cáfolja a kormány, hogy Orbán Viktor hetekre Amerikába menne – de az is érdekes, amiről nem írnak
- Szijjártó Péter ott lesz az Országgyűlésben – megalakult a Fidesz frakciója
- Ennyiért adták az eurót: itt van, milyen napja volt a forintnak
- Aknát helyezett el vagy gesztust tett a leköszönő Orbán-kormány az utódjának?
- Így fog kinézni a KDNP új parlamenti frakciója
- Kikérték Deutsch Tamás mentelmi jogát az Európai Parlamenttől
Vásárló
Együtt a jövőért: 50 millió forinttal támogat önkéntes munkára is lehetőséget adó projekteket a dm
PR | 2026. április 20. 09:11
A dm Együtt a jövőért névvel indít nemzetközi kezdeményezést, amely a társadalmi részvétel lehetőségeire hívja fel a figyelmet. Amellett, hogy a drogéria teret ad az egyéni példáknak, márciustól pályázatot írt ki civil szervezetek részére: olyan projekteket támogatnak, amelyek aktuális társadalmi vagy környezeti kihívásokra válaszolnak, miközben lehetővé teszik az egyének számára az aktív szerepvállalást önkéntes lehetőségeken keresztül.
Vásárló
Hogyan készíts otthon tökéletes kolbászt?
Márkázott tartalom | 2026. április 20. 09:00
Otthon készíteni valamit, legyen az akár egy egyszerű étel, mindig különleges elégedettséget nyújt. Kolbászt készíteni azonban már egy másik szint. Sokan, amikor házi kolbászról hallanak, a család régi, jól bevált receptjeire asszociálnak. De miért ne tennénk bele egy kis csavart a dolgokba?
Vásárló
Pezsgő számokkal robbantott a PepsiCo
Privátbankár.hu | 2026. április 16. 14:59
Az üdítőital-gyártó a vártnál nagyobb nyereséget és bevételt ért el az első negyedévben.
Vásárló
Ne hagyjuk kihasználatlanul a padlást!
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 09:51
A padlás gyakran olyan lehetőségek tárháza, amit sokan alábecsülnek. Vajon mennyire értékes lehet egy jól kialakított feljáró? Akár a régi ruhákat, akár régi családi emlékeket szeretnénk odafent tárolni, a megfelelő létra beszerzése igazi hasznos lépés lehet.
Vásárló
Hogyan válasszuk ki a megfelelő fénymásolópapírt az irodai munkához?
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 09:46
A hatékony irodai munka alapját képezi, hogy milyen minőségű fénymásolópapírt használunk. Ez az egyszerű eszköz komoly befolyással bír az irodai folyamatokra. A nyomtatási minőség és az iroda költséghatékonysága szempontjából is létfontosságú a megfelelő papír kiválasztása. Az irodai feladatok különféle igényeket támasztanak, ezért célszerű alaposan megvizsgálni, hogy milyen papír szükséges az adott munkához.
Vásárló
Hódmezővásárhelyen és Komáromban nyitotta meg új üzleteit az Ecofamily
PR | 2026. április 15. 10:48
Az Ecofamily új üzleteivel, Hódmezővásárhelyen és Komáromban is várja a vásárlókat. Az immár országszerte 72 üzletből álló üzlethálózat jól mutatja, hogy egyre többen vásárolnak szívesen olyan helyen, ahol a kedvező árak, a széles választék és a vásárlóbarát szemlélet egyszerre vannak jelen.
Vásárló
Egyedi stílus mindenkinek – a Metrodom Budapest lakóparkok lehetőségei
PR | 2026. április 14. 12:48
Budapest városképének mostanra szerves részei a modern lakóparkok, amik ezzel együtt széles rétegek számára kínálnak minőségi lakhatást. Ennek keretében a Metrodom is képviselteti magát, a három általuk kínált helyszín és lakópark közül pedig mindegyik saját stílust képvisel a palettán.
Vásárló
Mosoly és befektetés: amikor az egészség hosszú távon is érték
Márkázott tartalom | 2026. április 14. 09:55
Az egészségügyi döntések sokszor pénzügyi szempontból is jelentősek. Egy tartós megoldás egyrészt életminőséget javít, másrészt hosszabb távon kiszámíthatóbb kiadásokat is jelenthet.
Vásárló
Milyen egy jó gyerekcipő?
Márkázott tartalom | 2026. április 10. 09:45
A gyermekek lábainak egészségére való odafigyelés nem csupán a szülők, hanem a cipőgyártók számára is kulcsfontosságú. Az idő előtti izzadás vagy a rosszul megválasztott cipő miatti deformáció komoly következményekkel járhat a későbbiekben.
Vásárló
Robotok a tisztaság szolgálatában: A jövő már itt van
Márkázott tartalom | 2026. április 7. 11:30
Az intenzíven használt ipari és egészségügyi terek tisztán tartása már nem csupán a higiénia fenntartására szolgál, hanem alapvető része az intézmények működésének. Gondolt már arra, hogy egy hatalmas logisztikai bázis, egy forgalmas repülőtér vagy egy kórház milyen kihívásokkal néz szembe a padlófelületek kifogástalan állapotának megőrzésében? Itt kap szerepet azok a robot javítások, amelyek új szintre emelik a tisztítás hatékonyságát és gazdaságosságát.
Heti top
- Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be? 2026. április 25. 14:27
- Orbán Viktor ma végre tényleg törli a vétóját Ukrajna ügyében? 2026. április 22. 07:28
- Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak 2026. április 25. 12:36
- Az járt jól, aki reggel váltott eurót 2026. április 21. 18:59
Havi top
- Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után 2026. április 14. 12:17
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból 2026. április 14. 07:12
- Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak 2026. április 16. 10:07
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
25 perce
Nemzetközi
Megorroltak az oroszok – kibővítették a szankciós listát
Sok új név felkerült a listára.
11 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Csányi Sándor tovább növeli érdekeltségét a biztonságtechnikai piacon2026. április 27. 14:30 -
Újjáépíti a debreceni Pálma éttermet a magyar milliárdos2026. április 27. 06:30 -
Nem tesz jót a luxus látványa a férfiaknak: önértékelési gondokat és vásárlási kényszert okozhat2026. április 24. 15:30 -
A Futó család újabb nagy dobása: 65 millió eurós lakóprojekt indul Bukarestben2026. április 24. 06:30 -
Alig hihető: luxusautójában temették el a kínai férfit – a hatóságok kiásatják az autót2026. április 23. 15:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Magyar Péter rendeletet sürget: 90 napig is zárolhatná a NAV a gyanús átutalásokat
19:17
-
Megáldva és eltörölve, avagy az egyház újraírja a város kulturális terét
18:08
-
Gyorshír: Nyitrai Zsolt kizuhant a parlamentből, Szécsi Zoltán képviselheti a Fidesztől Egert és a megyét
15:34
-
Szécsi Zoltán is parlamenti képviselő lehet az új összetételű parlamentben, ahonnan nagy nevek távozhatnak
15:15
-
Szezonális parkolási rend lép életbe Egerben május 1-től
14:45
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
2026. április 27. 12:04
-
Bécs érintésével menekítik a vagyonukat az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak – írja a Guardian
2026. április 27. 07:19
-
Tényleg várják Magyar Pétert Brüsszelben, de lehet, hogy nem derül ki, mire jutottak
2026. április 27. 15:39
-
Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
2026. április 27. 13:17
-
Deutsch Tamás mentelmi jogát kikérték az Európai Parlamenttől
2026. április 27. 19:53


