Legkorábban januárban évi 3.000 köbméteres gázfogyasztás felett új díjszabást kaphatnak az egyetemes szolgáltatásban résztvevők - írja a pénteki Magyar Nemzet egy, az általa megismert rendelettervezet alapján. A lap szerint ebbe a kategóriába biztosan beletartoznak majd a közös mérővel rendelkező társasházak, valamint a nagyobb családi házak is.
A tervezetből kiderül: eltérően a jelenlegi két tarifatömbtől a fogyasztóknak nemcsak az évi 3000 köbméter feletti részért kell más árat fizetni, hanem a teljes felhasználásra az új díj lesz érvényes. A nagyfogyasztók számára létrehozandó új sáv a Magyar Energia Hivatal korábbi nyilatkozatai szerint áremelést jelent majd ennek a rétegnek, ám a mérték egyelőre nem ismert, mint ahogy az sem, hogy eközben változik-e a már meglévő két tömb tarifája - írja a lap.
Szakértői becslések szerint ha 10 százalékkal emelkedne a gáz ára a legújabb kategóriában, akkor az az idetartozóknak évente 35 ezer forint többletköltséget jelent. A drágulás a hatósági áras egyetemes szolgáltatásban résztvevő fogyasztók körülbelül ötödét érinti - írja a lap. Megjegyzik: az átlagfogyasztás a szolgáltatók adatai szerint 1000 és 1500 köbméter körül alakul.
Az előzetes dokumentum azt is rögzíti, hogy az óránként 20 köbméteres kapacitású mérőórával rendelkező fogyasztók ugyancsak az új tarifasávba kerülnének, ami az egyetemes szolgáltatásban résztvevő kisvállalkozásokat érinti
Januárban évi 3.000 köbméteres gázfogyasztás felett új díjszabást kaphatnak az egyetemes szolgáltatásban résztvevők. A nagyfogyasztókat érintő új sáv a Magyar Energia Hivatal korábbi nyilatkozatai szerint áremelést jelent majd, de ennek mértékéről még nincsenek információk.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Orbán Viktor Donald Trumpnál panaszkodott „Magyar” támadására
10 perce
-
Kína szorít egyet ritkaföldfém-fegyvere markolatán
35 perce
-
A Mol nagyot zuhan a tőzsdén
körülbelül 1 órája
-
Fél az AI-tól? Ettől fog majd félni igazán!
körülbelül 1 órája
-
A Duna House erős negyedévvel készül az Otthon Startra
2 órája
-
Emmanuel Macron, Friedrich Merz és Donald Tusk is ide utazik, hogy ünnepeljen
2 órája
-
Éhínség sújtja Gázát – állítják az ENSZ szakértői
2 órája
Mfor.hu Top24
- Sulyok Tamás bekeményített: ők nem magyar állampolgárok többé
- Felkelt a padlóról a forint, de nem bikázta be a pénteket
- Karácsony Gergely: elöregedett a budapesti buszállomány, de a kormány hátráltatja az új beszerzéseket
- Emelkedik, de a lélektani határ alatt marad a benzinár
- Senki nem tudja, meddig, de meghosszabbította a kormány az árrésstopot
- Harmadszor is leállt a Barátság-kőolajvezeték, Szijjártó Péter szerint újabb támadás történt
- Nem akármit intézett éjszaka egy tollvonással Orbán Viktor
Vásárló
Visszatérés az iskolába: bevásárlás, ami megkönnyíti a gyerekeknek az új tanévet
PR | 2025. augusztus 14. 16:34
Az iskolapadba való visszatérés egyáltalán nem kell, hogy a nyári vakáció utáni első hidegzuhany legyen. Ha tudatosan készülünk, a bevásárlás nemcsak praktikus feladat, hanem közös, vidám program is lehet a gyerekekkel. Hiszen egy jól kiválasztott felszerelés nem csupán használati tárgy, hanem inspiráció is: egy kényelmes, ergonomikus hátizsák, egy színes, rendszerezett tolltartó vagy egy kreatív írószer képes arra, hogy már az első tanítási napon mosolyt csaljon a gyerekek arcára. Egy ilyen előkészület nemcsak megkönnyíti az átállást, hanem izgalommal és várakozással tölti meg a tanévkezdést.
Vásárló
Környezettudatos címkenyomtatás: fenntarthatóság minden vonalkóddal
PR | 2025. augusztus 14. 15:17
A klímaváltozás vitathatatlan tény, ahogy az is, hogy a környezeti terhelésben a vállalkozások nem fenntartható működése is fontos szerepet játszik. Nem csoda, hogy egyre több iparágban ismerik fel, hogy változtatni kell. Nem kivétel a címkézési szektor sem, hiszen a különféle címkék előállítása jelentős ökológiai lábnyomot hagy maga után. A jó hír az, hogy az újgenerációs címkéknek köszönhetően van lehetőség a változtatásra, mutatjuk, hogyan!
Vásárló
Nyaralni indul? Van egy fontos hírünk, ha tankolni akar
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 13. 14:21
Részben csökkennek az árak.
Vásárló
Élelmiszerhorror: két éves csúcson az árak
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 8. 19:51
Nem hozott jó híreket a FAO.
Vásárló
Az életvégi tervezéssel sokat segíthetünk szeretteinken!
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 7. 12:03
A halál gondolatát még ma is sokan kerülik, beszédtémaként pedig szinte sosem találkozhatunk vele. Olyan, mintha valami bajt hozna ránk, ha felemlegetjük, pedig ez valójában nem a halálról szól, hanem rólunk és a szeretteinkről, akiket magunk után hagyunk majd.
Vásárló
Most végre könnyebb levegőt venni: fordulat a családi nagybevásárlásnál
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. augusztus 7. 05:44
Közel egy éve nem látott szintre mérséklődött az élelmiszer-infláció a hipermarketekben a Privátbankár legújabb Árkosár felmérése szerint. A családi nagybevásárlás költségei kedvező irányba mozdultak el, az élelmiszerárak növekedésének üteme lassult: a júliusi két számjegyű áremelkedés augusztusra egy számjegyűre szelídült. Augusztus 20-hoz közeledve kíváncsiak voltunk, hogy mennyiért adják az áruházláncok a kenyeret, illetve mennyibe kerülhet a lekvárfőzés.
Vásárló
CBD olaj: egészség és pénzügyi tudatosság egy üvegben
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 3. 10:39
A pénzügyi világban gyakran halljuk, hogy a jó befektetés hosszú távon térül meg, és ez az elv bizony az egészségünk esetében is érvényes. A CBD olaj vásárlásánál nem csupán az árra kell figyelnünk, hanem arra is, milyen hatóanyag-tartalmat, tisztaságot és minőséget kapunk a pénzünkért.
Vásárló
Stabil beruházás hosszú távra – a jövőbiztos energiagazdálkodás alapjai
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 2. 15:30
A pénzügyi tervezésben egyre fontosabb szerepet kapnak azok a döntések, amelyek egyszerre csökkentik a kiadásokat és mérséklik a működési kockázatokat. A megújuló energiába történő beruházás, különösen ipari szinten ma már nem kísérlet, hanem tudatos lépés a hosszú távú stabilitás felé.
Vásárló
Minőségi és tartós teraszburkolatok előnyei
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 2. 13:27
Sokan álmodnak arról, hogy egy szép és időtálló teraszon pihenhessenek. Az építészetben és lakberendezésben komoly szerepet kapnak azok a burkolatok, amik biztosítják a kültéri tér kellemes megjelenését. Ez vajon elérhető?
Vásárló
Hogyan intézheted el egyszerűen a céges autók műszaki vizsgáztatását?
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 2. 09:25
Ha céges autóid vannak, ismerős lehet a helyzet, amikor a műszaki vizsgák időpontjait próbálod nyilvántartani.
Heti top
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- Zelenszkij nem fogadhatja el Trump javaslatát 2025. augusztus 17. 10:39
- Zelenszkij baljós bejelentést tett 2025. augusztus 16. 15:24
- MNB-botrány: hihetetlen újabb részletek derültek ki 2025. augusztus 21. 10:05
Havi top
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
- Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére? 2025. augusztus 5. 09:08
- Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára 2025. július 31. 10:08
A privátbankár ajánlja
Friss
Nemzetközi
Orbán Viktor Donald Trumpnál panaszkodott „Magyar” támadására
A „Magyar” hívójelű parancsnok vezette az újabb akciót a Barátság kőolajvezeték ellen.
10 perce
Nemzetközi
Kína szorít egyet ritkaföldfém-fegyvere markolatán
Kína a világ vezető ritkaföldfém-szállítója.
35 perce
Részvény / Deviza / Áru
A Mol nagyot zuhan a tőzsdén
A BUX a plusz 1,53 pontos nyitás után csökkent pénteken kora délutánig.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Az amerikai gazdaság elkerüli ugyan a recessziót, de száguldani sem fog
15:03
-
Egyre nehezebb ritkaföldfémekhez jutni
14:02
-
Soha nem látott mértékben estek vissza a Kínába irányuló külföldi működőtőke-befektetések
14:02
-
Orbán Viktor bejelentette árrésstop marad, a kereskedők szerint semmi értelme
12:12
-
Több mint százezer külföldi nézte a budapesti tűzijátékot közvetlen közelről mobiladatok alapján
11:11
Turizmus Online cikkei
-
MTÜ gyorsjelentés: augusztus 20-ai programok vendégszámai
12:12
-
Postakocsiállomástól a designhotelig – a Traunsee partjának különleges helye
11:11
-
Állatkertek éjszakája a debreceni Nagyerdőben
11:11
-
Jason Momoa Budapesten: bemutatta saját készítésű vodkáját
08:08
-
Irodalom és blues egy különleges helyszínen
07:07
A vidék hírei
-
Gyermekfelügyelő ütötte meg a kiskorút
13:59
-
Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült az EKKE oktatója
13:45
-
„Nagyon dühös vagyok” – Trump kézírással reagált Orbán levelére
12:10
-
Rövidített nyitvatartással várja olvasóit a Bródy Sándor Könyvtár augusztus végéig, azután visszaáll a rend
11:09
-
Vágner Ákos polgármesterből csak egy van
08:22
legolvasottabb
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére?
2025. augusztus 5. 09:08
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
-
Van egy kis baj, ha most venne eurót
2025. augusztus 11. 18:30
top 24
-
Megvan, miért törölte ki az orosz szót bejegyzéséből Sulyok Tamás
2025. augusztus 21. 16:01
-
Ők nem magyar állampolgárok – Sulyok Tamás lépett, amíg ön aludt
2025. augusztus 22. 09:41
-
Orbán Viktor is megszólalt a Munkácsot ért rakétatámadás ügyében
2025. augusztus 21. 18:46
-
Tanulságos eset: mi történt Romániával, a bezzegországgal?
2025. augusztus 22. 05:49
-
Egyre szánalmasabbá válik Trump lobbizása a Nobel-békedíjért
2025. augusztus 22. 10:25
