3p
Át kell állítani szervezetüket a sörivóknak: a kocsmai korsók után a boltok polcain is 4 deci lesz a mértékegység - a Heineken legalábbis leszámol egy régi hagyománnyal, és egységesíti (?) az üveges kiszereléseket. Áremelést viszont egyelőre nem tapasztaltunk.

Egy üveg sör meg egy üveg sör az hány liter sör?

Van az áremelésnek az a fajtája, amikor a polccímkékre írt ár nem lesz több, a vevő nem fizet többet, mint korábban, cserébe viszont kevesebbet kap a termékből ugyanazért a pénzért. Így lesz kevesebb chips ugyanakkora zacskóban, kevesebb tejföl vagy joghurt ugyanakkora pohárban, 19 szál cigi ugyanakkora dobozban, 40 deka párizsi egy rúdban - a végtelenségig folytathatnánk a sort. Nemrég a 75 dekás lisztre csodálkoztunk rá, amit könnyen egykilósnak nézhet az ember, most újabb innovációt fedeztünk fel a boltok polcain: itt a négydecis sör.

A Heineken félliteres palackját a napokban hiába kerestük a polcokon, a 0,33-as üveges és dobozos kiszerelés mellett csak a fél literes dobozos változat volt elérhető a hipermarketekben. Nem az történt azonban, hogy a világ megitta az összes vöröscsillagos sört, hanem a kiszerelés változása miatt tűntek el a polcokról a nagy üvegek: mostantól ugyanis 4 decis változatban forgalmazzák az üveges Heinekent.

Mintha csak a kocsmában lennénk

Gyors körképünk alapján valószínűsíthető, hogy a 0,33 literes kisüveges kiszerelés is megszűnik ezzel: egyrészt nem tűnik indokoltnak a mindössze bő féldecivel eltérő csomagolást is a polcokon tartani, másrészt az Interspar polcain már jelzik is a vásárlóknak, hogy a 0,33-as heinekenes üvegeket már csak néhány hónapig veszik vissza. 0,25 literes üveget egyelőre nem láttunk a polcokon, bár a Heineken egyik nyereményjátékában ezt kapják a győztesek multipackban.

Ez most a Heineken-kínálat a Tesco online boltjában.

 

Elsőre mindenképp furcsa lesz a 0,4 literes sörösüvegből kortyolgatni - igaz, a kocsmákban, pubokban a csapolt sör alap-mértékegysége, a korsó már jóideje 0,4 liter a korábban megszokott fél liter helyett.

Mennyi a sör négydecije?

Ami az árat illeti: elsőre nagyon kedvezőnek tűnik a 189 forintos ár (a Tescóban és a Tesco online-on ennyiért láttunk ma 0,4-es Heinekent), ha azonban "átváltjuk" félliteresre, 236,25 forintot kapunk, ami nagyjából megegyezik az elmúlt fél év hipermarketekben mért átlagárával (240 forint). Áremelés tehát egyelőre nem történt, csak kevesebbet kapunk kevesebb pénzért.

A fél literes Heineken átlagárának alakulása a hipermarketekben. Forrás: Privátbankár Árkosár.
Megjegyzés: a 2014 áprilisi ár nem átlagár, csak a Tescóban fellelhető ár. Az Árkosár felmérés legfrissebb része április 10-én, csütörtökön jelenik meg.

A tanulság annyi: sose vásároljunk megszokásból, és legyünk tudatosak - az árcímkén ne csak a legnagyobb számot nézzük, hanem az összehasonlításnál nézzük meg az egységárat is (kilónként, literenként, darabonként mennyibe kerül a termék) - még akkor is, ha ehhez néha nagyítóra van szükség.

A gyártó pedig minden bizonnyal költséget takaríthat meg a kiszerelés egységesítésével, hiszen így már nem kell a 0,33-as és a 0,5 literes üvegekről is gondoskodnia - hacsak nem vezetik be a 0,25 literes sörösüveget a magyar piacra, mert akkor ez a megállapítás értelemszerűen nem érvényes.

A Heineken hazai forgalmazója hamarosan sajtóközleményben is bemutatja új termékét - ami biztos, hogy csak az üveg változott, ami benne van, az ugyanolyan maradt. Aki tehát eddig is Heinekent ivott, annak arra kell figyelnie: 4 helyett 5 üveg sört kell bepakolni a kocsiba. És azért figyeljük az árcímkét is.

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló December 24-éről hozna fontos döntést a kormánypárt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 16:21
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezték tiszás képviselők.
Vásárló Nem csupán a szervizen múlik, mennyit ér az autónk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 20. 13:24
Egy autó megvásárlása jelentős kiadás, az értéke azonban már a használat első éveiben számottevően változhat. Hogy később mennyit ér majd a használtpiacon, azt a márka, a modell, az életkor és a futásteljesítmény mellett az is befolyásolja, milyen állapotban sikerül megőrizni. A rendszeres karbantartás ezért nem ér véget a műszaki ellenőrzéseknél: a karosszéria és az utastér állagának megóvása is része lehet a tudatos autótartásnak. Egy ápolt jármű ráadásul a mindennapokban is más benyomást kelt, ami különösen fontos lehet akkor, ha az autót üzleti célokra is használjuk. A járműápolás így egyszerre szól a megjelenésről, a használati értékről és a későbbi értékesítés szempontjairól.
Vásárló Hogyan (t)együnk az egészségünkért a zsúfolt hétköznapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 18. 13:31
Felgyorsult világunkban az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a mindennapi teendők, a munka és a családi kötelezettségek hálójában figyelmet fordítsunk a megfelelő táplálkozásra. Sokan gondolják úgy, hogy a helyes étrend kialakítása rengeteg időt és energiát igényel, ám a valóságban néhány tudatos lépéssel még a legfeszítettebb napirend mellett is megőrizhetjük a kiegyensúlyozott életmódot. A titok nem a bonyolult receptekben vagy az órákig tartó konyhai előkészületekben rejlik, valójában elég csak egy kicsit előre gondolkodni.
Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
Vásárló Új megközelítések az állatgyógyászatban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 11:17
Az utóbbi években jelentős változások történtek a kedvtelésből tartott állatok egészségügyi ellátásában, különösen a kutyák ízületi problémáinak kezelésében. A korábbi reaktív kezelési módok helyett egyre inkább a proaktív, holisztikus szemlélet kerül előtérbe, ami a problémák gyökereinek feltárására és megoldására összpontosít. A bél és az ízületek közötti kapcsolat, amit „bél-ízület tengely”-ként ismerünk, kulcsfontosságú tényezővé vált az állatorvosi terápiákban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG