8p
A júliusi rég látott áremelkedés után augusztus elejére korrigáltak a hipermarketek: egy hónap alatt váratlanul olcsóbb lett a nagybevásárlás. A felmérés közben megnéztük, hogyan kezeli az Auchan a szigetelők áradatát, és az is újra bebizonyosodott: érdemes nagyítóval vásárolni, mert a régi trükk tovább hódít - kisebb csomagot adnak ugyanannyiért.

Augusztus 7-én sokéves szokásunknak megfelelően újra végigjártuk három hipermarket-lánc egy-egy áruházát. Azt vizsgáltuk, hogyan alakult 30 termékből álló minta-élelmiszerkosarunk ára az előző hónaphoz illetve tavaly augusztusi felmérésünkhöz képest.

A szokásos felméréshez képest a mostani két okból volt különlegesnek mondható: egyrészt a dinnyeszezon közepén járunk, így felmérhettük, a tavalyi kartell-botrány után (amely végül nem a szokásos szankciókkal, hanem szokatlan módon a Gazdasági Versenyhivatal jogköreinek megkurtításával végződött) idén hogyan alakul a dinnye ára. A mostani felmérés másik érdekessége, hogy a Sziget fesztivállal is egybeesett - természetesen az Auchan áruházai közül az Óbudán található egységet választottuk a felmérés helyszínéül.

Ami az árak alakulását illeti: kellemes meglepetésben volt részünk, ami jó hír olvasóinknak, a vásárlóknak is. Míg júliusban még régen látott tempóban emelkedtek az élelmiszerárak a hipermarketekben, augusztusban mindhárom áruházban komolyabb korrekciónak lehettünk szemtanúi: 5-7 százalékkal csökkentek az árak egy hónap alatt.

 

 

A legtöbbet az Interspar engedett áraiból júliushoz képest: kosarunkat közel 7 százalékkal olcsóbban tudtuk megtölteni. A Tesco 5,6, az Auchan 5,4 százalékkal mérsékelte árait egy hónap alatt. Ezzel mindhárom áruházláncban 18 ezer forint alatt úszhattuk meg minta-bevásárlásunkat. Az Auchan épphogy 17 ezer forint fölé került, a Tesco 17 842-ért kínálta a 30 féle élelmiszert, az Intersparban 17 943 forint volt a kosár ellenértéke. Összességében 6 százalékkal, 1 119 forinttal olcsóbban tölthettük meg a bevásárlókocsit.

Az éves árváltozás, azaz a Privátbankár Árkosár árindexe

 

Tavalyhoz képest az Auchanban 8,4, a Tescóban mindössze 4,7 százalékkal emelkedtek az árak, az éves átlagos áremelkedés így 6,4 százalékos lett (ebbe az Interspar számai még nem számítanak bele, mivel ez a lánc csak a Cora távozásával, épp egy éve került be a felmérésbe - jövő hónapban tehát már újra háromszereplős lesz az éves adat is). Ez azt jelenti, hogy 1 056 forinttal kellett többet fizetnünk, mint egy éve.

Összerázódott a mezőny

A KSH kedden közli az infláció júliusi alakulásával kapcsolatos adatait.

A legolcsóbban persze akkor úsznánk meg a nagybevásárlást, ha mindent ott vennénk meg, ahol a legolcsóbban adják: ekkor mindössze 15 697 forint lenne a három számla végösszege. Ehhez persze három áruházba is el kell utaznunk, ami a kellemes klíma miatt ebben a hőségben talán egy fokkal vállalhatóbb feladat lenne. Szóba jöhet még a 3 külön bevásárlócsapat alkalmazása is, de ez alaposan megbonyolítaná a folyamatot. A mezőny egyébként összerázódott ebben a hónapban, mivel a 3. helyezett Interspar engedett legtöbbet áraiból - az első és a harmadik között így csak 5,2 százalék, 935 forint a különbség.

Mi lett olcsóbb? Mi drágult?

Egy hónap alatt igazán komoly áremelkedésről meglepő módon egy terméknél sem számolhatunk be. 42 százalékkal olcsóbb viszont a krumpli, 19 százalékkal a banán, 12 százalékkal az alma, mint júliusban; csirkemellért 13 százalékkal kellett kevesebbet fizetnünk, csokiért pedig 10 százalékkal, mint egy hónapja.

Tavalyhoz képest azért már vannak olyan termékek, amik nagyot drágultak: 60 százalékkal drágább a tészta, 46-tal a rizs, 33-mal a krumpli. 20 százalék körüli mértékben emelkedett egy év alatt a margarin, a sajt, a tej, egyes tömény szeszesitalok ára, de bő 10 százalékkal többet kérnek bizonyos üdítőkért, pezsgőért, csokoládéért, teáért is. Több mint 10 százalékkal olcsóbb lett viszont a kóla, és nagyjából 20 százalékot esett az ásványvíz, egyes felvágottak valamint a kávé ára egy év alatt.

Fesztivál az áruházban

Az Auchan külön közleményt adott ki arról, hogyan készült fel a Sziget fesztiválra az óbudai áruház. Bár az Árkosár felméréshez minden hónapban véletlenszerűen választjuk ki a vizsgált áruházat, ezúttal tudatosan az Aquincum melletti üzletbe mentünk. Ottjártunkkor azt tapasztaltuk, a közleményben leírtak gyakorlatilag teljesen megfelelnek a valóságnak. Felkészülten várták a nagy forgalmat, idegen nyelven is segítő kollégák várták az áruházban a fesztiválozókat, rengeteg volt az italakció is. Az áruház tényleg tele volt Szigetelőkkel, akik különösen az alkoholos italok körül képeztek nagyobb tömeget, de tömve volt a grillpult környéke is.

Ritkán üldögélnek a földön a vásárlók a zöldségosztályon...

Rengetegen vásároltak sátrat, hálózsákot, ásványvizet, vodkát és sört, népszerűek voltak az ingyenes kóstoltató pultok is. Néhány extra szabályt is bevezetett az Auchan erre az időszakra, ezek között volt az is, hogy félmeztelenül nem lehet bevásárolni - ezt néhányan úgy kerülték ki, hogy egy szemeteszsákot alakítottak át pólóvá. Ez a komikus látvány mellett minden bizonnyal fokozódó testszag-képződéssel is járt.

Összességében elmondható, hogy az Auchan jól kezelte az előre látható helyzetet, valószínűleg nagyot kaszáltak a fesztiválozó tömegen, miközben az átlagos bevásárlás miatt (cipőben és zokniban) érkező vásárlók is különösebb fennakadás nélkül végezhettek.

Közérdekű közlemény: jól nézze meg az árakat!

Mielőtt rátérünk az augusztusra kiválasztott 3 legolcsóbb termék árára, íme egy közérdekű figyelmeztetés: alaposan nézze meg, tényleg olcsóbb-e az, ami annak látszik. Már megszoktuk, hogy a joghurt, a margarin, a tejföl, a chips stb. doboza, zacskója bár ugyanakkorának tűnik, mint régen, a beltartalom lényegesen kevesebb lett. A "félkilós" párizsi is már csak 40 dekás, pont mint a spagetti. Az áremelésnek ezt a burkolt változatát előszeretettel alkalmazzák a gyártók (kevesebbet adnak ugyanannyiért), és aki nem elég szemfüles, könnyen be is dőlhet.

Ami viszont újdonság, hogy már a lisztes polcokon is megjelent az első ránézésre a megszokott egykilós, valójában azonban csak 75 dekás csomagolás - az Auchanban épp egy ilyen termék volt a legolcsóbb, ha azonban az árat kilóra néztük, nem darabra, rögtön elveszett a látszólagos árelőny. Figyeljenek tehát oda, mit vesznek le a polcról! (Mintakosarunk árának meghatározásakor és az árváltozás kiszámításakor a hasonló jelenségeket természetesen figyelembe és számításba vesszük.)

 

 

Az egységárat már csak azért is érdemes figyelni, hogy ne maradjunk le egy jó vételről: ahogy azt Facebook-oldalunkon már megmutattuk, az Intersparban egymás mellett állt a polcon ugyanannak a whiskynek a fél literes és a 7 decis változata - az árazás azonban furcsa volt... 40 százalékkal több whiskyt közel 200 forinttal olcsóbban kaphatott meg, aki rendesen megnézte az árakat.

Havi legolcsóbbak

A kormány ugyan az áruházláncokkal idén is kötött "partnerségi megállapodást" arról, hogy a magyar dinnyét részesítsék előnyben, az egyeztetéseken azonban állítólag árról nem volt szó (tavaly még a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódott a dinnyekartell ügyében, az eljárást azonban meg kellett szüntetni, miután módosították a törvényt). A legolcsóbban augusztus elején az Interspar kínálta a magyar dinnyét, kilója 89 forint volt (vettünk belőle, az íze rendben volt, bár igencsak magos). Az Auchan 97, a Tesco 99 forintért adta a magyar görögdinnye kilóját.

Tart a csemegekukorica-szezon, idén valahogy nehezebb finomat venni, még a piacokon is gyakrabban szaladtunk bele gyengébb minőségű, nem túl finom csövekbe. Az Interspar 74, az Auchan 75, a Tesco 89 forintért kínálta a kukoricát ottjártunkkor.

Hogyan számoltunk? Kosaras módszertan >>

A nagy hőségben a pálcikás jégkrémet is könnyen megkívánja az ember, amit el lehet nyalni a parkolóban, amíg a kocsihoz érünk. Itt is érdemes a darabár mellett a (literenkénti) egységárat nézni: a Tesco Gazdaságos 49 forintért olcsó, de literenkénti ára (817 forint) több, mint az Auchanban 69 forintért kapható Kilargo Joy egységára (627 forint / liter). Az Intersparban egy hűtöbe öntötték a több 10-féle pálcikás jégkrémet, a nagy összevisszaságban nehéz választani, pláne nehéz az adott termék árát megtalálni; úgy találtuk, az Augusto Pingi volt a legolcsóbb - ez is 69 forint, de literenként az eltérő kiszerelés miatt 862 forintba került.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Melyik fogszabályozó illik hozzád? – Rögzített, láthatatlan vagy kivehető megoldás?
PR | 2025. december 18. 10:37
A modern fogszabályozás ma már minden korosztály számára elérhető – és teljesen személyre szabható. Az Artdent Fogászat és Szájsebészet rendelőjében a 30–60 éves páciensek is egyre nagyobb számban választják az esztétikusabb, rendezettebb mosoly felé vezető utat, méghozzá a lehető legészrevétlenebb módon. De melyik fogszabályozó a legjobb választás? A rögzített, a láthatatlan sín vagy a kivehető készülék? Segítünk eligazodni a lehetőségek között, hogy megtaláld a számodra legideálisabb megoldást.
Vásárló Olcsóbb lett a tankolás szerda reggelre, de van egy rossz hírünk
Privátbankár.hu | 2025. december 17. 10:44
A következő napokban viszont nem várható további árcsökkenés.
Vásárló Mit üzen egy jó ajándék?
Márkázott tartalom | 2025. december 13. 10:34
Az ajándékozás elsőre egyszerű gesztusnak tűnik, valójában azonban jóval többről szól, mint egy tárgy átadásáról. Egy ajándék mindig üzenetet hordoz: figyelmet, elismerést, kapcsolatot vagy éppen státuszt. Éppen ezért nem mindegy, mit, mikor és kinek adunk. Különösen akkor, ha üzleti vagy hivatalos közegben történik az ajándékozás.
Vásárló Döntött az EU: ezt megemlegeti, aki rendszeresen rendel külföldről
Privátbankár.hu | 2025. december 12. 16:25
Jön a kötelező vám a kis értékű csomagokra.
Vásárló Érdemes lesz elővenni a töltőpisztolyt a hétvégén
Privátbankár.hu | 2025. december 12. 11:05
Szombaton mindkét üzemanyag típus nagykereskedelmi ára csökken. A benziné jobban.
Vásárló Tegyél a kosaradba egy kis gondoskodást! – Indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció
PR | 2025. december 11. 13:27
Idén karácsonykor is több ezer rászoruló ember ünnepe válhat szebbé, ha csatlakozol a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös Adni Öröm! tartósélelmiszer-adomány gyűjtéséhez. 2025. december 11. és 16. között több ezer önkéntes személyesen várja a vásárlók felajánlásait a kijelölt SPAR és INTERSPAR áruházakban.
Vásárló Táncra perdülhetnek az autósok – itt vannak az új üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2025. december 10. 11:42
Csütörtökön mindkét üzemanyag típus nagykereskedelmi ára csökken.
Vásárló Csak összehozta a kormány: másfél éve nem láttunk ilyet a boltokban
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. december 8. 05:46
Hogy milyen áron, azt még nem tudhatjuk biztosan, de összejött az éves szintű élelmiszerár-csökkenés: annyi termék került be az árrésstop hatálya alá, hogy idén decemberben olcsóbban vásárolhatunk be a hipermarketekben, mint tavaly. Bezuhant a sertésmájas ára, a kávé és az alkohol viszont nagyot drágult. 
Vásárló Outdoor életmód – merész vállalkozás és divat találkozása
Márkázott tartalom | 2025. december 7. 17:21
Gondoltál már arra, hogy mitől válik egy márka ikonikussá a szabadtéri világban? A szabadidős életmód iránti növekvő lelkesedés nemcsak a természet szerelmeseinek körében terjed, hanem divatirányzatként is egyre hangsúlyosabban van jelen.
Vásárló Miért választják egyre többen a prémium magánegészségügyet?
Márkázott tartalom | 2025. december 7. 14:12
Az elmúlt években látványosan megváltozott, hogyan gondolkodnak az emberek az egészségügyi szolgáltatásokról. Egyre többen szeretnének gyors, kiszámítható, átlátható és magas színvonalú ellátást kapni, lehetőleg olyan környezetben, ahol a páciens valódi partnerként jelenik meg. A prémium magánegészségügy népszerűsége éppen ezért nő: nem csupán szolgáltatást nyújt, hanem komplex élményt, amelyben a figyelem, a kényelem és a szakértelem egyaránt kiemelt szerepet kap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG