2p
A Chio gyártója szerint holnap lesz 163 éve, hogy elkészült az első adag chips a világon.

Egy elégedetlen vendéggel kezdődhetett

Az Intersnack Magyarország azt írja: George Crum 1853-ban egy amerikai étteremben dolgozott szakácsként. Augusztus 24-én egy rendkívül elégedetlen vendéggel volt dolga, ugyanis állandóan visszaküldte a krumplit arra hivatkozva, hogy túl vastag szeletekre vágta és nem eléggé ropogós.

Crum egyre vékonyabb szeleteket készített, végül a túl igényes vendég bosszantására annyira vékony krumplit sütött, hogy már a villát sem lehetett beleszúrni. Ahelyett azonban, hogy az így felszolgált burgonyát is visszaküldte volna, a vendég jó étvággyal elfogyasztotta azt, nagyon ízlett neki.

Magyarország nem chipsszel tömi magát

Európában csak a II. világháború után vált népszerűvé a chips. Magyarországra még később, a 90-es években jutott el, és az egy főre jutó chipsfogyasztás napjainkban is nagyon alacsony, mindössze 400g/fő/év az Intersnack Magyarország adatai szerint. Ezzel a mennyiséggel csak Bulgáriát előzzük meg a rangsorban az európai országok közül. A világcsúcstartó amerikaiak ennek a 20-szorosát eszik meg egy évben.

Tudod, honnan kapta a nevét a Chio?

Lényegében a II. világháborúnak köszönhette megalakulását az európai chipspiac egyik vezető gyártója, a Chio cég is. Az Opel család gyárát teljesen lebombázták és széthordták, így egy új iparág felé kellett nyitniuk. A család néhány tagja gazdálkodással, élelmiszer-feldolgozással kezdett foglalkozni. 1962-ben Carlo, Heinz és Irmgard Opel itt alapították meg a Chio Chips GmbH-t. A Chio név az alapítók keresztneveinek kezdőbetűiből, valamint az Opel családnév első betűjéből állt össze.  A gyárat és a márkát 1977-ben a német Intersnack snackgyártó vásárolta meg - írja közleményében a cég.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Tartson egy hónap vásárlási szünetet!
Elek Lenke | 2026. november 8. 17:28
Van, aki magát akarja fenntartani, nem a környezetet.
Vásárló Ehető Erdő vacsoraest: különleges menüsor egy séf és egy erdész összefogásából
PR | 2026. november 6. 14:16
A Mamaison Hotel Andrássy Budapest földszintjén található Andrássy Garden Budapest szívében, az Andrássy út nyüzsgésétől néhány lépésre kínál elegáns, mégis otthonos környezetet.
Vásárló Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:17
Több tényező is fennakadásokat okoz.
Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG