4p
Illés Zoltán szerint az új rendszer 2015. január 1-től indul Magyarországon.

Kétkukás háztartási hulladékgyűjtés indul Magyarországon – mondta a környezetügyért felelős államtitkár a Budafilter 94. Kft. műanyag-hasznosító üzemének keddi alapkőletételén, Mezőfalván.

Illés Zoltán hangsúlyozta, hogy Magyarországon egy teljesen új hulladékgazdálkodási rendszer alakult és alakul ki. A jövőre induló kétkukás rendszer nagyban hasonlít majd a lengyelországihoz. A háztartások "egy eltéveszthetetlen rendszerben" kétfelé tudják szelektálni a szemetet – tette hozzá.

Egy sima, egy fordított

Az államtitkár elmondta, hogy a két hulladékgyűjtő közül az egyikbe a nedves hulladék, például zöld hulladék kerülhet, amelynek egy része újrahasznosítható lesz. A másikba a száraz hulladék (papír, műanyag, ruha, üveg) kerül majd, amelyet utóválogatóba szállítanak, majd értékesítve anyagában újrahasznosítják.

Közölte, hogy a nem hasznosítható anyagok jó hőértékű tüzelőanyagot képeznek. Egységnyi hő előállítása kőolajszármazékból 10 forintba kerül, míg szemétből 50 fillér – fűzte hozzá.

PET-palackból PET-palack

Illés Zoltán emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió minden tagország számára meghatározta, mennyi háztartási szemetet kell anyagában újrahasznosítania a következő években. Kiemelte: a növekvő uniós elvárások eléréséhez kötelező volt bevezetni a szemétlerakási járulékot, amely azt szolgálta, hogy a szolgáltatók ne lerakják, hanem újrahasznosítsák a hulladékokat, hiszen azokból komoly bevételük is keletkezhet. Hozzátette: amelyik cégnek mégsem sikerül nonprofit módon működtetni a szolgáltatást, a befolyó járulékokból kompenzációra és fejlesztésre tud pályázni.

A műanyag palackok újrahasznosításával kapcsolatban megjegyezte, hogy Magyarországon évente többmilliárd darab PET-palack keletkezik. A palackok kőolajszármazékból készülnek és 400 év alatt sem bomlanak le.

Az államtitkár fontosnak nevezte a mezőfalvai cég tevékenységét, mert pazarlás és környezetszennyezés helyett újrahasznosítja és különböző műanyag elemeket, szerelvényeket, alkatrészeket készít belőle. A fejlesztést követően az új üzemcsarnokban már lesznek olyan berendezések is, amelyek a műanyag granulátumból újra PET-palackot készítenek.

Új munkahelyeket hoz a fejlesztés

L. Simon László országgyűlési képviselő kiemelte: a kormány azért támogatta a beruházást, mert innovatív, munkahelyet teremt és a vidéket gyarapítja. Úgy vélte, hogy a Budafilter tevékenysége a magyar találékonyságra, fejlesztésekre és tudásra épül.

Jelezte, hogy a cég pályázatot nyújtott be az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökséghez egy műanyagpalack-begyűjtési rendszer elindítására, amely képes lesz arra, hogy az üzem kapacitásánál jóval nagyobb mennyiséget gyűjtsön be és ezzel alapanyagot biztosítson más, hasonló profilú cégeknek.

Simon Lajos, a Budafilter ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az új üzemcsarnok alapkőletétele egyben a háztartási palackzsugorító készülékre alapuló visszagyűjtési rendszer kezdetét is jelenti. Hozzátette: tizenkét éve foglalkoznak a zsugorító készülékkel és a begyűjtött palackokat teljes egészében újrahasznosítják.

Az MTI kérdésére elmondta, hogy a vállalkozás jelenleg 22 főt foglalkoztat, de a fejlesztés következtében a létszám hatvan főre bővül.

12 éve fejlesztenek

A rendezvényen kiosztott sajtóanyag szerint a Budafilter 94. Kft. Greenpet elnevezésű, kizárólag magyar innovációkon alapuló PET-palack-zsugorító, visszagyűjtő és újrahasznosító tevékenysége 100 millió forint támogatást kapott a Közép-dunántúli Operatív Programban. Az összesen 205 millió forintos - az üzemcsarnok bővítésére és egy 2 500 tonna kapacitású mosóberendezés felszerelésére irányuló - beruházás elkezdődött.

A Budafilter 94 Kft. 2002-ben kezdte el a rendszer kifejlesztését. Ennek alapja a szabadalom által védett elektromos háztartási zsugorító, amelynek fejlesztésére a cég eddig önerőből 300 millió forintot költött. A begyűjtött PET-palackok teljeskörű felhasználásával pántoló-szalagot és fröccsöntött termékeket állítanak elő. A cég két forint visszavételi díjat fizet azoknak, akik a zsugorított palackokat a postán keresztül, a cég költségére elküldik.

A vállalkozás már meglévő, 1 200 tonna kapacitású újrahasznosító üzemét 315 millió forintos beruházást követően 2012. december 6-án avatták fel. A beruházás eredményeként a geotermikus energiával fűtött (nyáron hűtött) üzemben 600 tonna kapacitású granuláló és 600 tonna kapacitású pántolószalag-gyártó gépsor, valamint két fröccsöntő berendezés került felszerelésre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Ehető Erdő vacsoraest: különleges menüsor egy séf és egy erdész összefogásából
PR | 2026. november 6. 14:16
A Mamaison Hotel Andrássy Budapest földszintjén található Andrássy Garden Budapest szívében, az Andrássy út nyüzsgésétől néhány lépésre kínál elegáns, mégis otthonos környezetet.
Vásárló Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:17
Több tényező is fennakadásokat okoz.
Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG