1p
Októbertől már bárhol az országban lehet mobillal fizetni a parkolást és az autópálya-használatot. Jövőre pedig a BKV- és a vonatjegyet is lehet sms-sel fizetni.

Szeptember utolsó napján indul a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer, amellyel a közlekedéshez kapcsolódó közszolgáltatásokat, így a parkolást, az autópálya-használatot, a városi közösségi, a helyközi és a vasúti közlekedést is lehet majd mobiltelefonnal fizetni - jelentette be a rendszert megvalósító, 100 százalékos állami tulajdonú Nemzeti Mobilfizetési Zrt.

Idén ősszel még csak az autósoknak jelent előnyt a rendszer működése, ugyanis a parkolás és az autópálya-díj fizetés lehetőségével indul a rendszer. Segítségével az ország teljes területén, minden fizető parkolási övezetben lehet mobillal rendezni a parkolási díjat. A következő fejlesztési fázisban, 2014-2017-ben a többi közlekedési közszolgáltatást is el lehet érni az egységes rendszeren keresztül.

Csak a közszolgáltatásokat kezelik

Börzsei Tibor, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója közleményben hangsúlyozta, hogy a társaság kizárólag közszolgáltatások mobilfizetéssel történő elérését biztosítja, és a hangsúly a közszolgáltatáson van, ez indokolja ugyanis az egységes rendszer bevezetését. A rendszert működtető társaság ugyanakkor együttműködik a mobilfizetési piac szereplőivel.

A parkolási üzemeltetők a jövőben kizárólag a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel állnak majd szerződéses viszonyban. A zrt. szolgáltató partnere lesz az Állami Autópálya Kezelő Zrt., később pedig a fővárosi és vidéki közösségi közlekedési cégek valamint a helyközi közösségi közszolgáltatók is.

A kényelemnek ára lesz

Az ügyfelek a már megszokott módon a mobilvásárlási piac eddigi szereplőin keresztül is igénybe vehetik a mobilfizetési szolgáltatásokat, de lehetőségük lesz közvetlenül is szerződést kötni a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel. Az ügyfelek a már megszokott módon a mobilvásárlási piac eddigi szereplőin keresztül is igénybe vehetik a mobilfizetési szolgáltatásokat, de lehetőségük lesz közvetlenül is szerződést kötni a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel.

A rendszer által nyújtott szolgáltatások bármilyen típusú és tudású mobiltelefonról elérhetőek lesznek, a mobilvásárlásokat telefonhívással vagy SMS küldéssel is lehet majd intézni. Okostelefont használók díjmentesen letölthetik majd a mobilfizetési alkalmazást.

Az eddigi szolgáltatók is csatlakozhatnak

A rendszer indulását követően a jelenlegi mobilfizetési piac szereplői, mint viszonteladóként részt vehetnek az ügyfelek kiszolgálásában. A rendszerhez bárki csatlakozhat, tehát a jelenlegi mobilfizetési piaci szereplők mellett további szolgáltatók belépésére is lehetőség lesz.

Börzse Tibor elmondta: arra törekednek majd, hogy a szolgáltatások ára ne növekedjen, sőt a távlati célok közt szerepel az is, hogy ezeknek a közszolgáltatásoknak a díjai csökkenjenek.

A jutalékokból működtetik a rendszert

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-t 250 millió forintos alaptőkével hozták létre, ennek az összegnek az alapítástól mostanáig körülbelül a felét kapta meg. A Nemzeti Mobilfizetési Rendszer teljes felépítésének költségvetését a közbeszerzési eljárások lezárását követően hozzák nyilvánosságra.

A társaság a mobilvásárlások után forgalmi jutalékot és tranzakciós díjat kap, amit kormányrendelet szabályoz, e bevételekből fedezi működési költségeit.

A vezérigazgató szerint a rendszer nem ütközik uniós szabályokba, mert nem központosítja a mobilfizetést, kizárólag a közszolgáltatások, azon belül is elsősorban a közlekedéshez kapcsolódó közszolgáltatások mobilfizetéssel történő igénybevételét biztosítja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG