3p
Sikeresek a nyugdíjbiztosítások, az új szerződéseknél két számjegyű a növekedés - közölte a Vienna Insurance Group.

A Vienna Insurance Group (VIG) osztrák biztósítócsoport éves díjbevétele Magyarországon 63-65 milliárd forint, piaci részesedése közelíti a 7 százalékot, alkalmazottainak száma az 1200-at - közölték a csoport hazai piacon tevékenykedő biztosítócégeinek vezetői egy pénteki budapesti háttérbeszélgetésen.

A biztosítócsoportnak Magyarországon három biztosítócége működik, az Union, a Vienna Life és az Erste Biztosító, a tavalyi éves adatok egyelőre nem nyilvánosak, ezért a cégvezetők csak a múlt évi tendenciákról számoltak be. Lehel Gábor, az Union Biztosító elnök-vezérigazgatója elmondta: az Union a kgfb-kampány egyik nyerteseként zárta az elmúlt évet Magyarországon, a díjak és a szerződések száma is emelkedett a kötelező gépjármű felelősség biztosítási piacon, így nőtt a díjbevétel.

Nagyon mennek a nyugdíjbiztosítások

A folyamatos díjas életbiztosítások állománya is nő, elsősorban a nyugdíjbiztosítási adókedvezmény bevezetésének hatására - tette hozzá. Az elmúlt évben ez az üzletág a csoport magyarországi biztosítóinál kétszámjegyű növekedést mutatott. A magyarországi alacsony kamatszint az egyszeri díjas életbiztosítások piacára negatívan hatott, ez a Vienna Insurance Group magyar érdekeltségeinek teljesítményén is megmutatkozott.

Jöhet felvásárlás

Jó ajánlat esetén kimondottan érdekelt a Vienna Insurance Group a magyar piacon egy újabb biztosító megvásárlásában, de jelenleg nem látnak erre konkrét lehetőséget - mondta Lehel Gábor. Vadas-Földvári Anett, a Vienna Life elnök-vezérigazgatója ismertette: az új szerződésekben és díjbevételben is kétszámjegyű mértékben növekedett a Vienna Life tavaly, költségoldalon jelentős megtakarításokat hajtottak végre, így nyereséggel tudták zárni az évet.

Az egyéni életbiztosítások, a csoportos egészségbiztosítások és az utasbiztosítások területén tevékenykednek. A unit-linked piacon az első nyolcban, az utasbiztosítások területén pedig az első háromban szeretnének szerepelni, az utasbiztosítások üzletágban 2014 végén a hatodikak voltak. Ebben az üzletágban tavaly december óta 1 millió forintig terrortámadás esetén is biztosítanak.

Raveczky Zsolt, az Erste Biztosító elnök-vezérigazgatója elmondta: a biztosítócégnél jelentős növekedést értek el a folyamatos díjas életbiztosítások területén, ezek felét már a nyugdíjbiztosítások adják, az egyszeri díjas termékek esetében is nőtt a bevétel, de csak kisebb mértékben. Hozzátette: az a tény, hogy az Erste Bank megvette a Citibank lakossági és hitelkártya üzletágát, várhatóan már 2017-től jelentősen növeli az életbiztosító értékesítési lehetőségeit.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Magyar szakmai partnert választott a dán bajnok: együttműködésre lép a BioTechUSA és a Brøndby IF
PR | 2025. július 29. 12:52
Legendás dán labdarúgó egyesület felkészülését segíti idéntől a BioTechUSA: a tisztán hazai tulajdonú étrendkiegészítők gyártásával és forgalmazásával foglalkozó cégcsoport Dánia egyik legmeghatározóbb futballklubja, a Brøndby IF hivatalos táplálékkiegészítő partnere lett.
Vásárló Csütörtökön lesz némi mozgás a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 23. 11:13
Csak az egyik üzemanyagfajta ára változik.
Vásárló Veszélyes kínai csomagok szivárognak Magyarországra is? Megkongatták a vészharangot
Privátbankár.hu | 2025. július 20. 10:21
Aggasztó híreket hozott az uniós biztos.
Vásárló Többet nem nyúl bele a kormány az üzemanyagok árába Magyarország szomszédjában
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 17:36
Elengedik a horvát intézkedést.
Vásárló Summer Colors 2025 – a paletta, ami uralni fogja a gardróbunkat
PR | 2025. július 14. 11:54
Már javában tombol a nyár, a napfény szinte minden reggel biztos pontként köszönt minket, és a hosszú, meleg esték magukkal hozzák a szabadság, a könnyedség és az önkifejezés vágyát. A ruhatárunk ilyenkor természetesen átalakul – ahogyan mi is. Nem véletlen, hogy minden nyárnak megvannak a maga színei, amelyek nemcsak a kifutókon, hanem a mindennapjainkban is határozott jelenlétet követelnek. A 2025-ös szezon palettája egyszerre vibráló, friss és mégis klasszikusan kifinomult. Mi pedig boldogan öltöztetjük fel a stílusunkat ezekbe az árnyalatokba – mert ez a nyár rólunk szól.
Vásárló A 2025-ös év színtrendjei: a barna és a Mocha Mousse hódítása
Márkázott tartalom | 2025. július 13. 11:30
Ahogy múlnak az évek, a színtrendek új lendületet vesznek, alkalmazkodva az aktuális divatigényekhez. Mire számíthatunk 2025-ben? A szakértők egy új divatos színt jeleznek előre: a Mocha Mousse-t. Vajon hogyan alakíthatja át ez a finom nevű árnyalat a babakocsi piacot? A sötétbarna visszahódítja régi helyét, új lehetőségeket nyitva meg.
Vásárló Modern iroda, régi szokások: miért nyomtatunk még mindig?
Márkázott tartalom | 2025. július 13. 10:33
A legtöbb munkahely ma már digitális, vagy legalábbis annak tűnik. Felhőalapú dokumentumok, online megbeszélések, digitális aláírás. Azt gondolnánk, a nyomtatók ideje lejárt. Ennek ellenére még mindig ott búgnak a sarkokban, és napi szinten használatban vannak. De miért nyomtatunk a modern irodában, amikor papír nélkül is hatékonyak lehetnénk? És vajon mit árul el ez a szokás a vállalati működésről?
Vásárló A Spar zöld jövőt épít mindannyiunkért
PR | 2025. július 8. 15:13
Tudtad, hogy bevásárlás közben is tehetsz a bolygóért? A Spar fenntarthatósági programjaival minden apró lépés számít – és ebben te is részt vehetsz.
Vásárló Várt a tankolással? Ennek nem fog örülni
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 16:38
Enyhén emelkedhetnek az árak.
Vásárló Ettől féltünk: visszatért a két számjegyű áremelkedés a boltokba
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. július 7. 05:42
Második hónapja újra drágul a családi nagybevásárlás a hazai hipermarketekben, három hónap szünet után visszatért a két számjegyű drágulás is az élelmiszer-fronton. A Privátbankár Árkosár-felmérés megnézte, hol tart most az árrésstop, mennyibe kerül a dinnye és az alkoholmentes bor.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG