2p

Az egyetlen értelmes döntést hozták meg a szervezők a 2021-ben (talán) megrendezésre kerülő 2020-as olimpiával kapcsolatban.

A koronavírus-járvány miatt nem lehetnek külföldi szurkolók  az idén nyárra halasztott tokiói olimpia és paralimpia versenyein - jelentette be szombaton a szervezőbizottság. A döntést a koronavírus-járvány terjedése miatti félelemmel indokolták. Koike Juriko tokiói kormányzó úgy fogalmazott: a lépés sajnálatos, de elkerülhetetlen volt, miután a sikeres rendezés legfontosabb előfeltétele a sportolók és a japán lakosok egészségének megőrzése.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) megértéssel fogadta a döntést, amelyet tiszteletben tart - közölték az ötoldalú, online megbeszélést követően, amelyen a szervezőbizottság és a kormányzó mellett a NOB és az IPC vezetője, valamint a japán kormány képviselője vett részt.

Hasimoto Szeiko, a 2020-as tokiói nyári olimpiát és paralimpiát előkészítő bizottság elnöke (j) Juriko Koikének, Tokió kormányzójának (a képernyőn) a beszédét hallgatja a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári játékokról folytatott tanácskozáson Tokióban 2021. március 20-án. Az olimpiai szervezőbizottság ezen a napon bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt külföldi szurkolók nem lehetnek ott az idén nyárra halasztott tokiói olimpia és paralimpia versenyein. MTI/EPA/Pool/Cuno Josikazu
Hasimoto Szeiko, a 2020-as tokiói nyári olimpiát és paralimpiát előkészítő bizottság elnöke (j) Juriko Koikének, Tokió kormányzójának (a képernyőn) a beszédét hallgatja a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári játékokról folytatott tanácskozáson Tokióban 2021. március 20-án. Az olimpiai szervezőbizottság ezen a napon bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt külföldi szurkolók nem lehetnek ott az idén nyárra halasztott tokiói olimpia és paralimpia versenyein. MTI/EPA/Pool/Cuno Josikazu

"Osztozunk a világ lelkes ötkarikás rajongóinak, illetve a sportolók hozzátartozóinak, barátainak csalódottságában. - fogalmazott Thomas Bach, a NOB elnöke. - Nagyon sajnáljuk. Tudjuk, hogy ez mindenki számára egy óriási áldozat, de a járvány miatt meg kellett ezt hoznunk."

Korábban a japán média valószínűsítette, hogy néhány kivételtől eltekintve az önkéntesek között sem lehetnek majd külföldi állampolgárok, de erről hivatalos döntés egyelőre nem született.

A külföldi jegytulajdonosoknak visszatérítik a belépők árát, az olimpia esetében mintegy 600 ezer, a paralimpia kapcsán pedig körülbelül 30 ezer jegyről van szó.

A pandémia miatt tavalyról idénre halasztott olimpiát a tervek szerint július 23-tól augusztus 8-ig rendezik meg, a paralimpiára pedig augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:17
Több tényező is fennakadásokat okoz.
Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG