|
| MTI/EPA |
A hivatal közleménye szerint a légitársaság sorozatos, a poggyászkezeléssel kapcsolatos incidensei miatt György István budapesti kormánymegbízott azonnali, átfogó vizsgálatot kezdeményezett. A vizsgálatba bevonták a hivatal fogyasztóvédelmi főosztályát. Bővebb tájékoztatást csak a vizsgálat lezárulta után adnak - írták.
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy a Ryanair tisztességtelen a magyar fogyasztókkal szemben, mert nem teljesíti a szerződésben vállalt és az utasok által kifizetett szolgáltatásait. A poggyászok késése esetén is jár kártérítés a fogyasztónak a légitársaságtól, nem csak a csomagok sérülése, elvesztése után - hívta fel a figyelmet.
A Ryanair Budapestről a Kanári-szigetekre tartó járatain fordult elő az elmúlt hetekben, hogy túlsúlyra hivatkozva nem vitte el a légitársaság az utasok feladott poggyászát.
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast




