2p

 

A szolgáltató a szükséges munkálatokat a nyáron elvégezte, így 17 budapesti kerületben csaknem 240 ezer lakás, több mint 4800 közületi ügyfél és több száz garázs fűtését biztosítja. A társasházak felében már egy hónapja fűtenek, hiszen a távfűtésről szóló kormányrendelet szerint szeptember 15. után és a fűtési idény végét, április 15-ét követően egy alkalommal, egy hónapig ingyenesen kérhető a szolgálatás - írták. Az ügyfelektől azt kérik, hogy ellenőrizzék a fűtőberendezéseket, hiszen azokon keresztül lehet biztosítani a távhőrendszer üzemeléséhez a feltöltést.     

A Főtáv szerint Budapest levegőjét érzékelhetően javítaná, ha minden lakás és középület kapcsolódna a távhőrendszerhez. Számításaik alapján az egyedi gáz- és fafűtés kiváltásával akár meg is szűnhetnének a téli szmogriadók, hiszen 10 ezer lakásonként 13 tonna por kibocsátása maradna el, 45 ezer lakás átállása 67 ezer tonnával mérsékelné a szén-dioxid-kibocsátást.

Hozzátették, hogy a távhőrendszer egységesítésével 150-170 kilotonnával kevesebb szén-dioxid kerül a levegőbe, és megmarad 25 millió, vagyis 12 ezer hektárnyi erdőnek megfelelő fa. A szigetszerű hőkörzetek összekötése kéménymentessé teheti a belvárost, az egységes hőgyűrű pedig 2030-ig a külső kerületek távhőellátását is megoldja - olvasható a közleményben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Nyaralni indul? Ezt a tippet fogadja meg tankoláshoz!
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 09:33
Ez történt az üzemanyagokkal.
Vásárló Valami készül a benzinkutakon – örülhetnek az autósok?
Privátbankár.hu | 2025. június 26. 10:26
Ez történt az üzemanyagok árával.
Vásárló Lefújták az egészen különös sztrájkot Magyarország szomszédjában
Privátbankár.hu | 2025. június 24. 16:08
Mégsem lesz benzinkútsztrájk.
Vásárló Hogyan írjunk figyelemfelkeltő ingatlanhirdetést?
Márkázott tartalom | 2025. június 19. 09:55
Ingatlan eladásakor az egyik legfontosabb tényező a hatásos hirdetési szöveg. A piacon rengeteg hasonló hirdetés található, amelyeket az érdeklődők könnyen átfutnak. Mi teremtheti meg azt a különbséget, ami a mi hirdetésünket kiemeli a tömegből? Egy jól megírt szöveg nemcsak az adatok felsorolásából áll, hanem az ingatlan hangulatát is át kell adnia. Gondoltunk már arra, hogy a részletek és az érzelmek közvetítése az, ami igazán megragadhat egy potenciális vevőt?
Vásárló Nagy durranás készül a magyar patikákban – Nagy Márton már örül
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 16:42
Itt is vállalják az árkorlátozást.
Vásárló Leszegi a fejét, ha meglátja a hétvégi üzemanyagárakat!
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 12:45
A nemzetközi áremelkedés szombattól megjelenik a hazai kutakon is.
Vásárló Diszkrét fogszabályzó módszerek
Márkázott tartalom | 2025. június 13. 10:52
A nem megfelelően nőtt fogak és a torlódásuk hosszú távon igen kellemetlen fogászati problémákhoz vezethetnek, mindemellett esztétikailag sem túl vonzóak. Sokan felnőttkorban jutnak el arra a pontra, hogy szeretnék az egymásra torlódott fogakat szabályozó viselésével helyreállítani.
Vásárló Váratlan veszély leselkedik a gyerekekre – baljós jelentést tettek közzé
Kollár Dóra | 2025. június 11. 15:03
Egy friss jelentés szerint Európában és Nagy-Britanniában folyamatosan nő az új autók motorháztetejének magassága, ami egyre komolyabb közlekedésbiztonsági kockázatot jelent, különösen a gyerekek számára.
Vásárló Miért éri meg jobban bérelni a padlótisztító gépeket?
Márkázott tartalom | 2025. június 11. 09:45
Egy vállalkozás életében minden pénzügyi döntést alaposan mérlegelni kell. Az olyan hétköznapi tevékenységek elvégzése esetében is fel kell kutatni az alternatívákat, mint a padlótisztítás. Az évszakok változásával újabb kihívásokkal találkozhatunk, rengeteg szennyeződés kerülhet be a “műveleti területre”.
Vásárló Hónapok óta nem láttunk ilyet a boltokban: megint drágább lett a családi nagybevásárlás
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. június 10. 05:47
Az árrésstopos termékek ára csökkent, de így is megszakadt egy kedvező trend júniusban: három hónap után most először drágult újra a családi nagybevásárlás a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Alaposan megvizsgáltuk, hogyan alakítja az árakat az intézkedés, amivel a kormány elégedett, de a szakszövetség szerint csúnyán vissza fog majd ütni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG