6p

Akadály nélkül kezdte meg a működését ma reggel a 98.0 Mhz-en a fővárosi éterben – a radiocafé. A név ismerős lehet majd sokaknak, ám mégsem azonos elődjével. Közös vonás az izgalmas zenei világ, a stábban felbukkannak jól ismert, régi rádiós arcok, podcasterek, művészek, különböző területek szakemberei és új figurák is. A november 3-án elstartolt radiocafé határozott törekvése teret adni mindannak a szellemi és kulturális gazdagságnak és pezsgésnek, ami Budapest lényege és éltető eleme.

Csütörtökön reggel 6 órától hallható az új radiocafé Budapesten a 98.0-ás frekvencián. Az adás a Süssfelnap című reggeli műsorral indult, amelyet az ismert színész, Szabó Kimmel Tamás vezet - ez jelenti egyúttal a művész debütálását rádiósként. Társa és segítője az ország egyik legjobb és legrutinosabb szerkesztő-műsorvezetője, Fehér Mariann ‘Maja’, aki nem mellesleg “ős-cafésként” tért vissza a névhez. A hétfőtől péntekig hallható napindító műsorban a hangsúly a kultúrára helyeződik: adásról-adásra sok szó esik majd színházról, filmről és egyéb művészeti területekről.

Sok lesz a hasonlóság, de ez nem ugyanaz

A korábban ezen a néven futott rádió több arculati elemét is továbbviszi az új radiocafé, ezzel is utalva arra, hogy az előd szellemisége továbbra is irányadónak számít. Így a megjelenés mellett ismerős lehet a hangzás is, hiszen az állomáshang most is Nagy Sándor lesz. Az első dal pedig természetesen a Groove Armada ‘My Friend’ c. “café-himnusza” volt.

Ugyanakkor ez nem ugyanaz a radiocafé. Nem is lehet, hiszen az utóbbi 10 évben sokat változott a rádiózás, a média és a tágabb környezet is. Az új idők szelét hozza el a Szabadesés c. valóságérzékelő talk-show Marosi Viktorral. A hétköznap délutáni főműsoridőben színes és sokoldalú vendégekkel a közvetlen környezet és a világ aktuális eseményeit dolgozzák fel tabudöntögető kíváncsisággal és humorral.

A zenékkel kapcsolatban garantáltan marad: a változatosság és a jelentős zenei választék. A radiocafé nem fogja sem időbeli, sem stílusbeli korlátok közé szorítani a zeneválasztást. Az ötvenes évek soul-funk-ja ugyanúgy megjelenik majd, mint a 2020-as évek újdonságai. Ahogyan szintén előfordul majd jazz-es világzene és indie gitárzene is. A radiocafé színes zenei világát gazdagítja majd a budapesti éterben jól ismert Soul Session, amely a rajongók nagy örömére a 98.0-ás frekvencián tér vissza az éterbe.

A lényeg a nyitottság

A lényeg a nyitottság. A radiocafé műsoraiban végigveszik, hogy a mindennapjainkat érintő kérdésekről másutt a világban hogyan beszélnek, Párizstól Londonig, Balitól Kanadáig. Sok fenntarthatósághoz kapcsolódó témát vetnek majd fel a műsorvezetők, akik között többen most térnek vissza a rádiózáshoz. Ilyen visszatérő McMenemy Márk és Dj Rob, akik egy útkereső és jövőkutató műsort visznek. De ismerős lehet Winkler Nóra és Nesta, Szüts Dani és Cyborg Templar, Behumi Dóri és Veress Dóri, Bodnár Csaba és Khell Bogdán neve is. A műsorok között lesz klímavédelemre fókuszáló, az IT szektor újdonságairól szóló, esporttal foglalkozó, vagy éppen a marketing és média világát bemutató éppúgy, mint a pénzügyi tudatosságra koncentráló.

Természetesen a radiocafé foglalkozik majd gazdasági kérdésekkel is, pl. hogyan tudnak a vállalkozások, kifejezetten a kkv szektorban talpon maradni és fejlődni ebben az igencsak változékony gazdasági környezetben.

Jelentős teret kapnak majd a könyvek, amit a könyves rádióműsorok egyik specialistájának, Oláh Andreának köszönhetünk. Hallhatnak majd könyvpiaci újdonságokról, a rövid könyvajánlók pedig azt bizonyítják majd, hogy egy kávé mellett 8 perc is elég lehet, hogy a hallgatók megtalálják a kedvenc könyvüket, de irodalmi háttérbeszélgetésekre is lehetőséget biztosítanak a műsorok.

A radiocafé főszerkesztői székébe egy régi rádiós, Kutasi Judit ül. Ő a Trend FM főszerkesztő-helyettesi pozíciójából érkezik. A külpolitikai szakértő, bölcsész, PR és kommunikációs szakember több mint két évtizedes rádiós tapasztalattal rendelkezik, de dolgozott televíziónál és hírügynökségnél is. Saját műsorában, a Womanpower – Portrék keret nélkül-ben olyan nőket igyekszik bemutatni hétről-hétre, akik különösen példaértékű pályával, vagy történettel bírnak.

Podcast vs. rádióműsor

Az utóbbi évek dilemmája, hogy rádióműsort vagy inkább podcastet hallgassunk? A radiocafé ezen a téren izgalmas útra lép: napközben két podcaster sáv indul, amelyek mindkét formátum rajongóit ki tudják szolgálni. Azokat is, akik eddig még nem szoktak rá a podcastekre, illetve azokat is, akik nem találták az elmúlt időszakban azt a rádióállomást, amit szívesen hallgatnának. Ez lesz a „PODCASTER, a radiocafé válogatása a legjobb podcastekből.”

Itt meglehetősen változatos témák merülnek fel: megjelenik a pszichológia több ága, önismereti témák, és családi kérdések, mint pl. hogyan legyünk jó szülők? De lehetőség nyílik arra, hogy a hallgatók a legkülönbözőbb kulturális témákról tájékozódjanak, vagy többet megtudjanak a coaching-ról, megismerjenek sikertörténeteket, különleges embereket.

A szellemiségről

A rádió célja, hogy megjelenítse mindazt a szellemi és kulturális gazdagságot, ami Budapest lényege és éltető eleme.

A radiocafé az emberekről szól. Azokról, akik segítenek eligazodni mindennapi és nem mindennapi ügyeinkben. Melyik a legjobb könyv és színházi előadás most a városban, hogyan lehet eligazodni a gazdaság és az adózás útvesztőiben, ki a legjobb menedzser és mit lehet tőle tanulni, mit jelent a mesterséges intelligencia és ez hogyan érinti az életünket, mit tehetünk a fenntarthatóságért otthon és a munkahelyen, mi a megoldás a környezetbarát közlekedésre.

A radiocafé hallgatói célcsoportja nyitott a világra, tudatos, a jövőjéről felelősen gondolkodik, érzékeny a kultúrára és fogékony az újdonságokra. Olyanok, akik kedvelték az egykori radiocafé szellemiségét, de lépést tartanak a változásokkal és szívesen fogadják az új impulzusokat. Kíváncsiak arra, amiben élnek, így a műsorvezetők foglalkoznak a tudatos fogyasztással, értékválasztással, minőségi szórakozással, legyen szó könyvről, zenéről, színházról, a modern kor nyújtotta új platformokról.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 5. 10:39
Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot. 
Vásárló A rendszeres fizikai aktivitás előnyei
PR | 2026. június 4. 18:34
Az egészségi állapot hatékony fenntartásához elengedhetetlen a rendszeres fizikai aktivitás. A digitális technológiák fejlődésével jelentősen megnőtt a számítógép előtt végzett munka aránya, ami az ülő életmód kialakulásához vezet. Emellett a modern élet ritmusa nagy mennyiségű stresszel jár, ami tovább rontja az egészséget. Romlik a vérkeringés, az izmok gyengülnek, és már egy rövidebb séta is nehézséget okozhat az ember számára, különösen azoknak, akik mindig tömegközlekedéssel vagy saját autóval közlekednek.
Vásárló Mesterséges intelligencia oktatás gyakorlati szemlélettel
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 11:32
A mesterséges intelligencia (AI) már nem csupán a jövő ígérete, hanem a mindennapjaid része lehet. Képzeld el, hogy az AI nem a nagyvállalatok kiváltsága, hanem bárki számára elérhető, aki szeretné optimalizálni munkafolyamatait, például tartalomgyártásban vagy napi adminisztrációs teendőkben. Az AI-témájú oktatási anyagok fontos eszközök lehetnek abban, hogy ne csak megértsd, hanem hasznosítsd is a technológia előnyeit.
Vásárló Tökéletes növényválasztás a kert egészségéért
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 12:17
A kert növényeinek kiválasztása sokkal összetettebb folyamat, mint elsőre gondolhatnád. Talán te is tapasztaltad már, hogy egy rosszul kiválasztott növény mennyi gondot okozhat. A kert szépségének megőrzése és fejlődő növényállomány kialakítása érdekében fontos, hogy körültekintően dönts a beszerzésükről. De mi alapján hozhatsz jó döntést?
Vásárló Miért érdemes figyelni a jegybanki alapkamat változását?
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 11:24
A pénzügyi hírekben rendszeresen szóba kerül a jegybanki alapkamat, mégis sokan csak annyit tudnak róla, hogy hatással van a hitelekre és a megtakarításokra. Valójában ennél jóval szélesebb szerepet tölt be a gazdaságban, hiszen számos pénzügyi és jogi számítás alapját is képezheti. Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen helyzetekben lehet jelentősége.
Vásárló Mi okozza a garatgyulladást?
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 14:05
A garatgyulladás (pharyngitis) egy gyakori egészségügyi probléma, ami okozhat torokfájást, kaparó érzést, illetve egyéb kellemetlen tüneteket. 
Vásárló A Q10 koenzim forradalma
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 11:19
A Q10 koenzim az emberi szervezet egyik alapvető, mégis sokak számára kevéssé ismert összetevője. A mitokondriumokban található, és kulcsszerepet játszik az energia (ATP) termelésében. Ahogy az ember öregszik, a természetes Q10 szint csökkenése kihathat az életminőségre, ezért pótlása egyre elterjedtebbé válik azok körében, akik szeretnék fenntartani vitalitásukat.
Vásárló Fókuszban a szemhéjplasztika
Márkázott tartalom | 2026. június 1. 11:14
A modern esztétikai kezelések világában új lehetőségek nyílnak meg azok számára, akik szeretnének frissebb, üdébb megjelenést elérni. Az esztétikai beavatkozások között a szemhéjplasztika különösen népszerű, mivel viszonylag egyszerű módon képes átalakítani az arckaraktert. 
Vásárló Közös megegyezéses válás: gyors és konfliktusmentes út a különváláshoz
Márkázott tartalom | 2026. május 30. 12:00
A válások során sok pár találkozik azzal a dilemmával, hogy békés úton, közösen egyezve bontják fel a házasságukat, vagy inkább peres útra terelik az ügyet. Az első lehetőség számos előnyt hordoz magában, amit érdemes alaposan megfontolni. Az utóbbi években a közös megegyezéses válás egyre népszerűbbé vált, nem véletlenül. De mi áll ennek a trendnek a hátterében?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG