4p
Egy rovarirtással foglalkozó cég felmérése szerint bár borzalmasan utáljuk a nyári időszakban mindent ellepő büdösbogarat, az csak a középmezőnyben végzett, ha a gyűlölt rovarokról van szó. A csótányoktól már szinte alig rettegünk, a bolháktól és a kullancsoktól viszont kilel minket a frász. A listavezetőtől pedig van, aki inkább elköltözik, semmint újra találkoznia kelljen vele – mutatjuk, melyik ez.

Az Abatox Kft. ügyvezető igazgatója, a Privátbankár.hu-nak elmondta: a magyarok leginkább a különféle emberen is megtelepedő parazitától félnek, a mintegy 10 ezer válaszadó fele ezekre adta le a voksát. Így az első három helyezést olyan bogarak szerezték meg, amelyek emberi vérrel táplálkozva fejlődnek és maradnak életben. Ezen élősködők valamelyikével szinte már a legártalmatlanabb hétköznapi szituációban is találkozhatunk, legyen szó kirándulásról, munkába buszozásról, moziról, vagy csak egy jónak ígérkező alvásról.

A szabadban élő kullancsok például a folyamatos enyhe téli időjárásnak, valamint a vegyszeres védekezés elmaradásának köszönhetően gond nélkül szaporodnak, és egyre gyakrabban bukkannak fel a lakókörnyezetben, akár belvárosi óvoda udvarán is lehet már kullanccsal találkozni, mondta el Szigeti Zsolt. Érdekes módon a sokszor cikkezett és meglehetősen gyűlölt poloska csak a voksok 3 százalékát nyerte el magának, ezzel a középmezőnyben végzett. A listában a pókoktól, a csótányoktól és a darazsaktól félünk csak kevésbé.

Higiéniai gondok vannak

A lista harmadik helyezettjével, a bolhával leggyakrabban a háziállatot tartók találkozhatnak, az ágyi poloska viszont menthetetlenül terjed: minden negyedik válaszadó ettől a vérszívótól retteg a legjobban. A szakértők szerint a tájékozatlanság, a szégyenbe burkolózás, a lakóközösségek összefogásának hiánya, és a szigorú biocid szabályozás következtében az ágyi poloska el fogja árasztani az országot.

A fentiek alapján az alábbi öt rovar alkotja a lista toplistáját – érdekes, hogy szinte mindegyik a lakások, otthonok kártevője:

5. Büdös bogár:

Bár a szeptember másról sem szól, mint a hideg elől menekülő büdös bogarakról, ezek a Magyarországra is bevándorolt címeres-poloskafélék csak az ötödik helyet érték el. Invazív fajokról lévén szó az elmúlt években rendkívül elszaporodottak. Természetes ellenségük nincs, és a magyar klíma mellett tökéletesen jól érzik magukat. További problémát jelent, hogy amellett, hogy büdösek, komoly mezőgazdasági kártevők is, így a túlszaporodás nagy gondokat okozhat majd az agráriumban a szakértők szerint.

4. Hangya:

A házi hangya, gyepi hangya, és a vöröses színű fáraóhangya tavasztól őszig gyakori látogatói a családi házaknak és lakásoknak, ahová elsősorban élelem után kutatva kerülnek be. A tavaszi nászrepülési időszakban sokszor szárnyas hangyák milliói feketíthetik be az eget, hogy egymással párosodjanak. Rendkívül intelligens állatok, és rendkívül nehéz megszabadulni tőlük.

3. Bolha:

A bolha elsősorban háziállatokkal rendelkező háztartásban a gyakori. Csípése jellemzően az alsó lábszárakon jelenik meg, de akár comb magasságban is szúrhat. A csípés helye rendkívül viszket, ráadásul több napon át, ami az elvakarást követően könnyen be is gyulladhat. A rovarok világában nemcsak a leggyűlöltebbek listáján van dobogós helye, hanem a legjobb ugróként is: a bolha képes a testhossza százszorosát is megugrani. A bolhától való félelem egyébként jogos, egyebek mellett ez az élősködő felelt a fekete halál és számos, több milliók életét követelő kórság terjesztéséért is.

2. Kullancs:

Az egyik legveszélyesebb tömegesen előforduló állat, ami valójában nem sorolható a rovarok közé. A bolhához hasonlóan ez is egy ektoparazita (élősködő) élőlény, ami olyan betegségeket terjeszt, mint a Lyme-kór vagy az agyhártyagyulladás. A tévhitekkel ellentétben nem magasról ugrik az emberre. A nyirkos, árnyékos területet kedveli, amit az alacsonyabban fekvő területeken jobban megtalál, mint a bokrok, fák napsütötte levelein. Érdemes megnézni a témában az alábbi videót:

(A csatornán található még több rész, valamint a bolhákról is egy jó összefoglaló!)

1. Ágyi poloska:

A lakótelepek, belvárosi tömbök, szálláshelyek legrettegettebb problémája, ráadásul a szegénynegyedektől a luxusszállodákig gyakorlatilag bárhol felbukkanhat. Mivel a magyar háztartások az Európai átlaghoz képest zsúfoltabbak, egy ilyen rejtőzködő életmódot folytató rovartól nagyon nehéz megszabadulni. Végső megoldásként sokan választják az elköltözést: felmondják az albérletet, eladják a lakásukat, csak hogy megszabaduljanak az ágyi poloskáktól. Gyakorlatilag kiirthatatlan.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG