4p
Még mindig kiugróan magas a szív- és érrendszeri megbetegedések okozta halálozások száma Magyarországon, a hazai halálesetek mintegy fele vezethető vissza erre. A helyzet javításához a magyar lakosság táplálkozási szokásain is változtatni kellene, előtérbe helyezve az egészséges ételek fogyasztását.

 

 

Az egyik legjobb megoldás erre a halfogyasztás növelése. Ugyanis a halételek túlnyomórészt olyan hasznos zsírsavakat tartalmaznak, amelyek kifejezetten védik a szívet és az érrendszert.

A magyar lakosok többsége tisztában van a halból készült ételek pozitív élettani hatásaival, ennek ellenére a hazai halfogyasztás alig ötöde az európai átlagnak. Ezen a helyzeten kíván változtatni a „Kapj rá!” kampány. A kezdeményezés egyik fő célja, hogy felhívja a lakosság figyelmét arra: a halételek egyszerre finomak és egészségesek.

Pocsék adatok

Magyarországon a felnőtt női lakosság 62 százaléka, míg a felnőtt férfiak 67 százaléka – összesen 5 millióan – elhízottak vagy túlsúlyosak, derül ki az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet 2014-ben végzett Országos Táplálkozás és Tápláltsági Állapot Vizsgálatából. Aggasztó, hogy nem sokkal jobb a helyzet a gyermekeknél sem. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének felmérése szerint már a tíz éves lányok 30,6 százaléka, illetve a 12 éves fiúk 26,8 százaléka küszködik elhízással, vagy túlsúllyal.

Részben a túlsúlyosak és elhízottak magas és egyre növekvő arányára vezethető vissza a szív- és érrendszeri problémák miatt bekövetkező halálesetek nagy száma is. Magyarországon a halálozások mintegy fele mögött szív- és érrendszeri megbetegedések állnak. A fő ok pedig a nem megfelelő életmód, beleértve a helytelen táplálkozást is.

Kulcsfontosságú lenne

A szív- és érrendszeri betegségek megelőzése szempontjából különösen fontos lenne, hogy a húsfogyasztáson belül nagyobb szerepet kapjanak a szívbarát, telítetlen zsírsavakban gazdag halételek, szemben a szív-érrendszer vonatkozásában kedvezőtlen, többségében telített zsírsavakat tartalmazó húsételekkel – hívta fel a figyelmet Varga Anita, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet dietetikus szakértője. A szakember kifejtette: a telítetlen zsírsavak, közte a gyakran emlegetett omega-3 esszenciális zsírsavak, nélkülözhetetlenek a táplálkozásban, ám az emberi szervezet nem tudja magától előállítani ezeket az értékes anyagokat.

Az omega-3 zsírsavak segítik a szív megfelelő működését, a vér normál koleszterinszintjének fenntartását, ezért jelentős szerepük van a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében és a diétás kezelésükben egyaránt. Ráadásul ezek a zsírsavak – már a magzati kortól kezdve - hozzájárulnak a szem és az idegrendszer optimális működéséhez is. Egyes felmérések szerint például idős korban a rendszeresen halat fogyasztóknál kisebb a szellemi leépülés kockázata, és javul a stresszel, nehéz élethelyzetekkel való megküzdés hatékonysága.

Tudjuk, de nem esszük

A megoldás nagyon egyszerű és természetes: több halat kellene ennünk. A nélkülözhetetlen omega-3 zsírsavak a húsételek közül legmagasabb arányban a halakban találhatóak meg. A tengeri és édesvízi fajok fogyasztása egyaránt javasolt. Magyarországon a fehér és a pettyes busa bővelkedik leginkább ezekben a zsírsavakban, de a hazánkban nagy volumenben tenyésztett pontyban is háromszor annyi a kedvező élettani hatású telítetlen zsírsav, mint a telített.

A magyar lakosok többsége tisztában van a halból készült ételek pozitív élettani hatásaival, a felmérések szerint a többség a halat tartja a leginkább egészséges húsféleségnek. Ennek ellenére nagyon sok a tennivaló, hiszen az egy főre jutó magyarországi halfogyasztás csupán 5,2 kilogramm évente. Az elmúlt időszakban lassú növekedés volt tapasztalható ezen a téren, ám a magyar lakosság halfogyasztása még mindig alig ötöde az európai átlagnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG