2p
Első ránézésre óriásit emelkedett a külföldi turisták száma decemberben, de az egy évvel korábban kicsúcsosodó menekültválság torzítja a képet. 2016-ban 7 százalékkal több turista volt a hazai szálláshelyeken.

2016. decemberben a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 21, a belföldi vendégek által eltöltötteké 8,6%-kal emelkedett az egy évvel korábbi szinthez képest. A külföldi vendégek száma 18 százalékkal nőtt egyetlen év alatt - bár ez óriási ugrásnak tűnik, a KSH megjegyzi: ebben szerepet játszott a migránsválság miatti alacsony bázis is.

Külföldről nézve Magyarország az szinte csak Budapest

A fővárosi szállodákban tízből kilenc vendég külföldi, az emelkedés hátterében így a budapesti szállodák 22 százalékos forgalomnövekedése áll első sorban. A KSH adataiból az is kiderül, hogy az országba érkező összes külföldi vendég 70 százaléka Budapestre jön. Mindenesetre a külföldivendég-éjszakák száma szinte valamennyi turisztikai régióban kisebb-nagyobb mértékben nőtt.

A legtöbb vendégéjszakát az Egyesült Királyságból és az Olaszországból érkezett turisták töltötték el, a briteknél 20, az olaszoknál 17 százalékos az éves emelkedés. A külföldivendég-éjszakák együttesen mintegy hatodát – az egy évvel korábbinál 14%-kal többet – a Németországból és az Ausztriából érkező vendégek töltötték el a hazai kereskedelmi szálláshelyeken. A szintén jelentős küldő országoknak számító Csehország, Franciaország, Oroszország, Románia esetében is nagymértékű (17–58%-os) vendégéjszaka-növekedést regisztráltak a szálláshelyek.

A belföldi turizmus is élénkült, mivel azonban ezt nem vetette vissza tavalyelőtt a menekültválság, így a bővülés sem annyira látványos számszerűsítve: a belföldi vendégek száma 5,9, az általuk eltöltött vendégéjszakáké 8,6%-kal nőtt.

Ilyen volt 2016 a magyar turizmusban

Ha az egész évet nézzük, akkor azt látjujk: 2015-höz képest a szálláshelyek 7 százalékkal több, összesen 27,7 millió vendégéjszakát regisztráltak. A külföldi vendégek 6,9 százalékkal (13,9 millió), a belföldiek 7,1 százalékkal több (13,8 millió) vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A boltokban is megfizetjük az extrém időjárás árát – megvannak az árrésstop legnagyobb vesztesei
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 10:18
A magyar kiskereskedelem tavaly 20 290 milliárd forintos forgalmat ért el, mellyel ismét növekedési pályára került, bár a régióhoz képest továbbra is lemaradásban van – derült ki az MBH Bank Ágazati Kitekintő rendezvénysorozatának legfrissebb eseményén. A szakértők szerint a fogyasztás szerkezete hazánkban folyamatosan átrendeződik: egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a szolgáltatások – miközben a vásárlások kétharmadát már bankkártyával fizetjük. Az élelmiszerárakat egyre inkább globális – köztük extrém időjárási – tényezők mozgatják, de az ágazatra erős hatást gyakorolnak az árrésstopok is, melyek felgyorsították az élelmiszer-szaküzletek-piacvesztését.
Vásárló Pénzügyminisztérium: nincs napirenden az árrésstop kivezetése
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:26
Bár az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint nyár végéig ki kellene vezetni az árrésstopot, a Magyar Nemzeti Bank közlése szerint pedig egy ilyen döntés nem dobná meg az inflációt, a Tisza-kormány egyelőre nem mer hozzányúlni az Orbán-kormány egyik sokat vitatott döntéséhez.
Vásárló Értékálló otthonok: milyen szempontok alapján érdemes tervezni?
Márkázott tartalom | 2026. június 24. 07:25
Az ingatlanpiacon gyakran hallani, hogy egy jó elhelyezkedésű lakás vagy ház hosszú távon is megőrzi az értékét. A lokáció valóban meghatározó tényező, de korántsem az egyetlen. Egy otthon értékállóságát az is jelentősen befolyásolja, hogy mennyire tud alkalmazkodni az idő múlásával a változó igényekhez, mennyire praktikus a kialakítása és milyen minőségben készült el. Azok a döntések, amelyek az építkezés vagy felújítás során elsőre csupán kényelmi szempontnak tűnnek, évekkel később komoly értéknövelő tényezővé válhatnak.
Vásárló Már a piaci áron tankoló autósok járnak jól a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 16:50
Kedden nem változnak az árak.
Vásárló Dokumentumkezelés könnyedén: a hatékony iratrendezés titka
Márkázott tartalom | 2026. június 19. 10:18
Az irodai munka során gyakran találkozunk azzal a kihívással, hogy egy sürgős feladat kapcsán fontos iratokat kell előkeresni. Megtörtént már, hogy pont a szükséges dokumentum volt elrejtve a papírhalom között? Ezt a helyzetet azonban könnyedén kezelhetjük megfelelő iratrendezési eszközökkel, melyek nagyban megkönnyítik mindennapjainkat.
Vásárló Tiszta esszenciák a mindennapokban: illóolajok jelentősége
Márkázott tartalom | 2026. június 18. 12:36
Az illóolajok évezredek óta kísérik az emberi civilizációt, számtalan kultúra vette már észre előnyös tulajdonságaikat. A természetesség iránti igény, úgy tűnik, sosem csökken. Az illóolajok a természet ajándékai, amelyek különféle növényekből, például virágokból, levelekből vagy gyümölcsök héjából nyerhetők ki. 
Vásárló Miért fontos iparág a duguláselhárítóké Budapesten?
Márkázott tartalom | 2026. június 17. 10:10
A nagyvárosi élet egyik sajátossága, hogy a legtöbb ember természetesnek veszi azokat a rendszereket, amelyek nap mint nap biztosítják a kényelmet. Megnyitjuk a csapot, használjuk a zuhanyzót, leengedjük a mosogatót vagy a WC-t, és ritkán gondolunk arra, hogy milyen összetett háttérrendszer működik azért, hogy mindez problémamentesen történjen.
Vásárló Ittas vezetés: hogyan alakulnak a következmények?
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 09:56
Az ittas járművezetés a közlekedési bűncselekmények közül az egyik leggyakoribb eset, és nem véletlenül számít ennyire súlyosnak az elítélése. Az alkoholfogyasztás jelentősen rontja a reakcióidőt és a döntéshozatali képességet, amely végzetes következményekkel járhat az utakon. 
Vásárló Telekvásárlás kisokos: trendek és lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. június 15. 10:02
A telekvásárlás különleges élmény, ami alapos felkészülést igényel. Akár magánszemélyként, akár beruházóként gondolkodunk egy terület megvásárlásán, fontos, hogy tisztában legyünk a friss trendekkel és lehetőségekkel. Az ingatlanpiac jelenleg rendkívül változatos képet mutat, hiszen a városi és vidéki telkek iránti igény eltérő mértékben növekszik.
Vásárló Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
Elek Lenke | 2026. június 13. 14:16
Kincset érő pufajkákról és mackónadrágokról ír az orosz sajtó. Az orosz fiatalok, akik nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, egyre gyakrabban öltöznek a nagymama és nagypapa szekrényéből elővadászott ruhákba. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG