1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Péntektől határozatlan ideig tart a tűzgyújtási tilalom. Aki megszegi, akár 100 ezer forintot is fizethet.

A tűzgyújtási tilalmat a megyei kormányhivatal erdészeti igazgatósága rendelte el péntektől. Ezek szerint tilos tüzet rakni Győr-Moson-Sopron és Bács-Kiskun megyékben az erdőkben és fásításokban, valamint az azok határától számított 200 méteren belüli területem. Tilos tüzet gyújtani a felsorolt területeken kijelölt tűzrakó helyeken is, valamint a közút és vasút menti fásításokban, ugyancsak tilos a parlag- és gazégetés.

Ha nem vigyáz, fizet

Még nincs vége a hőségriadónak

Az Országos Meteorológia Szolgálat szombat éjfélig kitolta a riasztást.

Az illetékes kormányhivatalok felhívják a közúton és vasúton utazók, az erdőben kirándulók, a mezőgazdasági területeken dolgozók figyelmét, hogy az égő cigarettát ne dobják el, mert az tüzet okozhat. A kiszáradt árokparton, a vasúti töltések mellett keletkező tüzek sok esetben közvetlenül erdő- és mezőgazdasági területeket is veszélyeztetnek. Aki a tűzvédelmi rendelkezéseket megszegi, szabálysértést követ el, és 100 ezer forintig terjedő erdővédelmi bírsággal sújtható.

Az elrendelt tűzgyújtási tilalom visszavonásig érvényes.

Az agrárkamara is figyelmeztet

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) is arra kéri a gazdálkodókat, hogy a megszokottnál is nagyobb óvatossággal járjanak el a betakarítási munkák során. Közleményében kiemeli: mivel az elmúlt években több nagy anyagi kárral járó tűz is volt a nyári betakarításkor, a termelők fokozottan figyeljenek a kalászos termények betakarításában részt vevő gépek tűzvédelmi állapotára, valamint a tarló, illetve növényi hulladék égetésére vonatkozó szabályok betartására.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Nagy öröm érte az Aldi vásárlóit
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 08:14
Megduplázza az online vásárlás elérhetőségét.
Vásárló Egyre jobb magyar autósnak lenni
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 09:49
Megint csökkentek az üzemanyagok átlagárai, a dízelről pedig újabb jó hír érkezett.
Vásárló Olyan boltokat jelentett be a Lidl Magyarország, amilyeneket még nem láttunk
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 16:20
Október közepétől egy mozgó üzletté alakított kisbusszal járja körbe az országot a Lidl.
Vásárló Nem csak akkor érdemes szervizbe menni, ha baj van
Márkázott tartalom | 2025. október 13. 10:09
Sokan csak akkor keresnek autószervizt, amikor már világít a hibajelző, esetleg furcsa hangokat ad ki a motor. Pedig a rendszeres karbantartás nemcsak a hibák megelőzésére jó, de segít abban is, hogy az autó hosszabb távon megbízható maradjon. Egy jól karbantartott jármű ritkábban hagy cserben, kevesebb váratlan költséget okoz, és az utazás is nyugodtabb vele. A szervizbe járás tehát nem csak a műszaki vizsga előtti kapkodásról szólhat, hanem egy tudatos, előrelátó hozzáállásról is.
Vásárló Töltsd le az 5 éves MySPAR appot – spórolj és nyerd meg az új Peugeot 2008-at!
PR | 2025. október 9. 10:03
Születésnapját ünnepli a MySPAR app, amit már több mint félmillióan használnak nap mint nap. Most a hetente frissülő digitális kuponok többsége akár 30% kedvezményt ad, a nyereményjáték fődíja pedig egy vadonatúj Peugeot 2008!
Vásárló Energiatakarékos hűtők 2025-ben: mennyit spórolhat egy A-osztályos modell?
PR | 2025. október 7. 13:44
A háztartások energiafogyasztásának jelentős részét a folyamatosan üzemelő készülékek adják. Közülük is a hűtőszekrény az, amely a nap 24 órájában működik, így választása hosszú évekre meghatározza a villanyszámlát. 2025-ben az energiahatékonyság már nemcsak környezetvédelmi kérdés, hanem egyre inkább pénzügyi döntés is: egy A-osztályos modell éves szinten tízezreket hagyhat a családi kasszában.
Vásárló Őszi hajtrendek: a legdivatosabb frizurák ebben a szezonban
Márkázott tartalom | 2025. október 7. 10:20
Az őszi időszak mindig kiváló lehetőséget ad arra, hogy kicsit megújítsa magát, akár egy új frizura segítségével. 
Vásárló Eldobja a „csodafegyverét” a kormány a választásokig? Kizártnak tűnik
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. október 7. 05:37
Már nem csak tavalyhoz képest drágább a nagybevásárlás: két hónap után újra emelkedésnek indultak az élelmiszerárak a hipermarketekben. Az viszont jó hír, hogy az éves drágulás tempója legalább egy kicsit újra lassult. Elképzelhetetlennek tűnik az árrésstop november végi kivezetése a Privátbankár Árkosár legfrissebb eredményei alapján.
Vásárló A hatékonyság titka: modern higiéniai megoldások
Márkázott tartalom | 2025. október 6. 10:12
Gondolta volna, hogy a tisztaság mennyire fontos szerepet játszik a vállalatok hétköznapjaiban? Akár szállodák, akár kórházak működtetése a cél, a megfelelő higiéniai rendszerek kialakítása nemcsak a komfortérzetet növeli, hanem közvetlenül befolyásolja a gazdasági teljesítményt is. 
Vásárló Motorkerékpár vásárlása lízinggel?
Márkázott tartalom | 2025. október 5. 13:40
Bizony erre is van lehetőség, de természetesen itt a részletekre kiemelten figyelni kell. Kevesen tudják, de több típusa is elérhető a lízingnek, a nyílt végű kifejezetten vállalkozók, cégek számára érheti meg, mivel még áfalevonásra is lehetőség van, így kevesebb kamatot kell visszafizetni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG