2p
Egy ember halálos áramütést szenvedett tegnap a viharban. Sok dolga volt mentőknek, a tűzoltóknak és a katasztrófavédőknek is.

A mentők

A szerda délutáni vihar csúcsidőszakában 189 riasztást kaptak a mentők a fővárosból és környékéről, ezek közül 63 lehetett összefüggésben a viharral - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője.

Tájékoztatása szerint jellemzően ledőlt fák, leesett faágak, kő, üvegtörmelékek, a szél által felkapott tárgyak okoztak sérülést. Szerdán a hőségben közel 900 betegnek nyújtottak segítséget a mentők, míg egy átlagos napon a fővárosban mintegy 650 beteget kell ellátniuk.    

A tűzoltók

A tűzoltókhoz mintegy kétezer riasztás érkezett  csütörtök reggel 6 óráig a fővárosra lecsapó vihar miatt - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) helyettes szóvivője. Kolozsi Péter elmondta: épületekre és utakra dőlt fák miatt érkeztek bejelentések, továbbá elöntött pincékhez, alagsori helyiségekhez riasztották az egységeket.

Villámlás Budapest felett 2015. május 20-án. MTI Fotó: Kovács Tamás

A vihar alatt kilenc troli- és tizenegy villamosjárat nem közlekedett, két busz-, illetve több hévjárat is kiesett a forgalomból. Több helyszínen akadozott, illetve akadozik még az áramszolgáltatás. A Budapesti Elektromos Művek szakemberei folyamatosan dolgoznak a szolgáltatás helyreállításán. A vihar leginkább az V., VI., VII., VIII., IX., X., XII., XX., XXI. és a XXII. kerületben okozott károkat.

A katasztrófavédők

Több mint 3500 esetben intézkedtek a katasztrófavédők a vihar miatt, ebből több mint 2000 esetben Budapesten - mondta Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője.

Egy halálos áldozata is van a viharnak, a főváros XIX. kerületében egy lakás pincéjében a felgyülemlett csapadékvíz miatt egy ember halálos áramütést szenvedett - közölte. A katasztrófavédők 29 sérültről kaptak bejelentést, több esetben gyalogosra, autóra dőltek a fák.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A boltokban is megfizetjük az extrém időjárás árát – megvannak az árrésstop legnagyobb vesztesei
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 10:18
A magyar kiskereskedelem tavaly 20 290 milliárd forintos forgalmat ért el, mellyel ismét növekedési pályára került, bár a régióhoz képest továbbra is lemaradásban van – derült ki az MBH Bank Ágazati Kitekintő rendezvénysorozatának legfrissebb eseményén. A szakértők szerint a fogyasztás szerkezete hazánkban folyamatosan átrendeződik: egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a szolgáltatások – miközben a vásárlások kétharmadát már bankkártyával fizetjük. Az élelmiszerárakat egyre inkább globális – köztük extrém időjárási – tényezők mozgatják, de az ágazatra erős hatást gyakorolnak az árrésstopok is, melyek felgyorsították az élelmiszer-szaküzletek-piacvesztését.
Vásárló Pénzügyminisztérium: nincs napirenden az árrésstop kivezetése
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:26
Bár az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint nyár végéig ki kellene vezetni az árrésstopot, a Magyar Nemzeti Bank közlése szerint pedig egy ilyen döntés nem dobná meg az inflációt, a Tisza-kormány egyelőre nem mer hozzányúlni az Orbán-kormány egyik sokat vitatott döntéséhez.
Vásárló Értékálló otthonok: milyen szempontok alapján érdemes tervezni?
Márkázott tartalom | 2026. június 24. 07:25
Az ingatlanpiacon gyakran hallani, hogy egy jó elhelyezkedésű lakás vagy ház hosszú távon is megőrzi az értékét. A lokáció valóban meghatározó tényező, de korántsem az egyetlen. Egy otthon értékállóságát az is jelentősen befolyásolja, hogy mennyire tud alkalmazkodni az idő múlásával a változó igényekhez, mennyire praktikus a kialakítása és milyen minőségben készült el. Azok a döntések, amelyek az építkezés vagy felújítás során elsőre csupán kényelmi szempontnak tűnnek, évekkel később komoly értéknövelő tényezővé válhatnak.
Vásárló Már a piaci áron tankoló autósok járnak jól a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 16:50
Kedden nem változnak az árak.
Vásárló Dokumentumkezelés könnyedén: a hatékony iratrendezés titka
Márkázott tartalom | 2026. június 19. 10:18
Az irodai munka során gyakran találkozunk azzal a kihívással, hogy egy sürgős feladat kapcsán fontos iratokat kell előkeresni. Megtörtént már, hogy pont a szükséges dokumentum volt elrejtve a papírhalom között? Ezt a helyzetet azonban könnyedén kezelhetjük megfelelő iratrendezési eszközökkel, melyek nagyban megkönnyítik mindennapjainkat.
Vásárló Tiszta esszenciák a mindennapokban: illóolajok jelentősége
Márkázott tartalom | 2026. június 18. 12:36
Az illóolajok évezredek óta kísérik az emberi civilizációt, számtalan kultúra vette már észre előnyös tulajdonságaikat. A természetesség iránti igény, úgy tűnik, sosem csökken. Az illóolajok a természet ajándékai, amelyek különféle növényekből, például virágokból, levelekből vagy gyümölcsök héjából nyerhetők ki. 
Vásárló Miért fontos iparág a duguláselhárítóké Budapesten?
Márkázott tartalom | 2026. június 17. 10:10
A nagyvárosi élet egyik sajátossága, hogy a legtöbb ember természetesnek veszi azokat a rendszereket, amelyek nap mint nap biztosítják a kényelmet. Megnyitjuk a csapot, használjuk a zuhanyzót, leengedjük a mosogatót vagy a WC-t, és ritkán gondolunk arra, hogy milyen összetett háttérrendszer működik azért, hogy mindez problémamentesen történjen.
Vásárló Ittas vezetés: hogyan alakulnak a következmények?
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 09:56
Az ittas járművezetés a közlekedési bűncselekmények közül az egyik leggyakoribb eset, és nem véletlenül számít ennyire súlyosnak az elítélése. Az alkoholfogyasztás jelentősen rontja a reakcióidőt és a döntéshozatali képességet, amely végzetes következményekkel járhat az utakon. 
Vásárló Telekvásárlás kisokos: trendek és lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. június 15. 10:02
A telekvásárlás különleges élmény, ami alapos felkészülést igényel. Akár magánszemélyként, akár beruházóként gondolkodunk egy terület megvásárlásán, fontos, hogy tisztában legyünk a friss trendekkel és lehetőségekkel. Az ingatlanpiac jelenleg rendkívül változatos képet mutat, hiszen a városi és vidéki telkek iránti igény eltérő mértékben növekszik.
Vásárló Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
Elek Lenke | 2026. június 13. 14:16
Kincset érő pufajkákról és mackónadrágokról ír az orosz sajtó. Az orosz fiatalok, akik nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, egyre gyakrabban öltöznek a nagymama és nagypapa szekrényéből elővadászott ruhákba. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG