3p

Modern világunkban különféle megoldások támogatják a cégek működését. Ilyen az az integrált szoftverrendszer is, az úgynevezett ERP, amely segítségével a vezetőség azonnal lehívhat fontos információkat.

A többszázezres törzsadatot, több millió bizonylatot könnyedén kezelő ügyviteli rendszer, a Winner több pályázat közül választva is elérhető. Ezek a pályázati lehetőségek mikro-, kis- és középvállalkozások számára egyaránt érdekesek lehetnek.

Mit kell tudni a DIMOP PLUSZ 1.2.3/A-24 hitelprogramról?

Ennek a hitelprogramnak a keretein belül akár már most is be lehet nyújtani kölcsönkérelmet, egészen 2027. június 30-áig. A DIMOP PLUSZ 1.2.3/A-24 finanszírozási összege minimum 3, maximum 20 millió forint. Ennek az összegnek a fele igényelhető vissza nem térítendő támogatás formájában.

Az elvárt saját forrás mértéke a fejlesztés elszámolható költségének minimum tíz százaléka. Ez egy éven túli lejáratú, beruházási típusú kölcsön, vissza nem térítendő támogatással egy műveletben kombinálva. A szóban forgó hitel futamideje legfeljebb nyolc esztendő lehet, míg a megvalósítási határidő tizennyolc hónap a szerződés megkötésétől számítva.

Tudnivalók a DIMOP PLUSZ 1.2.3/B-24-ről

A DIMOP PLUSZ 1.2.3/B-24 a mikro- és kisvállalkozások számára releváns. Ezek digitalizációjának támogatására hozták létre ezt a hitelprogramot. Ennek köszönhetően emelt szintű digitális megoldások bevezetésére nyílik lehetőségük, például használatba vehetik a Winner ERP rendszert.

E hitelprogramnak köszönhetően minimum 20, maximum 200 millió forintos kölcsönt lehet igényelni hasonló feltételekkel, mint a fent említett DIMOP PLUSZ 1.2.3/A-24 esetében.

Milyen lehetőségeket rejt magában a GINOP Plusz 2.1.3-24?

Ez egy 75 milliárd forintos kerettel rendelkező támogatási program, amire a pályázati anyagot három szakaszban lehet benyújtani. Az első szakasz tavaly novemberben volt, a második periódus pedig idén, január 21. és február 4. között esedékes. Lesz egy harmadik szakasz is április 8. és 22. között.

A GINOP Plusz 2.1.3-24 pályázat keretében minimum 20, maximum 200 millió forintot lehet igényelni. Ez a pályázat vissza nem térítendő támogatásnak minősül. Tudni kell még, hogy a támogatás intenzitása 70 százalék, az önerő minimuma pedig 30 százalék. A kivitelezésre ebben az esetben is 18 hónap áll rendelkezésre.

Ennek a pályázatnak a keretein belül olyan önállóan támogatható tevékenységekre kell gondolni, mint a termelési vagy gyártási folyamatok, a marketing vagy értékesítési innovációs tevékenységek. Szóba jöhetnek még a logisztikai, valamint szervezeti innovációs tevékenységek is.

A hitelprogramok segítségével az üzleti döntéseket támogató integrált ügyviteli és vállalatirányítási rendszerek, mint amilyen a Winner is, könnyebben bevezethetőek.

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Ehető Erdő vacsoraest: különleges menüsor egy séf és egy erdész összefogásából
PR | 2026. november 6. 14:16
A Mamaison Hotel Andrássy Budapest földszintjén található Andrássy Garden Budapest szívében, az Andrássy út nyüzsgésétől néhány lépésre kínál elegáns, mégis otthonos környezetet.
Vásárló Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:17
Több tényező is fennakadásokat okoz.
Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG