3p

Ki ne hallott volna már a pozitív megerősítés szükségszerűségéről? Arról, hogy a dicséret jó hatással van az önbizalomra, és még jobb teljesítmény elérésére serkent, és nem mellesleg a szülő-gyerek kapcsolatot is építi? Na ugye, hogy ismerős a terep? Már csak ki kell kerülni a legfontosabb hibákat, amikkel csak árthatsz a kialakuló énképnek.

Nem mindegy, hogy mit dicsérsz

Nem működik mindenkinél azonnal, hogy mit is kell dicsérni. Az egyik nagyon fontos eleme a dicséretnek, hogy nem csak a végeredményt, hanem az oda vezetőt utat is méltatni kell. Azaz hiába lesz tökéletes a végeredmény, ha nem dicsérjük meg az erőfeszítést, amit tett érte. Természetesen ez igaz fordítva is, hiszen előfordulhat, hogy bár egy versenyen nem végzett a gyermeked a dobogón, de ettől függetlenül szívét-lelkét beleadta a felkészülésbe és a versenybe. Ilyenkor, ha a megtett erőfeszítést emeled ki és méltatod, akkor sokkal boldogabb lesz, mintha a dobogó tetején végzett volna. Sőt, valószínűleg alig várja a következő kihívást, amikor megmutathatja megint, hogy mire képes. 

Ahogy látható, ez utóbbi esetben sokkal többet ért a dicsérő szó, mint az eredmény, ami nem véletlen. Nagyon sokan elfelejtik, hogy ha csak akkor adunk pozitív visszajelzést valamire, ha egy bizonyos eredményt ér el, akkor az is rögzül a gyermekben.

Vegyünk egy példát. A gyermek az első helyen végez az úszóversenyen, így természetesen jár a taps. De ha csak azt dicséred, hogy “Szuper, hogy te lettél az első!”, akkor azt látja belőle, hogy az első helynek szól az egész, nem pedig neki. Ilyenkor óhatatlanul is kialakul egy komplexus a gyerekben, hogy ő csak akkor jó és szerethető, ha kiemelkedő eredményt ér el. Amennyiben ez éppen nem következik be, akkor azt kudarcként éli meg, hiába vigasztaljuk. Így kevésbé érzi magát értékesnek, ami az önbizalomhiányhoz vezető út kezdete. Hamar szorongáshoz vezet, és kevésbé lesz kedve az adott feladatokhoz. 

Mit dicsérj?

A legjobb, ha a teljesítményt, a befektetett munkát méltatod, hiszen az az igazi érdeme. Próbáld minél pontosabban körülírni azt, ami miatt elégedett vagy vele. Ilyen például az, hogy nagyon értékeled azt a sok erőfeszítést, amit a sikerért tett. Tehát ha választani kell, hogy az ügyes vagy és az okos vagy helyett mit mondj, akkor az vonatkozzon arra, hogy milyen folyamatban vett részt és ez mennyire befolyásolta az eredményt. 

Ez nagyon fontos abból a szempontból is, hogy a későbbiekben tudja majd, hogy a képességei alapján hova sorolja magát. Hiszen egy kevésbé jó tanulótól a 4-es sokkal nagyobb eredmény lehet, mint a kitűnő attól, aki a kisujjából kirázza azt. Mindig figyeld, hogy milyen utat tett meg az eredmény eléréséért és azt dicsérd!
 

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Hogyan válassz tökéletes gyémántot?
Márkázott tartalom | 2026. október 1. 18:10
A gyémántok iránti rajongás évszázadok óta szerves része az emberi kultúrának. Ha arra adod a fejed, hogy gyémántot vásárolsz, több szempontot is mérlegelned kell. Egy ilyen vásárlás esztétikai élmény, ugyanakkor pénzügyi beruházás is, ami alapos megfontolást igényel. Tudatos vásárlóként fontos, hogy tudd, pontosan mit keresel. Az eljegyzési gyűrű kiválasztásakor több tényezőt is figyelembe kell venned, amik meghatározzák a gyémánt értékét és szépségét.
Vásárló Októbertől vége a vármegyebérletnek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 16:35
Visszatér a megye, eltűnik a vármegyebérlet neve.
Vásárló Rászállt az EU a videójátékokra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 16:03
Átláthatóbbá tennék a videójátékok virtuális pénzeit.
Vásárló A sárga arany karikagyűrű sokféle árnyalata
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 30. 08:56
A sárga arany karikagyűrű időtálló választás, amelynek meleg színe régóta összekapcsolódik a házasság és az elköteleződés jelképeivel. Az arany megjelenése azonban nem korlátozódik egyetlen jól ismert árnyalatra. Az ötvözet összetételétől függően lehet világosabb, melegebb, visszafogottabb, sőt finoman zöldes vagy szürkés tónusú is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG