4p

A megfelelő biztonsági cég kiválasztása legalább ugyanolyan fontos a sikert illetően, mint a programok megszervezése és a célközönség hatékony elérése. De hogyan találhatjuk meg az ideális őrző-védő vállalatot? Mire figyeljünk, ha valódi szakembereket keresünk? Alábbi cikkünkből pontosan kiderül!

Mérjük fel az igényeinket!

Az első és legfontosabb lépés, hogy tisztázzuk, mit is várunk el az adott biztonsági cégtől. Gondoljuk végig, hogy az eseményünkön legfeljebb mennyi résztvevő fog megjelenni, illetve azt is, hogy milyen kihívások várhatnak a biztonsági szakemberekre. Szabadtéri rendezvényt szervezünk, ahol a jelenlévők konfliktusba keveredhetnek? Esetleg kifejezetten a vagyon elleni bűncselekményeket szeretnénk megelőzni? Legyen bárhogy is, mindenekelőtt készítsünk egy precíz listát az elvárásainkkal kapcsolatban.

Az őrzés védelem területe számos kihívást rejt magában, ezért soha ne kockáztassunk egy kétes hátterű vagy amatőr céggel. Ugyan előfordulhat, hogy egy profi szolgálat felbérlése nagyobb költségekkel jár, viszont az általuk nyújtott színvonal is magasabb lehet. Mielőtt egyik vagy másik cégnél érdeklődnénk, fogalmazzuk meg a lehető legpontosabban a követelményeinket.

Tekintsük meg a cég referenciáit!

A céges weboldalakon minden bizonnyal találni fogunk egy “referenciák” menüpontot. Mindig ellenőrizzük, hogy milyen méretű és típusú rendezvényeket biztosítottak idáig. Amennyiben mi is egy hasonló rendezvényt szeretnénk lebonyolítani, máris könnyebben meghozhatjuk a döntést, hiszen láthatjuk, hogy az adott feladat már nem ismeretlen számukra. Az adott eseményekkel kapcsolatban pedig véleményeket is kereshetünk a neten, ahol kifejezetten a biztonsági szolgálattal kapcsolatos hozzászólásokat érdemes elolvasni.

Nézzük meg a biztonsági cég értékeléseit is. Keressünk rájuk a Google-ben és a közösségi médiában is, hogy megismerjük a velük kapcsolatban álló vállalkozások és akár az eseményeken megforduló vendégek véleményét is. Így pillanatok alatt rengeteg hasznos információt gyűjthetünk, a kevésbé megbízható cégeket pedig máris kihúzhatjuk a potenciális partnerek listájáról.

Kérjünk árajánlatot több helyről is!

Ha már találtunk legalább 2-3 őrzés védelemmel foglalkozó céget, keressük meg őket minél hamarabb. Küldjük el számukra a korábban összeállított, elvárásainkat tartalmazó dokumentumunkat, hogy soha ne menet közben derüljön ki, ha valamiért még extra díjat szeretnének kérni. Általában 2-3 munkanapon belül megkapjuk majd az ajánlatokat, így már csak a mérlegelés marad hátra.

Ahogyan említettük, ne csak az árakat tartsuk szem előtt a választásnál. Vegyük figyelembe az ügyfélszolgálat segítőkészségét és a prezentációjuk színvonalát is. Ugyanis ha rosszul választunk, és az eseményünk közel sem lesz biztonságos, azzal már rövid távon is sokkal több pénzt veszíthetünk, mintha egy drágább, de igazán profi csapatra bíztuk volna a rend megőrzését.

Kérdezzünk bátran!

Forduljunk bizalommal az ügyfélszolgálatokhoz, és tegyünk fel mindent kérdést, amelyet fontosnak tartunk. Ha valamiben nem vagyunk biztosak, kérdezzünk rá nyugodtan, hiszen ezen a területen nincsenek rossz kérdések. Az ügyfélszolgálat rugalmassága és válaszadása már önmagában sok mindent elárulhat a cég megbízhatóságáról.

Amennyiben a kérdéseinkre nem kapunk megfelelő, kellően részletes válaszokat, akkor az adott céget érdemes mellőzni. Viszont ha mindig korrekt és teljes körű tájékoztatást kapunk, jóval nagyobb eséllyel szavazhatunk számukra bizalmat. A legjobb döntést itt is az jelenti, ha már előre összeírjuk a kérdéseinket, ezzel is gördülékenyebbé téve a kommunikációt.

Ha megbízható biztonsági csapatot keresünk, első lépésként mérjük fel a lehető legpontosabban az igényeinket, majd tekintsük meg a cégek referenciáit és a velük kapcsolatos véleményeket is. Mindenképpen kérjünk több helyről is árajánlatot, továbbá tegyük fel az előre megírt és a menet közben felmerülő kérdéseinket is. Ha minderre odafigyelünk, akkor valóban megalapozott döntést hozhatunk, és a rendezvényünk résztvevői teljes biztonságban érezhetik magukat.

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló December 24-éről hozna fontos döntést a kormánypárt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 16:21
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezték tiszás képviselők.
Vásárló Nem csupán a szervizen múlik, mennyit ér az autónk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 20. 13:24
Egy autó megvásárlása jelentős kiadás, az értéke azonban már a használat első éveiben számottevően változhat. Hogy később mennyit ér majd a használtpiacon, azt a márka, a modell, az életkor és a futásteljesítmény mellett az is befolyásolja, milyen állapotban sikerül megőrizni. A rendszeres karbantartás ezért nem ér véget a műszaki ellenőrzéseknél: a karosszéria és az utastér állagának megóvása is része lehet a tudatos autótartásnak. Egy ápolt jármű ráadásul a mindennapokban is más benyomást kelt, ami különösen fontos lehet akkor, ha az autót üzleti célokra is használjuk. A járműápolás így egyszerre szól a megjelenésről, a használati értékről és a későbbi értékesítés szempontjairól.
Vásárló Hogyan (t)együnk az egészségünkért a zsúfolt hétköznapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 18. 13:31
Felgyorsult világunkban az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a mindennapi teendők, a munka és a családi kötelezettségek hálójában figyelmet fordítsunk a megfelelő táplálkozásra. Sokan gondolják úgy, hogy a helyes étrend kialakítása rengeteg időt és energiát igényel, ám a valóságban néhány tudatos lépéssel még a legfeszítettebb napirend mellett is megőrizhetjük a kiegyensúlyozott életmódot. A titok nem a bonyolult receptekben vagy az órákig tartó konyhai előkészületekben rejlik, valójában elég csak egy kicsit előre gondolkodni.
Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
Vásárló Új megközelítések az állatgyógyászatban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 11:17
Az utóbbi években jelentős változások történtek a kedvtelésből tartott állatok egészségügyi ellátásában, különösen a kutyák ízületi problémáinak kezelésében. A korábbi reaktív kezelési módok helyett egyre inkább a proaktív, holisztikus szemlélet kerül előtérbe, ami a problémák gyökereinek feltárására és megoldására összpontosít. A bél és az ízületek közötti kapcsolat, amit „bél-ízület tengely”-ként ismerünk, kulcsfontosságú tényezővé vált az állatorvosi terápiákban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG