3p
Elkészítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a 2014-re vonatkozó kimutatását, amelyet hétfőn fogadhat el a Fővárosi Közgyűlés.

A budapest.hu oldalon közzétett dokumentum szerint 106 628-ról 90 207 csökkent a fővárosban regisztrált bűncselekmények száma. Mint írták, a közterületen elkövetett bűncselekmények számában 40 százalékos csökkenés figyelhető meg: 2013-ban 35 541, míg 2014-ben 21 245 bűncselekményt regisztráltak.

A személy elleni bűncselekményeken belül a legsúlyosabb élet ellenes bűncselekmény az emberölés, ebből 2014-ben 45, 2013-ban 52 volt, ez 13,5 százalékos csökkenést jelent. Az emberölés "nyomozáseredményességi" mutatója a múlt évben 82,9 százalék volt, ez 13,5 százalékkal magasabb arány mint 2013-ban. Szándékos emberölés 2014-ben és 2013-ban is 27 volt. A testi sértések száma 2013-2014 viszonylatában 10,5 százalékos növekedést mutat, 2013-ban 1829, 2014-ben 2022 testi sértés történt.

A legtöbb testi sértést a 2014. évben a XIII. kerületben (160), a VIII. kerületben (157), valamint a XIV. kerületben (143), a legkevesebbet a XXIII. kerületben (15) regisztrálták. A beszámoló szerint a vagyon elleni bűncselekményeken belül jelentős, 16,2 százalékos csökkenés figyelhető meg, a lopások - betöréses lopásokkal együtt -  számának alakulásában, 2013-ban 51 359 lopást, míg 2014-ben 43 018-at regisztráltak.

A lopáson belül jelentősen csökkent a gépjárművekkel kapcsolatos jogsértések száma: a zárt gépjármű feltörések 4586-ról 3715-re, a személygépkocsi lopások 3446-ról 2902-re, a jármű önkényes elvétele pedig 385-ről 359-re csökkent. A legtöbb személygépkocsi lopás a 2014. évben is a XI. kerületben történt, ám ennek száma a 2013-hoz viszonyítva 529-ről 422-re, a XIV. kerületben 345-ről 315-re, a III. kerületben 322-ről 292-re csökkent. A legkevesebb személygépkocsi-lopás tavaly is a VI. kerületben történt, a 2013-as 22 esetszámot tavaly sikerült 12-re csökkenteni - olvasható.

A lopáson belül 2,1 százalékkal csökkent a lakásbetörések száma: 2013-ban 6826, 2014-ben 6680 lakásba törtek be. A legtöbb lakásbetörést 2014-ben a II. kerületben (730), a XI. kerületben (669) és a XIII. kerületben (549) követték el. A legkevesebb lakásbetörés a XXIII. kerületben (92) volt.

A rendőrségi beszámoló szerint a 2013-as és 2014-es év végi mutatók összehasonlítása alapján egyértelműen kijelenthető, hogy pozitív irányú elmozdulás történt a lakosság kriminális érzékenységét leginkább befolyásoló bűncselekmények, így különösen az emberölés, a lopás, a személygépkocsi lopás, a zárt gépjármű feltörése, a lakásbetörés és rongálás nyomozáseredményességi mutatóiban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG