5p

Összességében visszafogottan emelkedett havi és éves szinten is a diszkontokban megvehető alapélelmiszerek ára a Privátbankár Diszkont Árkosara szerint. Ugyanakkor a tojás egészen durva mutatvánnyal rukkolt elő, ami a külföldi helyzetet tekintve annyira nem is meglepő. 

A korábbi epizódokhoz képest most rendhagyó módon kezdődik a Privátbankár Diszkont Árkosar-felmérés legfrissebb eredményeinek bemutatása. Ennek oka, hogy egészen elképesztő drágulást mutatott be a tojás. A felmérésben a darabárat tekintve legolcsóbb, S-es méretű tojás szerepelt 10 darabra vetített árral. Idén tavasszal még a 400 forintos szinten volt az ár, majd szeptemberben és októberben 430 forint körül alakult. 

Ehhez képest a mostani, november utolsó napjaiban készített felmérés szerint a három diszkontláncban (Aldi, Lidl, Penny) 733 forintos átlag jött ki. ami majdnem 70 százalékos áremelkedést jelent. A drágulás ijesztő, de a tojáspiaci fejlemények alapján nem annyira meglepő, ahogy a Központi Statisztikai Hivatal inflációs kosarában is emelkedőben van a tojás ára. Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) még november közepén közzétett összefoglalójában szereplő tojásáras ábrák az elmúlt időszakra lényegében függőleges áremelkedést mutattak. Az idei negyvenedik és negyvenötödik hét, lényegében október eleje és november közepe között a darabonként 45 forintos szintről 60 forint fölé szaladt. A fogyasztói piacok közül az AKI által vizsgált fővárosi Fehérvári úti és Vámház körúti piacon november elején – a negyvenötödik és negyvenhatodik hét között –, azaz egy  hét alatt 14 és 7 százalékos drágulást mértek a szakemberek. Igaz, a szegedi piacon nem változott az ár, a debrecenin pedig egyenesen csökkent. 

Szó szerint kilőtt a tojásár
Szó szerint kilőtt a tojásár
Fotó: Agrárközgazdasági Intézet

A tojásdrágulásban szerepet játszhat a szlovákiai tojásválság, amelyről már korábban itt a Privátbankáron is beszámoltunk, de írt erről laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Piac és Profit is. A szlovákiai tojáskrízis egyik oka, hogy október végén az udvardi (Dvory nad Žitavou, Érsekújvári járás) Novogal súlyos helyzetbe került. A cég évi 175 millió darabbal az egyik legnagyobb szlovákiai tojástermelő, most viszont 400 ezer tyúkot kell elpusztítaniuk a madárinfluenza megjelenése miatt. Szlovákia nem feltétlenül tudja helyi forrásból pótolni a kiesést, ezért jelentős tojáshiányra készülnek az ottani piacon. Ez felfelé lökte a tojás árát a szlovák boltokban és piacokon, de hatással van a régiós árszintekre is. 

Visszatérve a Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérésének friss eredményeihez, az összeállításban szereplő, döntő részben alapvető élelmiszerek a három diszkontláncban átlagosan 11 518 forintba kerültek. Ez több mint 2 százalékos áremelkedést jelent az októberi összeghez képest és valamivel több mint 10 százalékkal haladja meg a tavaly októberi szintet. 

A havi drágulást azonban visszafogta egyebek mellett a banán, amely 600 forintos átlaggal zárta az októbert, ám november végén két boltláncban is akciós volt, így az egyikben 500 forintért, a másikban pedig kevesebb mint 400 forintért hozzá lehetett jutni a kilójához.

A banán most lefelé terelte az átlagárat
A banán most lefelé terelte az átlagárat
Fotó: Pixabay

Gyümölcsfronton az alma is jól teljesített, az átlagár lement az 500 forintos hatás alá. Havi szinten felfelé nyomta a kosárértéket például a kávé, amelyből a korábbi felmérésekben a legolcsóbb saját márkások közül a negyedkilós kiszerelés nem volt mindnehol megtalálható a kínálatban. Ezért nagyobb kiszerelések alapján a legalacsonyabb 250 grammra vetített ár került be a mostani mérésbe. A legalacsonyabb áron elérhető kávé ára negyedkilós méretre vetítve 858 forint lett, ami több mint 15 százalékos áremelkedésnek felel meg egyetlen hónap alatt. 

A Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés során a kosárban tavaly októbertől 19 termék szerepelt: félbarna kenyér, 2,8 százalékos ESL tej és 2,8 százalékos UHT tej, kristálycukor, búzafinomliszt, csirkemellfilé, 1,5 literes ásványvíz, banán, alma, Coca-Cola, őrölt kávé, folyékony mosópor, toalettpapír, gyorsfagyasztott hasábburgonya, folyékony mosószer, tojás, krumpli, tömbös kiszerelésben kapható trappista sajt és spagetti. Idén februártól módosult a kosár tartalma, a mosószer és a toalettpapír távozott. Ennek elsősorban az az oka, hogy a mosószereknél több alkalommal is változtak a termékek és a kiszerelések, valamint az, hogy hány mosásra elegendő egy-egy termék. A toalettpapír pedig azért került ki, hogy a jövőben kizárólag a szóban forgó élelmiszerek diszkontokban elérhető árának változását lehessen nyomon követni.  

Amennyiben egy-egy árkörkép készítése során nem található meg egy termék az adott bolt kínálatában, akkor a legolcsóbb helyettesítő termék kerül be a kosárba. Esetenként a korábbi méretre vetített, korrigált egységárral.

A felmérésekre minden hónap második felében kerül sor, az adott hét csütörtökjén vagy péntekjén, mivel a diszkontok heti új akciói csütörtöktől kezdődnek. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Mérlegképes könyvelő képzés gyakorló szakemberekkel
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 25. 18:08
A mérlegképes könyvelő képzés során nemcsak az számít, milyen tananyagból készül a hallgató, hanem az is, ki segít megérteni annak gyakorlati oldalát. A számvitelben ugyanis kevés a pusztán bemagolható szabály. Azt is látni kell, mikor, miért és hogyan alkalmazható egy-egy előírás a való életben. Ebben különösen sokat jelenthet, ha az oktató nemcsak tanítja a szakmát, hanem hosszú szakmai tapasztalattal is rendelkezik.
Vásárló December 24-éről hozna fontos döntést a kormánypárt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 16:21
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezték tiszás képviselők.
Vásárló Nem csupán a szervizen múlik, mennyit ér az autónk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 20. 13:24
Egy autó megvásárlása jelentős kiadás, az értéke azonban már a használat első éveiben számottevően változhat. Hogy később mennyit ér majd a használtpiacon, azt a márka, a modell, az életkor és a futásteljesítmény mellett az is befolyásolja, milyen állapotban sikerül megőrizni. A rendszeres karbantartás ezért nem ér véget a műszaki ellenőrzéseknél: a karosszéria és az utastér állagának megóvása is része lehet a tudatos autótartásnak. Egy ápolt jármű ráadásul a mindennapokban is más benyomást kelt, ami különösen fontos lehet akkor, ha az autót üzleti célokra is használjuk. A járműápolás így egyszerre szól a megjelenésről, a használati értékről és a későbbi értékesítés szempontjairól.
Vásárló Hogyan (t)együnk az egészségünkért a zsúfolt hétköznapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 18. 13:31
Felgyorsult világunkban az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a mindennapi teendők, a munka és a családi kötelezettségek hálójában figyelmet fordítsunk a megfelelő táplálkozásra. Sokan gondolják úgy, hogy a helyes étrend kialakítása rengeteg időt és energiát igényel, ám a valóságban néhány tudatos lépéssel még a legfeszítettebb napirend mellett is megőrizhetjük a kiegyensúlyozott életmódot. A titok nem a bonyolult receptekben vagy az órákig tartó konyhai előkészületekben rejlik, valójában elég csak egy kicsit előre gondolkodni.
Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG