3p

Szlovákiában a tavalyi madárinfluenza-járvány után ősszel is kitört egy hasonló fertőzés, így várhatóan hazai forrásból nem lesz elég tojás a boltokban. Az árak természetesen nőnek.

Az év elején a Komárom melletti Csallóközaranyos egyik farmján tört ki madárinfluenza-járvány, ami miatt a tenyésztő kénytelen volt több tízezer állatot elpusztítani – írta a Parameter.sk a hosszabb távú következményekről beszámoló cikkében.

Daniel Molnár, a Szlovákiai Baromfitenyésztők Szövetségének vezetője akkor azt mondta, korábban ilyen helyzet nem fordult elő szlovákiai nagyüzemben.

Tojásimportra szorulnak a szlovák boltok
Tojásimportra szorulnak a szlovák boltok
Fotó: Depositphotos

Október végén viszont az udvardi (Dvory nad Žitavou, Érsekújvári járás) Novogal farm került hasonlóan súlyos helyzetbe. A Novogal évi 175 millió tojással az egyik legnagyobb szlovákiai tojástermelő, most viszont 400 ezer tyúkot kell elpusztítaniuk a madárinfluenza megjelenése miatt. A szlovák piac tehát jelentős tojáshiányra készül, ami az előzetes becslések szerint három hónapig tart majd. Egyes üzletek vásárlói már az elmúlt hétvégén is felfigyeltek az üres polcokra, több pozsonyi boltban is tojáshiány lépett fel, de hasonló volt a helyzet például Vágsellyén is – írta a Hospodarske noviny szlovák gazdasági lap.

Martin Krajčovič, a Szlovák Modern Kereskedelmi Szövetség – a legnagyobb üzletláncokat képviselő szervezet – elnöke az mondta, hogy a helyzet megoldása érdekében a kereskedők szerződést köthetnek külföldi beszállítókkal vagy olyan hazai forgalmazókkal, akik a tojást külföldről szerzik be.

Általában a szlovák tojás az első választás, így az üzletekben értékesített tojások 90 százaléka hazai termelésből származik. 

„Ekkora hiányt nagyon nehéz helyi forrásból pótolni” – mondta a szakember.

Az üzletek polcain egyébként bizonyos mennyiségben jelenleg is találni Novogal-tojásokat, aggodalomra viszont ennek kapcsán nincs ok, hiszen a cégnek Léván is működik egy farmja, ahol a fertőzés nem jelent meg.

Jelentős drágulás

A megnövekedett kereslet a jelenlegi járványhelyzet okozta hiánnyal együtt felfelé tolja a tojás árát. A Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2024 szeptemberében a 10 darab, M méretű tojás ára elérte a 2,19 eurót (891 forint), ami 18 centtel – bő 70 forinttal – több mint augusztusban. Másrészt még mindig olcsóbb volt, mint tavaly év elején, amikor a vásárlók több mint három euróért juthattak hozzá ehhez a mennyiséghez.

Árfolyam

A jelenlegi szlovákiai tojáskínálat tehát jó eséllyel nem lesz elég az igények fedezésére a karácsonyi ünnepek előtt. Az ellátás a külföldről érkező importtól függ. Tavaly Csehországból 3975 tonna tojást, Lengyelországból 1904 tonnát, Németországból 667 tonnát, Ausztriából pedig egy tonnát importált Szlovákia.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Már a piaci áron tankoló autósok járnak jól a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 16:50
Kedden nem változnak az árak.
Vásárló Dokumentumkezelés könnyedén: a hatékony iratrendezés titka
Márkázott tartalom | 2026. június 19. 10:18
Az irodai munka során gyakran találkozunk azzal a kihívással, hogy egy sürgős feladat kapcsán fontos iratokat kell előkeresni. Megtörtént már, hogy pont a szükséges dokumentum volt elrejtve a papírhalom között? Ezt a helyzetet azonban könnyedén kezelhetjük megfelelő iratrendezési eszközökkel, melyek nagyban megkönnyítik mindennapjainkat.
Vásárló Tiszta esszenciák a mindennapokban: illóolajok jelentősége
Márkázott tartalom | 2026. június 18. 12:36
Az illóolajok évezredek óta kísérik az emberi civilizációt, számtalan kultúra vette már észre előnyös tulajdonságaikat. A természetesség iránti igény, úgy tűnik, sosem csökken. Az illóolajok a természet ajándékai, amelyek különféle növényekből, például virágokból, levelekből vagy gyümölcsök héjából nyerhetők ki. 
Vásárló Miért fontos iparág a duguláselhárítóké Budapesten?
Márkázott tartalom | 2026. június 17. 10:10
A nagyvárosi élet egyik sajátossága, hogy a legtöbb ember természetesnek veszi azokat a rendszereket, amelyek nap mint nap biztosítják a kényelmet. Megnyitjuk a csapot, használjuk a zuhanyzót, leengedjük a mosogatót vagy a WC-t, és ritkán gondolunk arra, hogy milyen összetett háttérrendszer működik azért, hogy mindez problémamentesen történjen.
Vásárló Ittas vezetés: hogyan alakulnak a következmények?
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 09:56
Az ittas járművezetés a közlekedési bűncselekmények közül az egyik leggyakoribb eset, és nem véletlenül számít ennyire súlyosnak az elítélése. Az alkoholfogyasztás jelentősen rontja a reakcióidőt és a döntéshozatali képességet, amely végzetes következményekkel járhat az utakon. 
Vásárló Telekvásárlás kisokos: trendek és lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. június 15. 10:02
A telekvásárlás különleges élmény, ami alapos felkészülést igényel. Akár magánszemélyként, akár beruházóként gondolkodunk egy terület megvásárlásán, fontos, hogy tisztában legyünk a friss trendekkel és lehetőségekkel. Az ingatlanpiac jelenleg rendkívül változatos képet mutat, hiszen a városi és vidéki telkek iránti igény eltérő mértékben növekszik.
Vásárló Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
Elek Lenke | 2026. június 13. 14:16
Kincset érő pufajkákról és mackónadrágokról ír az orosz sajtó. Az orosz fiatalok, akik nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, egyre gyakrabban öltöznek a nagymama és nagypapa szekrényéből elővadászott ruhákba. 
Vásárló A verseny, amit sokan észre sem vesznek
Márkázott tartalom | 2026. június 11. 11:00
Naponta emberek milliói keresnek választ a Google-ben, a ChatGPT-ben és más AI-alapú rendszerekben. A legtöbben csak az eredményeket látják, azonban a háttérben számtalan vállalkozás versenyez ugyanazért a figyelemért.
Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló Személyre szabott óvodai- és bölcsődei berendezési megoldások
Márkázott tartalom | 2026. június 6. 08:54
Az óvodai és bölcsődei intézmények berendezésekor alapvető szempont a megfelelő bútorok kiválasztása. Az esztétikum mellett a funkcionalitás is fontos: a bútoroknak könnyen hozzáférhetőnek, biztonságosnak, valamint tartósnak kell lenniük. Ön vajon átgondolta már, milyen megoldások léteznek ezen a speciális területen?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG