1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az 1980-as évek óta nem vásárolt Magyarország ennyi trolibuszt - összesen 108 trolival bővülhet a flotta.

Készülnek Budapest új trolibuszai a lengyelországi Poznanban, a Solaris gyárban. A járművek jelenleg szerkezetkészek, hamarosan indulnak Plzenbe, a Skoda gyárba, ahol az elektromos hajtóművet szerelik be a járművekbe - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).


Az első 24 vadonatúj trolibusz nettó 4 milliárd forintért érkezik a fővárosba még idén nyáron, majd a szükséges források rendelkezésre állásakor további 84 járművel bővülhet az új flotta. A 14 szóló és a 10 csuklós trolibusz alacsonypadlós, nyáron légkondicionált, télen pedig fűtött utasterű, és 4 km-t felsővezeték nélkül, önjáró üzemmódban is meg tudnak tenni. Az első járművek a belvárosi, illetve zuglói trolivonalakon állnak majd forgalomba.


A mostani beszerzés mérföldkőnek számít a főváros közösségi közlekedésének fejlesztésében, hiszen egyszerre ennyi trolit Budapest az 1980-as években vásárolt utoljára. A jelenlegi járműbeszerzés középtávon biztosítja a budapesti trolibuszhálózat működését, valamint az önjáró üzemnek köszönhetően akár infrastruktúrafejlesztés nélkül is garantálja a hálózat bővítését.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hogyan védhetjük az izületeinket az ülő munka adta nehézségektől?
Márkázott tartalom | 2024. április 29. 19:45
Az ülő munka legalább olyan szinten terhelheti az ízületeket, mintha kemény fizikai munkát végeznénk. Gyakran pedig 40 óránál is többet töltünk a számítógép előtt ülve, ezért különösen fontos, hogy tudatosan védjük az ízületeinket. Mit tehetünk egészségünk érdekében? Mutatjuk a leghasznosabb tippeket!
Vásárló Örömteli hír érkezett a magyar benzinkutakról
Privátbankár.hu | 2024. április 29. 11:24
Olcsóbb lesz megtölteni a tankokat. 
Vásárló Bevetik a "mindent tudó" tanácsadót az élelmiszereknél
Privátbankár.hu | 2024. április 28. 15:28
Komoly változás jöhet az élelmiszer- és italpiacon, miután minden vállalat a mesterséges intelligenciára támaszkodva akar versenytársai fölé kerekedni. 
Vásárló Használtcikk-forradalmat hirdet a Decathlon
Buksza blog | 2024. április 28. 14:41
Magasabb szintre emeli használtcikk-üzletét a Decathlon.
Vásárló Ki lehet mosni a legkoszosabb ruhákat is 15 perc alatt?
Buksza blog | 2024. április 28. 12:57
A távmunka egyik kevésbé ismert mellékhatása, hogy sokan többet sportolnak, amihez nem az öregebb pólókat használják, hanem az úgynevezett athleisure ruházatot. Ennek is van azonban egy mellékhatása.
Vásárló Meglepő újdonsággal állt elő az Aldi, mérföldkő lehet a boltlánc életében
Buksza blog | 2024. április 28. 08:33
Az Aldi és építőipari beruházó partnere új szintre emelte Németországban közös tevékenységét azzal, hogy többre vállalkozott egyszerűen egy új áruház felépítésénél. A bolt felett lakóház épült.
Vásárló Búcsú az 1687 milliárd forintos értéktől: eladósorba kerülhet a Dr. Martens
Buksza blog | 2024. április 23. 10:07
Az elmúlt hónapokban egymás után érkeztek a rossz hírek a legendás Dr.Martens bakancsokat gyártó vállalat háza tájáról, aminek a márka önállóságának elvesztése lehet a következménye.
Vásárló Inkább a pénzre szavaztak: maradnak a kínálatban az egészségtelenebbnek mondott élelmiszerek
Buksza blog | 2024. április 23. 07:44
Elbukott egy olyan civil szervezet támadása a kényeztető csokoládék ellen, amely azt gondolja magáról, hogy a hozzá hasonló felvilágosult csoportoknak meg kell védeniük az embereket saját maguktól.
Vásárló Csempésszünk egy kis zöldet bárhová!
Márkázott tartalom | 2024. április 22. 16:32
A szép, zöld, gondozott fűfelület nagyon vonzó és kellemes látványt nyújt. Azonban tény, hogy sok odafigyelést is igényel. A rendszeres fűnyírás, öntözés, esetlegesen a gyomirtás vagy a különféle növényvédelmi kezelések időt és energiát igényelnek. Emellett költségesek is, és még a környezetet is terhelik.
Vásárló Visszafordultak a magyar diszkontok
Csernátony Csaba - Kollár Dóra | 2024. április 22. 05:31
Fordult a kocka a magyarországi diszkontláncokban a Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérése szerint áprilisban. Miközben februárról márciusra drágább, most olcsóbb lett a kosár. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG