3p
Rendhagyónak ígérkezik a mostani vasárnap: a korábbi hetekben megszokottnál több bolt lesz nyitva, és a versenyzők között feltűnt az Aldi is.

 

 

A Mindenár.hu megint összeszedte, mely boltok lesznek nyitva augusztus 16-án vasárnap. A portál szerint a közelgő 4 napos ünnep vehette rá a láncokat arra, hogy a szokásosnál nagyobb számban használják el üzleteikben a "vasárnapi jokert".

Most még az Aldi is kinyit néhány üzletet, pedig március 15 óta eddig vasárnap egyszer sem húzták fel a rolót:

  • Balatonfüred, Fürdő utca 31.
  • Balatonlelle, Rákóczi Ferenc út 295.
  • Tapolca Veszprémi út 3.
  • Keszthely, Tündérlak út 2.
  • Siófok, Attila út 74.
  • Gárdony, Szabadság út 21.

A Lidl vasárnap 8 üzletét nyitja ki, köztük egyik budapesti egységet:

  • Budapest III., Huszti út 20.
  • Hajdúböszörmény, Bánság tér 10.
  • Hódmezővásárhely, Hódító utca 2.
  • Kecskemét, Szolnoki út 18.
  • Keszthely, Sopron utca 43.
  • Sátoraljaújhely, Esze Tamás utca 92.
  • Siófok, Zamárdi utca 1-2.
  • Szolnok, Délibáb utca 6.

A Spar az eddigi vasárnapokon 10-15 bolttal vett részt a vasárnapi versenyben, most vasárnap azonban 24 üzlete lesz kivétel a boltzár alól:

  • Budapest, XVIII. Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, 2B terminál
  • Budapest, VIII., Rákóczi tér 7-8.
  • Budapest, XI. Bartók Béla út 14.
  • Budapest, IX. Mester u. 48-52.
  • Budapest III., Szérűskert u. 018910/23. hrsz. (Köles u. 1.)
  • Budapest III., Vörösvári út 98.
  • Budapest VI., Nyugati tér 1-2.
  • Budapest VII., Thököly u. 8.
  • Balatonfenyves, Kölcsey utca és Pozsonyi utca sarok
  • Fonyód, Ady Endre utca 9-11.
  • Gárdony, Szabadság u. 2392/I.
  • Balatonfüred, Széchenyi út 47.

Néhány nagyobb CBA, amelyek nyitva lesznek most vasárnap:

  • Budapest, I. kerület Krisztina krt. 37.
  • Budapest, I. kerület Ybl Miklós tér 2-6.
  • Budapest, I. kerület Dísz tér 8.
  • Budapest, II. kerület Lövőház utca 12-14.
  • Budapest, II. Margit körút 1.
  • Budapest, III.Heltai Jenő tér 7-9.
  • Budapest, V. Veres Pálné utca 12.
  • Budapest, V. Apáczai Csere János utca 1.
  • Budapest, V. Váci utca 54.
  • Budapest, VII. Rákóczi út 48-50.
  • Budapest, IX. Ferenc tér 13.
  • Budapest, XIII. Váci út 9-15. - Lehel piac
  • Balatonakali, Pacsirta utca 1.

A Reál is több tucat boltot nyit ki most vasárnap, például ezeket:

  • Budapes,t VII. Dohány utca 71.
  • Budapest, X. Sörgyár u. 75-81.
  • Budapest XI. Fehérvári út 213.
  • Budapest, XIV., Ilka utca 25.
  • Budapest, XIII. Reitter Ferenc utca 22.
  • Győr, Votinszky utca 66.
  • Siófok, Kinizsi utca 6.
  • Siófok, Május 1. utca 56.
  • Békéscsaba, Berényi út 75.

Emellett az OMV beninkutakon lévő Spar üzletek, több Mol Fresh Corner és két Shell-kúton lévő Tesco is kinyit a Mindenár.hu térképe szerint:

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG