Megérkeztek a cigarrettás dobozokra kerülő durva képek
Megjelent a dohánytermékek jelöléséről, valamint az egészségvédelmi bírság alkalmazásának szabályairól szóló kormányrendelet, ennek mellékletében szerepelnek az új, kombinált figyelmeztetésekhez használandó képek és szövegek is. Némelyik rendkívül sokkoló lehet.
A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányrendelet a Magyarország területén előállított, továbbá forgalomba hozott dohánytermékekre vonatkozik. A rendelet január 1-jén lép hatályba, de záró rendelkezései szerint a kombinált figyelmeztetések csak később jelennek meg a dobozokon. A kormány döntése alapján csak képes egészségvédő figyelmeztetésekkel ellátott csomagolású dohánytermékeket lehet gyártani a jövő év szeptemberétől, és 2013-tól csak ilyen csomagolású termék hozható forgalomba.
Itt vannak a sokkoló fotók
Cikkünket illusztráltuk néhány, a Magyar Közlönyben megjelent képpel, a durvábbakat azonban – boncasztalon fekvő ember csak félig letakart fejjel, műtét képei, kátrányos tüdő, rothadó fogak stb. - kihagytuk. Erősebb idegzetű olvasóink a december 22-i Magyar Közlöny 38 433. oldalától kezdve nézhetik végig a teljes sorozatot.
A kormányrendeletben kifejtették, hogy a dohánytermékek fogyasztói csomagolásán pontosan mekkora méretben milyen információkat kell feltüntetni, így a többi között a dohánytermék megnevezését és nevét, gyártóját, származási helyét, valamint a darabszámot vagy a tömeget. Füstszűrős termék esetén a "füstszűrő(s)" vagy "filter(es)" szót, cigaretta esetében a kátrány-, nikotin- és szén-monoxid-tartalmat is fel kell tüntetni.
Továbbá dohányzásra szánt dohánytermék esetében a csomagoláson szerepelnie kell a közlöny mellékletében felsorolt, a rendeletben foglaltak szerint alkalmazandó kombinált - képes - figyelmeztetésnek is.
A gyártó, az importáló, a bejegyzett kereskedő és a tároló adóraktár engedélyese köteles olyan nyilvántartást vezetni, amelyből időtartamonként megállapítható, hogy időszakonként mely egészségvédő figyelmeztetést hányszor alkalmazták.
A kombinált figyelmeztetések elektronikus forrásdokumentumait az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Országos Tisztifőorvosi Hivatalánál (OTH) lehet kérelmezni. A kombinált figyelmeztetéseket úgy kell nyomtatni, hogy azokat ne takarja el vagy ne zavarja meg a csomag kibontása, s olyan módon kell elhelyezni, hogy a csomag felbontásakor a kombinált figyelmeztetések egyetlen szöveges vagy vizuális eleme se csorbuljon.
A csomagoláson semmilyen formában nem lehet a kombinált figyelmeztetésekre megjegyzést tenni, azokat átfogalmazni vagy azokra utalni. Továbbá tilos a dohánytermék csomagolásán arra utaló szöveg, név, márkanév, képi vagy egyéb jelzés alkalmazása, amely azt sugallja, hogy egy adott dohánytermék más dohányterméknél kevésbé ártalmas. A dohánytermék adójegyére nyomtatni és azt egyéb módon eltakarni tilos. Az egészségvédő figyelmeztetések és a kombinált figyelmeztetések nyomtatásának eltávolíthatatlannak, törölhetetlennek kell lennie, azokat más írás vagy képanyag, illetve a csomagfelbontó szalag nem takarhatja, nem homályosíthatja el és nem szakíthatja meg.
A dohánytermékek jelölési szabályainak a betartását a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi, e hatóság jár el a rendeletben foglaltak megsértése esetén. Az egészségvédelmi bírságot az ÁNTSZ-OTH-nak a Magyar Államkincstárnál vezetett számlájára kell befizetni. A befolyt egészségvédelmi bírság összegéről az ÁNTSZ-OTH nyilvántartást vezet.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit.
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket.
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet.
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket!
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?