3p
Az NFH szakemberei nyakláncokat, medálokat, gyűrűket és fülbevalókat, valamint bőr karkötőket és pénztárcákat vizsgáltak.

Az ellenőrzés célja a kereskedelmi forgalomban kapható bőrrel érintkező fémtárgyak nikkel kibocsátásának vizsgálata, valamint a bőripari árucikkek króm (VI) és azoszínezék tartalmának kimutatása volt. A biztonsági vizsgálatok keretében 39 termék mintavételére került sor, amelyből 3 féle termék bizonyult veszélyesnek az ellenőrzés során.

Allergiás reakciók

A vizsgálat fontosságát indokolta, hogy bizonyos vegyi anyagok az emberi bőrrel tartósan vagy nagy gyakorisággal érintkezve az élő szervezet számára komoly kockázatot jelenthetnek. Ezek közül kiemelhetők például a különböző fémötvözetekben jelen lévő nikkel, vagy a krómcserzéssel tartósított bőripari árucikkeknél előforduló króm (VI) tartalom, valamint a textil- és bőrtermékek színezéséhez felhasznált azoszínezékek.

 

 

Mindhárom anyag az arra érzékeny embereknél egészségkárosodást okozhat, a nikkel és a króm könnyen túlzott mértékű immunreakciót válthat ki, amelyek általában különböző bőrelváltozások formájában jelentkeznek, az azoszínezékek karcinogén hatásúak lehetnek.

Az azoszínezék-tartalom meghatározása fontos, hiszen egyes azoszínezékek az emberi bőrrel tartósan vagy nagy gyakorisággal érintkezve egészségügyi kockázatot jelenthetnek esetleges rákkeltő hatásuk miatt.

Három termék lekerül a polcokról

A biztonsági vizsgálatok keretében 39 termék mintavételére került sor. A fémtárgyak közül nyakláncokból, medálokból, gyűrűkből és fülbevalókból vettek mintát a kormányhivatalok munkatársai, a bőripari cikkek közül bőr pénztárcákra és karkötőkre terjedt ki a mintavétel. Az ellenőrzés során ellenőrzés alá került a termékek címkézési előírásoknak való megfelelőség is.

A 24 fémből készült (vagy fémet is tartalmazó) termék (közülük 2 db bőrből készült karkötő, amelyeknek fém díszítő elemei, illetve záraik nagy felületen közvetlenül érintkeznek csukló részen az emberi bőrrel) kioldódó nikkel tartalmát vizsgálták a szakemberek. Minden minta megfelelt a hatályos rendelet szerinti követelménynek, nikkel tartalmuk a kimutatási határérték alatt volt.

A 17 bőrből készült mintánál a kimosható króm (VI) tartalom, valamint az azoszínezékekből származó aromás amintartalom került vizsgálat alá.

A szakemberek 17 mintából 3 terméknél mértek magasabb króm (VI) tartalmat a hatályos rendeletben rögzített határértéknél. 2 db karkötő és egy pénztárca bizonyult veszélyesnek a vizsgálat során. Összességében a vizsgált 39 minta közül 36 megfelelt a biztonságossági követelményeknek. 3 termék az egészség károsodás szempontjából súlyos kockázatot jelent a felhasználók számára. A veszélyes termékek forgalomból történő kivonása és visszahívása tekintetében a kormányhivatalok intézkednek.

Az ellenőrzött termékek listája itt található! >>>

Nem ment jól a címkézés sem

Címkézés szempontjából csupán 2 termék felelt meg maradéktalanul a jogszabályi előírásoknak. Az azonosító jelölést 2 minta kivételével valamennyi terméken vagy annak csomagolásán feltüntették, azonban a gyártó és az importőr adatait jellemzően nem tüntették fel. A gyártó adatai csak 2 mintán, míg az importőr adatai 7 terméken szerepelt megfelelően.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló December 24-éről hozna fontos döntést a kormánypárt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 16:21
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezték tiszás képviselők.
Vásárló Nem csupán a szervizen múlik, mennyit ér az autónk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 20. 13:24
Egy autó megvásárlása jelentős kiadás, az értéke azonban már a használat első éveiben számottevően változhat. Hogy később mennyit ér majd a használtpiacon, azt a márka, a modell, az életkor és a futásteljesítmény mellett az is befolyásolja, milyen állapotban sikerül megőrizni. A rendszeres karbantartás ezért nem ér véget a műszaki ellenőrzéseknél: a karosszéria és az utastér állagának megóvása is része lehet a tudatos autótartásnak. Egy ápolt jármű ráadásul a mindennapokban is más benyomást kelt, ami különösen fontos lehet akkor, ha az autót üzleti célokra is használjuk. A járműápolás így egyszerre szól a megjelenésről, a használati értékről és a későbbi értékesítés szempontjairól.
Vásárló Hogyan (t)együnk az egészségünkért a zsúfolt hétköznapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 18. 13:31
Felgyorsult világunkban az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a mindennapi teendők, a munka és a családi kötelezettségek hálójában figyelmet fordítsunk a megfelelő táplálkozásra. Sokan gondolják úgy, hogy a helyes étrend kialakítása rengeteg időt és energiát igényel, ám a valóságban néhány tudatos lépéssel még a legfeszítettebb napirend mellett is megőrizhetjük a kiegyensúlyozott életmódot. A titok nem a bonyolult receptekben vagy az órákig tartó konyhai előkészületekben rejlik, valójában elég csak egy kicsit előre gondolkodni.
Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
Vásárló Új megközelítések az állatgyógyászatban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 11:17
Az utóbbi években jelentős változások történtek a kedvtelésből tartott állatok egészségügyi ellátásában, különösen a kutyák ízületi problémáinak kezelésében. A korábbi reaktív kezelési módok helyett egyre inkább a proaktív, holisztikus szemlélet kerül előtérbe, ami a problémák gyökereinek feltárására és megoldására összpontosít. A bél és az ízületek közötti kapcsolat, amit „bél-ízület tengely”-ként ismerünk, kulcsfontosságú tényezővé vált az állatorvosi terápiákban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG