2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Annyira meleg van, hogy közlekedési sziesztát javasol az egyik szakszervezet.

Kánikulai menetrendet vezetne be a nagyvárosokban a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége.

A kánikula a közösségi közlekedésben dolgozó járművezetőkre legalább olyan hatással van, mint az utasokra, de ők nem szállhatnak le néhány megálló után, hanem órákon keresztül ülnek a napon átforrósodó panorámaablakok mögötti volánnál, s feszült figyelemmel kell követniük a forgalmat, hiszen egy rossz mozdulat, egy pillanatnyi kihagyás is balesethez vezethet - jegyzi meg a KSZOSZ közleménye.

Idegesebbek az utasok is

Ráadásul ilyenkor az utasok is az átlagosnál türelmetlenebbek, kötözködőbbek. Borzasztóan kockázatos ilyen körülmények között folyamatosan kint lenni a forgalomban – mondja Nemes Gábor. A KSZOSZ elnöke szerint az ilyen hosszan tartó hőségben nincs olyan munkavédelmi intézkedés, amellyel meg lehet óvni a járművezetőket a forróság hatásaitól.

Ahol nincs légkondi

A szakszervezet által javasolt, egyfajta „közlekedési sziesztát” elsősorban azokon a járatokon vezetnék be, amelyeken nem légkondicionált járművek közlekednek. Igaz a tartós kánikulában a légkondi sem sokat segít, hiszen az ajtókat 1-2 percenként ki kell nyitni, nincs is idő lehűteni a belső teret – teszi hozzá Nemes.

Írnak a BKK-nak

A KSZOSZ hamarosan írásban is felkéri az üzemeltető önkormányzatokat és a szolgáltatást megrendelő cégeket – a fővárosban a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) -, hogy mielőbb dolgozzanak ki egy kánikulai menetrendet, amely az egyébként szokásosnál  jóval kevesebb járat indítását tartalmazza.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló dm Élménytér: izgalmas utazás a szépség világában
PR | 2026. március 16. 10:52
2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat, miközben aktivitásaik fókuszában továbbra is az #egészenén gondolatisága áll. Új programsorozat indul, amelynek keretében a dm különleges installációja márciustól májusig minden hétvégén, mindig másik budapesti vagy vidéki bevásárlóközpontban kap helyet a dm üzletek közvetlen közelében.
Vásárló Mit tesz valójában a klímával a mesterséges intelligencia?
Wieder Gergő, Ignácz Péter | 2026. március 11. 17:03
A mesterséges intelligencia (AI) egyszerre növeli a villamosenergia-igényt és nyit új utakat az emissziócsökkentésben. Döntéshozói szinten ezért nem az a kérdés, hogy jó-e vagy rossz-e az AI, hanem az, hogy milyen energiaforrással működtetjük, mennyire hatékonyan futtatjuk a modelleket, és milyen, mérhető klímahatással rendelkező felhasználásokra irányítjuk a számítási kapacitást.
Vásárló Mikor segít, és mikor árt egy rosszul megválasztott gyógyászati segédeszköz?
PR | 2026. március 10. 13:58
Az Értéksziget szemlélete szerint az otthonápolásban a gyógyászati segédeszköz-választás nem egyszerű vásárlási döntés, hanem betegbiztonsági kérdés. A jól megválasztott eszköz támogatja az önállóságot és tehermentesíti a családot, a rosszul megválasztott viszont fokozhatja a kockázatokat és súlyosbíthatja a mindennapi nehézségeket.
Vásárló A japán matcha tea titkai: történet, termesztés és élvezet
Márkázott tartalom | 2026. március 3. 11:03
A japán matcha tea egy olyan ital, amely méltán vált világszerte híressé. Nem csupán Japán kulturális öröksége, hanem az egész világot meghódította különleges, zöld színével és egyedi ízvilágával. Vajon mi állhat ennek a különlegességnek a hátterében? Az egészséges életmód előnyeit keresők számára az élénkítő hatása mellett számos jótékony hatással is bír.
Vásárló A korszerű kertgondozás titkos fegyverei: hogyan válassz robotfűnyírót?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 12:33
Az innovatív technológiai fejlődéssel a kertészkedés új szintre lépett. Gondoltál már arra, hogy a mindennapi kerti teendők nehézségeit könnyedén átvészelhetnéd egy intelligens robotfűnyíróval? De mégis, melyik modell passzolhat legjobban a te kerted igényeihez? 
Vásárló Hogyan készíts egyedi montázs vászonképet?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 11:43
Az otthon dekorálása szinte végtelen lehetőségeket kínál. Miért ne tehetnéd még személyesebbé saját fotóidból összeállított montázzsal? Ez az ötlet egyre népszerűbb az elmúlt években, hiszen ki mástól várhatnánk, hogy a személyes pillanatok értékét az otthonunk falán adja vissza, mint saját magunktól? Talán már eszedbe is jutott, hogyan kezdj bele egy ilyen projektbe.
Vásárló Hogyan befolyásolja mindennapjainkat a napsugárzás hiánya?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 10:30
A modern életvitel számtalan kihívást tartogat. Az egyik ilyen, hogy egyre kevesebb időt töltünk a friss levegőn, mivel sokan az iroda vagy az otthon falai közé zárkóznak. Ennek következményeként szervezetünk kevesebb természetes fényhez jut, ami komoly hatással lehet az egészségünkre. 
Vásárló Családi kikapcsolódás a saját kertben: otthoni lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. március 1. 12:01
Az utóbbi években egyre több családban tapasztalható, hogy otthon töltik szabadságukat, ahelyett hogy elutaznának nyaralni. A hátsó udvar vagy a kert nyújtotta lehetőségek kihasználása kellemes élményeket nyújthat, nem feltétlenül szükséges távoli helyekre utazni a kikapcsolódáshoz.
Vásárló Matracválasztási tanácsok a pihentető alvásért
Márkázott tartalom | 2026. március 1. 11:50
Az éjszakai pihenés minősége kiemelten befolyásolja a nappali energikus létezést. De vajon mi lehet a zavartalan alvás záloga? Gyakran nem vesszük észre, hogy az alvásunk komfortját nem csak a napi stressz, hanem az ágyunk is formálja. Egy jól megválasztott matrac nem csupán a kényelemet garantálja, hanem gerincünk egészségét is szolgálja.
Vásárló A legkárosabb ételek a fogak egészségére
Márkázott tartalom | 2026. március 1. 11:43
Az egészség megőrzése összetett feladat, amely a testi és lelki jólét mellett a helyes táplálkozást és a szájápolást is magában foglalja. Kevesen gondolnak bele azonban, hogy az egészséges életmód része a fogaink védelme is. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG