4p
Nem volt hatásvizsgálat az üzleteket érintő törvényről, így felkészülni sem lehetett. Alkotmánybíróság elé kerülhet az ügy.

A Liga Szakszervezetek és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) az Alkotmánybírósághoz fordul - jelentette be Gaskó István, a Liga elnöke pénteken. Álláspontjuk szerint a vasárnapi zárva tartásról  szóló törvénynél nem volt előzetes hatásvizsgálat, és nem volt elegendő idő a felkészülésre; ezek pedig a jogalkotási törvénybe ütköznek

Mint mondta, beadványuk összeállítása folyamatban van, az ombudsmannak is jóvá kell hagynia az érvelést; erről nemsokára egyeztetnek.

Hozzátette: azért is az Ab-hez fordulnának, mert álláspontjuk szerint a törvény különbséget tesz a vállalkozások között méret és tulajdonosi kör alapján.

Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára kiemelte: nemcsak a munkavállalók és vállalkozók "tömegei", hanem a vásárlók is rosszul járnak a zárva tartással, és már az első hétvége tapasztalatai megmutatták a szabályozás elhibázottságát. A jogalkotásról szóló törvényből idézve hangsúlyozta: a jogszabály előkészítője előzetes hatásvizsgálat elvégzésével felméri szabályozása várható következményeit. Vizsgálni kell a tervezett jogszabály valamennyi, jelentősnek ítélt hatását, különösen társadalmi, gazdasági, költségvetési, környezeti, egészségi következményeit - emelte ki, hozzátéve, hogy a törvény alapján ez egyéni képviselői indítvány esetén is kötelező.

A VOSZ főtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy a törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendelet a jegyzőknek ad "bizonytalan jogosítványt", hogy eldöntsék, mely üzlet nyithat ki, és melyik nem, a turizmus szempontjából pedig hátrányos lehet, hogy a világörökségi területeken lévő üzleteket is be kell zárni.

Dávid Ferenc szerint az élelmiszer vásárlás "átprogramozható", vagyis a vásárlók hét közben, a hosszabb nyitvatartási időben is elmennek bevásárolni, de például a ruha, a bútor és a műszaki áruk megvásárlásánál nem segít a hétköznapi hosszabb nyitva tartás, "este 8-10 órakor senki nem megy be 300 ezer forintos színes televíziót vásárolni" - vélekedett. Emellett felhívta a figyelmet arra, hogy a délutáni megnyújtott műszakban a dolgozók elesnek a vasárnapi pótléktól.

A problémák között említette, hogy - akár vidéken, akár a fővárosban - számos olyan vállalkozás van, amely 10-12 kisebb, tehát 200 négyzetméter alatti üzletet üzemeltet, és most ezek jelentős részét be kell zárni, mert nem tudják megoldani, hogy minden egységben családtag álljon a pult mögött.

A VOSZ főtitkára szerint a zárva tartásról szóló törvénnyel "durva hatalmi beavatkozás" történt az állampolgárok magánéletébe, úgy, hogy nem tudni, milyen közérdek szolgálta ennek elfogadását.

A vasárnapi zárva tartás hatásvizsgálatáról Gaskó István,  a Liga elnöke úgy fogalmazott: a kormány úgy kommunikál, hogy "ha azért akarjuk felelősségre vonni, hogy miért tette meg, ha volt, akkor inkább letagadja, ha pedig azért vonjuk kérdőre, hogy miért nem volt hatásvizsgálat, akkor meglobogtatja, hogy itt van".

Mint az a héten kiderült, volt hatásvizsgálat, nem is egy. A Nemzetgazdasági Minisztérium azonban elfeledkezett arról, hogy megrendelték ezeket.

Gaskó István kifejtette: a Liga úgy látja, szükség van a népszavazási kezdeményezés folytatására. (A Liga és a VOSZ január 25-én nyújtott be három népszavazási kérdést a vasárnapi zárva tartással kapcsolatban, amelyet a Nemzeti Választási Bizottság nem hitelesített, majd egy kérdést január végén ismét benyújtottak, ezt ugyancsak elutasította a választási bizottság.) 

Az elnök emlékeztetett arra, hogy jelenleg a jogorvoslati fázisban a Kúriánál van a választási bizottság által elutasított kérdésük. A Kúriához február 26-án nyújtották be felülvizsgálati kérelmüket, még két hónapja van a testületnek, hogy döntsön.

Gaskó István szerint a törvény előkészítetlen volt, és sok szakmai problémát felvet, ami miatt már több civil szervezet is jelentkezett, hogy támogatja a Liga és a VOSZ kezdeményezését. Kiemelte, hogy a munkavállalók szempontjából is hátrányos a pótlékok szabályozása: csak az adventi vasárnapokon lehet többletkeresetet szerezni, "a másik 48 hétvégén" azonban csak 50 százalékos bérpótlékot kapnak a kereskedelemben dolgozók.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hogyan befolyásolja a nyomtatás a vállalkozások sikerét?
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:38
A nyomtatási ipar folyamatosan fejlődik, és akik nem tartják a tempót, óriási lehetőségeket szalaszthatnak el. De miért játszik ilyen fontos szerepet a nyomtatás a mai üzleti életben? Képzeld el, hogy egy rangos konferencián vagy, ahol mindenki látványos, igényesen kidolgozott prospektust kaptál kézhez, mely már első ránézésre is beazonosítható. Milyen benyomást keltene? A saját anyagaid vajon felérnének hozzá?
Vásárló Az autóápolás modern világa
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:34
Az autóápolás több mint csupán a külső megjelenés szépítése; egyaránt a jármű hosszú életének kulcsa és a költséges javítások elkerülésének módja is. Talán nem gondolná, de az autó rendszeres gondozása közvetlen hatással van mindennapi kényelmére és pénzügyeire is.
Vásárló Tárolás a kertben: miért van rá szükséged?
Márkázott tartalom | 2026. július 4. 12:26
Szanaszét heverő kerti szerszámok és rendezetlen kertek? Akik kerttel rendelkeznek, bizonyára már találkoztak ezzel a helyzettel. De amikor eljön az idő, hogy mindennek meglegyen a helye, érdemes megfontolni, milyen módon valósíthatod meg ezt egy praktikus kerti tároló ház segítségével. Nem csupán a kerti eszközök tárolásáról van szó, hanem egy hosszú távú beruházásról, amely megőrzi felszereléseid épségét.
Vásárló Szúnyogok elleni védekezés: innovatív megoldások és eszközök
Márkázott tartalom | 2026. július 3. 12:10
A nyári hónapok egyik kevésbé elismert jelensége, hogy a szúnyogok hallhatóan és érezhetően visszatérnek. Ezek a kicsi, zizegő rovarok nemcsak bosszantóak, hanem sajnos időnként betegségeket is közvetítenek. Az utóbbi időszakban egyre nagyobb figyelmet kap a szúnyogok elleni hatékony védelem kérdése, amely nemcsak kint, hanem otthonainkban is létfontosságú.
Vásárló Az okos pénztárca: modern megoldás a mindennapi problémákra
Márkázott tartalom | 2026. július 2. 11:55
Elgondolkodtál már azon, mennyivel könnyebb lenne az életed, ha a pénztárcádat mindig megtalálnád, amikor keresed? A modern technológia segítségével ez ma már lehetséges. Nincs többé szükség hosszadalmas keresgélésre, hiszen okostelefonod egyszerűen megmutathatja, hol hagytad el a tárcád. A mindennapi élet megannyi kellemetlensége kiküszöbölhető, mikor tudod, hogy minden értéked biztonságban van.
Vásárló A boltokban is megfizetjük az extrém időjárás árát – megvannak az árrésstop legnagyobb vesztesei
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 10:18
A magyar kiskereskedelem tavaly 20 290 milliárd forintos forgalmat ért el, mellyel ismét növekedési pályára került, bár a régióhoz képest továbbra is lemaradásban van – derült ki az MBH Bank Ágazati Kitekintő rendezvénysorozatának legfrissebb eseményén. A szakértők szerint a fogyasztás szerkezete hazánkban folyamatosan átrendeződik: egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a szolgáltatások – miközben a vásárlások kétharmadát már bankkártyával fizetjük. Az élelmiszerárakat egyre inkább globális – köztük extrém időjárási – tényezők mozgatják, de az ágazatra erős hatást gyakorolnak az árrésstopok is, melyek felgyorsították az élelmiszer-szaküzletek-piacvesztését.
Vásárló Hugo Boss szemüveg: ha nemcsak a márka számít!
Márkázott tartalom | 2026. július 1. 10:24
A divat és a funkcionalitás találkozása sehol sem annyira szembetűnő, mint a prémium szemüvegkeretek világában. Egy jól megválasztott kiegészítő nem csupán a tökéletes látást biztosítja, hanem az önkifejezés, az egyéni stílus és az igényesség legfontosabb eszköze is egyben.
Vásárló Pénzügyminisztérium: nincs napirenden az árrésstop kivezetése
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:26
Bár az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint nyár végéig ki kellene vezetni az árrésstopot, a Magyar Nemzeti Bank közlése szerint pedig egy ilyen döntés nem dobná meg az inflációt, a Tisza-kormány egyelőre nem mer hozzányúlni az Orbán-kormány egyik sokat vitatott döntéséhez.
Vásárló Értékálló otthonok: milyen szempontok alapján érdemes tervezni?
Márkázott tartalom | 2026. június 24. 07:25
Az ingatlanpiacon gyakran hallani, hogy egy jó elhelyezkedésű lakás vagy ház hosszú távon is megőrzi az értékét. A lokáció valóban meghatározó tényező, de korántsem az egyetlen. Egy otthon értékállóságát az is jelentősen befolyásolja, hogy mennyire tud alkalmazkodni az idő múlásával a változó igényekhez, mennyire praktikus a kialakítása és milyen minőségben készült el. Azok a döntések, amelyek az építkezés vagy felújítás során elsőre csupán kényelmi szempontnak tűnnek, évekkel később komoly értéknövelő tényezővé válhatnak.
Vásárló Már a piaci áron tankoló autósok járnak jól a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 16:50
Kedden nem változnak az árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG