2p
A magyar szülők idén jellemzően 3-5 ezer forintot költenek gyermekenként játékra húsvétkor, ilyenkor a hasznosság, az ár és a minőség vezérlik a választást. A REGIO JÁTÉK friss kutatásából az is kiderült, hogy 2018-ban a legtöbb helyre kreatív és társasjátékot, illetve könyvet, kifestőt hoz a nyuszi. A vásárlási láz a húsvét előtti héten tetőzik, átlagosan bruttó 8600 forintos online és 5700 forintos áruházi kosárértékkel.

A közel 3000, 14 éven aluli gyermeket nevelő szülő megkérdezésével zajló felmérés szerint idén húsvétkor jellemzően 3-5000 forintot (29%) költenek a szülők játékra. A válaszadók egynegyede több mint 5000 forintot, egyötöde 2-3000 forintot szán az ajándékra gyermekenként.

A felmérés alapján a szülőktől és nagyszülőktől elsősorban édességet (80, ill. 85%) és játékot (69, ill. 57%) kapnak a gyerekek, ezeken felül pedig míg az édesanyák inkább a könyveket (57%), addig a nagyszülők a perselyt gyarapítják: minden harmadik fiatal számíthat egy kis zsebpénz-kiegészítésre a nagyitól, papától. Minden ötödik kisgyermek egyébként egy vagy három különböző meglepetésnek, minden tizedik akár négy vagy többnek is örülhet idén, de a legjellemzőbb a kétféle ajándék vásárlása (50%).

Továbbra is népszerű a locsolkodás

Tavaly húsvétkor tízből nyolc kisfiú volt locsolkodni, akik cserébe legtöbbször édességet (67%), hímes tojást (45%) és pénzt (44%) kaptak a lányoktól. Legtöbben 1500 forintnál többet (55%) gyűjtöttek az illatos kölnivel, a többiek 1000-1500 forintot (21%) vagy maximum 1000 forintot (24%) dobhattak be a perselybe.

A hölgyek a szép mondókát leggyakrabban hímes tojással (70%) és finomságokkal (67%) köszönték meg, minden harmadik házra volt jellemző, hogy pénzt is adtak a legényeknek; általában 2-400 forintot (36%), 4-800 forintot (30%) vagy 800 forintnál is többet (34%) lehetett összegyűjteni egy-egy locsolással.

Top 10 játékkategória húsvétkor a felmérés alapján 2018-ban:

1. Könyv, kifestő

2. Kreatív játék

3. Társasjáték

4. LEGO

5. Szabadtéri játék

6. Sporteszköz

7. Építőjáték

8. Puzzle

9. Autós játék

10. Plüss

Top 5 játék a húsvéti szezonban a cég adatai alapján:

1. Illatos virágtündér

2. Hangszál

3. Slime minden verzióban

4. Tojásból kikelő plüss unikornis

5. Labdák

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Mérlegképes könyvelő képzés gyakorló szakemberekkel
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 25. 18:08
A mérlegképes könyvelő képzés során nemcsak az számít, milyen tananyagból készül a hallgató, hanem az is, ki segít megérteni annak gyakorlati oldalát. A számvitelben ugyanis kevés a pusztán bemagolható szabály. Azt is látni kell, mikor, miért és hogyan alkalmazható egy-egy előírás a való életben. Ebben különösen sokat jelenthet, ha az oktató nemcsak tanítja a szakmát, hanem hosszú szakmai tapasztalattal is rendelkezik.
Vásárló December 24-éről hozna fontos döntést a kormánypárt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 16:21
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezték tiszás képviselők.
Vásárló Nem csupán a szervizen múlik, mennyit ér az autónk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 20. 13:24
Egy autó megvásárlása jelentős kiadás, az értéke azonban már a használat első éveiben számottevően változhat. Hogy később mennyit ér majd a használtpiacon, azt a márka, a modell, az életkor és a futásteljesítmény mellett az is befolyásolja, milyen állapotban sikerül megőrizni. A rendszeres karbantartás ezért nem ér véget a műszaki ellenőrzéseknél: a karosszéria és az utastér állagának megóvása is része lehet a tudatos autótartásnak. Egy ápolt jármű ráadásul a mindennapokban is más benyomást kelt, ami különösen fontos lehet akkor, ha az autót üzleti célokra is használjuk. A járműápolás így egyszerre szól a megjelenésről, a használati értékről és a későbbi értékesítés szempontjairól.
Vásárló Hogyan (t)együnk az egészségünkért a zsúfolt hétköznapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 18. 13:31
Felgyorsult világunkban az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a mindennapi teendők, a munka és a családi kötelezettségek hálójában figyelmet fordítsunk a megfelelő táplálkozásra. Sokan gondolják úgy, hogy a helyes étrend kialakítása rengeteg időt és energiát igényel, ám a valóságban néhány tudatos lépéssel még a legfeszítettebb napirend mellett is megőrizhetjük a kiegyensúlyozott életmódot. A titok nem a bonyolult receptekben vagy az órákig tartó konyhai előkészületekben rejlik, valójában elég csak egy kicsit előre gondolkodni.
Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG