4p
Márciusától több menetrendi változás is lesz a fővárosi közösségi közlekedésben.
(Illusztráció, archív kép)

A BKK oldalán található tájékoztató szerint több közösségi közlekedési vonalon új, tavaszi-nyári idénymenetrend lép életbe. Március 20-án (vasárnap) nyitva tart több főváros környéki hipermarket is, a BKK az azokat érintő buszjáratokkal biztosítja megközelíthetőségüket. A március 26-ról (szombatról) 27-re (vasárnapra) virradó éjszaka térünk át a téli időszámításról a nyárira, ezen az éjjelen az éjszakai járatok közlekedésére célszerű a szokásosnál nagyobb figyelmet fordítani.

Milyen menetrend szerint közlekedünk a márciusi ünnepnapokon, illetve tanítási szünetben?

2016 márciusában ünnepnapok (15-én, 27-én és 28-án), valamint az iskolai tavaszi szünet miatt is érdemes figyelni, hogy az adott napon melyik menetrend szerint lehet utazni Budapesten a közösségi közlekedési járatokkal. Az alábbi napokon célszerű különös figyelmet fordítani a menetrendre:

  • Március 5-e (szombat) áthelyezett munkanap, ekkor a pihenőnappá nyilvánított március 14-i (hétfői) napot dolgozzuk le. Ezen a napon a tanítási szünetek idején érvényes pénteki munkanapi menetrend,
  • március 14-én (hétfőn) a szombati menetrend,
  • március 15-én (kedden) a vasárnapi és ünnepnapi menetrend,
  • március 24-én (csütörtökön), 25-én (pénteken) és 29-én (kedden) a tanítási szünetek alatt érvényes menetrend szerint közlekednek a fővárosi közösségi közlekedési járművek.

Március 15-e állami ünnepnap, a fővárosban több, útlezárásokkal is járó ünnepi rendezvényt tartanak. Emiatt számos közösségi közlekedési járat útvonala változik majd. Az ünnepi közlekedésről a BKK hamarosan részletes tájékoztatást ad.

Tavasztól sűrűbb járatkövetés több fővárosi vonalon

Március 6-tól (vasárnaptól) a Budai várba közlekedő 16-os buszcsalád (16-os, 16A, 116-os busz) járatai a hétvégi napokon sűrűbben közlekednek, mint a téli időszakban. A tavasztól megnövekedő budavári forgalmat kiszolgáló új hétvégi menetrend várhatóan október végéig lesz érvényben.

Március 12-től (szombattól) több vonalon lép életbe új, sűrűbb követést biztosító tavaszi-őszi menetrend:

  • a D11-es, a D12-es és a D13-as hajóvonalon,
  • a világ egyik legszebb vonalának választott 2-es villamosvonalon,
  • a Széchenyi-hegyre közlekedő 60-as járat (Fogaskerekű), valamint
  • a Budakeszire közlekedő 22A és a Margitszigetet bejáró 26-os busz vonalán.

Az utazási szokások változásának megfelelő, illetve jobb járatcsatlakozást biztosító menetrend-módosítás lép életbe a február 29-ről (hétfőről) március 1-re (keddre) virradó éjszaka a 901-es és a 960-as busz, továbbá március 1-jétől az 1-es villamos és a csatlakozó 103-as busz, a 85-ös busz, a 194-es busz és a 196-os és a 196A busz vonalán. A felsorolt járatok új menetrendje hamarosan elérhető lesz a BKK honlapján, a www.bkk.hu/menetrend linken.

Vasárnap is nyitva tartó áruházak megközelítése

Március 20-án (vasárnap) – élve a törvény adta lehetőséggel – nyitva tart több főváros környéki hipermarket is. Ezért a BKK az azokat érintő buszjáratokkal biztosítja megközelíthetőségüket. Március 20-án (vasárnap)

  • az Auchan Törökbálint a 140B,
  • az Auchan Maglód a 162-es,
  • az Auchan Fót pedig 224-es busszal közelíthető meg.

Óraállítás március 27-én

A március 26-ról (szombatról) 27-re (vasárnapra) virradó éjszaka térünk át a téli időszámításról a nyárira, ezért hajnali 2 órakor az órákat előre kell állítani 3 órára. Az óraátállítás miatt az éjszakai járatok hajnali 2 és 3 óra közötti indulásai értelemszerűen kimaradnak. Emellett egyes éjszakai járatok menetrendjében további változásokra is számítani kell. Az óraállítással kapcsolatos tudnivalókról a BKK hamarosan részletes tájékoztatást ad.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG