3p
Devizahitelesek egy csoportjával senki sem foglalkozik, az autóhitelesek egy része ma már fizet, csak vigye valaki el ingyen az autóját. De miért jó üzlet ez nekik? Ne vegyen hirtelen felindulásból 0 forintos autót.

Ezekben a hetekben formálódnak a devizahitelesek megsegítését célzó újabb kormányzati intézkedések - elképzelhető, hogy a mentőcsomag kötelező lesz. Az előzetes információk alapján valószínűsíthető, hogy ezúttal is a lakáscélú devizahitelesek körére korlátozódik majd az adósmentés. Bár továbbra is autósok tömege küzd a frankhitel-törlesztéssel, számuk mára már a két évvel ezelőttinek csupán a töredéke. A Használtautó.hu internetes szakportálon jelenleg 584-en kínálnak hitelátvállalással személyautót, míg két éve ez a szám még csaknem elérte az 1800-at.



„Akár kiterjed az autósokra a devizahiteleseket támogató újabb csomag, akár nem, ennek jelentősége ma már jóval kisebb, mint két évvel ezelőtt lett volna – magyarázza Szemes Árpád, a portál ügyvezetője – Négy éve gyakorlatilag megszűnt a devizahiteles autóvásárlás, aki emiatt bajba került, többségében már az elmúlt években igyekezett valamilyen megoldást találni a problémájára. Ha nem talált, akkor pedig már a finanszírozó vette vissza a járművet.

Milliókat is fizetnek, csak legyen már vége

Míg az említett okok miatt 2011 nyarán még 1782 hitelátvállalással kínált személyautót találhattunk a hazai használtautó-kereskedelem több mint 80 százalékát közvetítő portálon, addig ez a szám tavaly 1207 volt, jelenleg pedig már nem éri el a hatszázat sem. Természetesen ez a szám csupán a tendenciát mutatja, hiszen korántsem mindenki nyúl a hitellel való eladás eszközéhez. Ez ugyanis azt jelenti, hogy nem csupán elvész a hitelből vásárolt autó, hanem további fedezetre is szükség van a tartozás teljes rendezéséhez. Erre utal az a tény is, hogy az így hirdetett autók több mint felét 0 forinttal hirdetik, 10-15 százalékuk esetében pedig maga az eladó ajánl fel további, akár milliós összeget is a vevőnek, ha elviszi az autóját.

A paradox jelenség oka, hogy az autók piaci értéke az első néhány évben rohamosan esik, miközben az amúgy is lassabban, egyenletes mértékben csökkenő tartozás összege az árfolyamváltozás miatt akár több mint a duplájára is emelkedhetett. Emiatt az eladás pillanatában a jármű értéke nem fedezi a bank felé fennálló tartozást. Mindez főként azokra az esetekre jellemző, ahol nagyon hosszú, akár 8-10 éves lejáratra, alacsony törlesztőrészletek, illetve minimális, akár 10 százaléknál is kisebb önerő mellett vettek fel hitelt a tulajdonosok. Jelenleg a jogszabályok ebben a tekintetben jóval szigorúbbak a vásárlók védelme érdekében – ez azonban az akkori hiteleseken már nem segíthet.



LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG