1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A multinacionális kereskedőláncok érdekeit lehet, a vásárlók érdekét azonban nem sérti a szabad vasárnap bevezetése - hangsúlyozta Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője
A multinacionális kereskedőláncok érdekeit lehet, a vásárlók érdekét azonban nem sérti a szabad vasárnap bevezetése - hangsúlyozta Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője az MTI-nek a Magyar Gyáriparosok és Munkaadók Országos Szövetsége (MGYOSZ) alelnökének szerdai nyilatkozatára reagálva.

Rolek Ferenc az MTI-nek azt mondta, hogy a vasárnapi munkavégzés komoly társadalmi, gazdasági kérdés, ezért csak az érdekeltekkel való alapos vita és egyeztetés után szabad törvényt módosítani. Hangsúlyozta: az MGYOSZ kész tárgyalni a törvényt érintő egyes részletek módosításáról, de a vasárnapi munkavégzés egységes betiltását ellenzi.

Harrach Péter a nyilatkozatra reagálva kiemelte: megértik a munkaadók szempontjait, érdekeit, tudják, hogy profit-maximalizálásra törekednek, hiszen ez a dolguk. A kormánynak azonban kötelessége, hogy a munkavállalók, a kereskedelmi dolgozók érdekeit is figyelembe vegye, szociális szempontokat érvényesítsen.

Rámutatott: a kereszténydemokrata kezdeményezésre a parlament elé kerülő törvénymódosítás célja, hogy a vasárnap ismét valódi általános pihenőnap legyen, és csak azok dolgozzanak ezen a napon, akiknek a munkájára ténylegesen alapvető társadalmi szükséglet van. Tehát szó sincs általános munkavégzési tilalomról - szögezte le a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője.

Hozzátette: nem indokolt azonban a vasárnapi munkavégzés pusztán a három vagy ennél több műszakos munkarend alkalmazása miatt, ha a munkáltató nem dolgozik megszakítás nélküli munkarendben. A javaslat hatályon kívül helyezné azt a jogszabályi passzust, amely munkaidőkeretben történő foglalkoztatás esetén a heti pihenőnapok összevonásával is lehetővé teszi vasárnap a rendes munkaidőben történő munkavégzést.

Felidézte, hogy az előterjesztés lehetővé tenné az állampolgárok hétvégi pihenését szolgáló, ahhoz közvetlenül kapcsolódó kereskedelmi tevékenység munkaviszonyban történő végzését, azonban ezek körét a vasárnap, mint általános heti pihenőnap céljához igazodóan korlátozza. A javaslat ugyanakkor egységes vasárnapi pótlékot vezetne be a vasárnapi rendes munkaidőben történő munkavégzés esetére függetlenül attól, hogy arra milyen okból kerül sor.

Kitért arra is, hogy a gyáriparosok alelnökének nyilatkozatában az szerepelt, hogy az új szabályozás következtében elbocsátások várhatóak. Az ezzel való fenyegetést Harrach Péter méltánytalannak nevezte, majd megjegyezte: köztudomású, hogy a kereskedelmi dolgozók jelentős részét a törvényben megengedettnél többet dolgoztatják. A jövőben egy jól működő munkaügyi felügyeletnek ezeket a munkavállalói sérelmeket is orvosolnia kell. A rendezett körülmények létrehozása tehát többlet munkaerőforrást igényel és nem elbocsátást - hangsúlyozta.

Leszögezte: a kereszténydemokrata frakció munkavállalói és munkaadói szervezetekkel is megvitatta javaslatát, tehát nem igaz az a vád, hogy az egyeztetés elmaradt. "Két éve folyamatos a konzultáció, a munkaadói szervezetekkel és szakszervezetekkel folytatott megbeszélések alakítottak is a javaslaton" - mondta el Harrach Péter.

Szólt arról is, a felmérések azt mutatják, hogy a heti kiskereskedelmi forgalom mindössze 4 százaléka zajlik vasárnaponként, a kis- és közepes vállalkozások esetében ez a forgalom mindössze 1-2 százalékos, az ő számukra a vasárnapi nyitva tartás egyértelműen veszteséges a jelenlegi szabályozás mellett. Amennyiben a vasárnapi bevásárlási igényeket a kis üzletek elégíthetik ki, az növeli a kisbolt-tulajdonosok versenyképességét a multinacionális üzletláncokkal szemben - mutatott rá. Hozzátette: a hét utolsó napján a boltok nyitva tartását korlátozó szabályozás már számos európai országban - például Ausztriában és Németországban - működik; Magyarországon is az a cél, hogy a kereskedelmi és a munkavállalók szociális szempontjait összeegyeztetve rendezett, szabályozott körülmények jöjjenek létre.

A törvénymódosítás - ha az Országgyűlés elfogadja - 2012. január 1-én lép hatályba, hogy megfelelő időt biztosítsanak a kereskedők és a vásárlók, a munkáltatók és a munkavállalók számára a változásokra való felkészülésre - jegyezte meg Harrach Péter.

MTI

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló dm Élménytér: izgalmas utazás a szépség világában
PR | 2026. március 16. 10:52
2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat, miközben aktivitásaik fókuszában továbbra is az #egészenén gondolatisága áll. Új programsorozat indul, amelynek keretében a dm különleges installációja márciustól májusig minden hétvégén, mindig másik budapesti vagy vidéki bevásárlóközpontban kap helyet a dm üzletek közvetlen közelében.
Vásárló Mit tesz valójában a klímával a mesterséges intelligencia?
Wieder Gergő, Ignácz Péter | 2026. március 11. 17:03
A mesterséges intelligencia (AI) egyszerre növeli a villamosenergia-igényt és nyit új utakat az emissziócsökkentésben. Döntéshozói szinten ezért nem az a kérdés, hogy jó-e vagy rossz-e az AI, hanem az, hogy milyen energiaforrással működtetjük, mennyire hatékonyan futtatjuk a modelleket, és milyen, mérhető klímahatással rendelkező felhasználásokra irányítjuk a számítási kapacitást.
Vásárló Mikor segít, és mikor árt egy rosszul megválasztott gyógyászati segédeszköz?
PR | 2026. március 10. 13:58
Az Értéksziget szemlélete szerint az otthonápolásban a gyógyászati segédeszköz-választás nem egyszerű vásárlási döntés, hanem betegbiztonsági kérdés. A jól megválasztott eszköz támogatja az önállóságot és tehermentesíti a családot, a rosszul megválasztott viszont fokozhatja a kockázatokat és súlyosbíthatja a mindennapi nehézségeket.
Vásárló Hogyan segíthet az SMS küldés vállalkozásunk fejlesztésében?
Márkázott tartalom | 2026. március 5. 11:02
A mobiltechnológia térnyerése az elmúlt években drámai módon átalakította az üzleti kommunikációt. Az SMS küldés az egyik leghatékonyabb módszer, amely új utakat nyit meg az üzleti életben. Manapság a mobiltelefon az emberek állandó kísérője, így az azonnali üzenetek célzottan érik el a közönséget, internetkapcsolat nélkül is.
Vásárló Hogyan válasszunk CBD kapszulát?
Márkázott tartalom | 2026. március 5. 10:46
A CBD kapszulák az utóbbi években váltak valóban népszerűvé a kender alapú készítmények piacán. Ezek a kis kapszulák könnyen alkalmazható megoldást kínálnak azoknak, akik szeretnék élvezni a kannabidiol kedvező hatásait anélkül, hogy az adagolás miatt aggódnának. 
Vásárló A japán matcha tea titkai: történet, termesztés és élvezet
Márkázott tartalom | 2026. március 3. 11:03
A japán matcha tea egy olyan ital, amely méltán vált világszerte híressé. Nem csupán Japán kulturális öröksége, hanem az egész világot meghódította különleges, zöld színével és egyedi ízvilágával. Vajon mi állhat ennek a különlegességnek a hátterében? Az egészséges életmód előnyeit keresők számára az élénkítő hatása mellett számos jótékony hatással is bír.
Vásárló A korszerű kertgondozás titkos fegyverei: hogyan válassz robotfűnyírót?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 12:33
Az innovatív technológiai fejlődéssel a kertészkedés új szintre lépett. Gondoltál már arra, hogy a mindennapi kerti teendők nehézségeit könnyedén átvészelhetnéd egy intelligens robotfűnyíróval? De mégis, melyik modell passzolhat legjobban a te kerted igényeihez? 
Vásárló Hogyan készíts egyedi montázs vászonképet?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 11:43
Az otthon dekorálása szinte végtelen lehetőségeket kínál. Miért ne tehetnéd még személyesebbé saját fotóidból összeállított montázzsal? Ez az ötlet egyre népszerűbb az elmúlt években, hiszen ki mástól várhatnánk, hogy a személyes pillanatok értékét az otthonunk falán adja vissza, mint saját magunktól? Talán már eszedbe is jutott, hogyan kezdj bele egy ilyen projektbe.
Vásárló Hogyan befolyásolja mindennapjainkat a napsugárzás hiánya?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 10:30
A modern életvitel számtalan kihívást tartogat. Az egyik ilyen, hogy egyre kevesebb időt töltünk a friss levegőn, mivel sokan az iroda vagy az otthon falai közé zárkóznak. Ennek következményeként szervezetünk kevesebb természetes fényhez jut, ami komoly hatással lehet az egészségünkre. 
Vásárló Családi kikapcsolódás a saját kertben: otthoni lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. március 1. 12:01
Az utóbbi években egyre több családban tapasztalható, hogy otthon töltik szabadságukat, ahelyett hogy elutaznának nyaralni. A hátsó udvar vagy a kert nyújtotta lehetőségek kihasználása kellemes élményeket nyújthat, nem feltétlenül szükséges távoli helyekre utazni a kikapcsolódáshoz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG