Rövidebb utazásra készülhetnek az érdiek
Csúcsidőszakokban 5-10 percenként követik egymást a járatok Érd alsó vagy Érd felső és Budapest között. Az utasforgalmi igényekhez igazodva az eddigi személyvonatok mellett zónázó vonatok is indulnak, amelyek nem állnak meg Kelenföldig.
A főváros Érd alsóról így tizenkét perc alatt lesz elérhető, visszafelé pedig kilenc percbe telik az út a minisztérium közleménye szerint. Az új zónázó vonatok Tárnok, Martonvásár és a Velencei-tó partján fekvő települések számára is 30-40 százalékos menetidő-csökkenést hoznak.
Székesfehérvárról 39 perc alatt
A Budapest - Székesfehérvár elővárosi vasútvonalon az eddigi leggyorsabb és legsűrűbb eljutási lehetőséget biztosítja december 15-étől a MÁV-Start. Székesfehérvárról gyorsvonattal már 39 perc alatt elérhető a főváros (Kelenföld). A csúcsidőszakokban félóránként követik egymást a gyorsvonatok. A zónázó- és személyvonatok döntő többsége légkondicionált, alacsonypadlós FLIRT-típusú motorvonat lesz. A komfortosabb utazás érdekében egyre több megújult belső terű jármű áll be a gyorsvonati forgalomba.
Öt év után újra InterCity-vonatok közlekednek vasárnaptól a zalai megyeszékhely és a főváros között. Az eddig megszokott, kétórás ütemes menetrendben induló gyorsvonatokon túl napi két pár InterCityvel: a Göcsejjel és a Citadellával is számolhatnak az utasok. A Déli pályaudvarról kora délután és késő délután induló járatok a fővárosi ügyintézéshez igazodó hazautazási lehetőséget kínálnak. Zalaegerszegről minden nap kora reggel és délután indul InterCity Budapestre.
Tanítási időben, vasárnap késő délutánonként egy harmadik IC vonat, a Hetés IC segíti majd a diákokat, heti ingázókat. Az InterCity-vonatok Zalaegerszeg és Budapest között csak Ajkán, Veszprémben és Székesfehérváron állnak meg, az eljutási idő ezzel három órára csökken. A folyamatos járműfelújításoknak köszönhetően egyre több felújított, komfortosabb kocsi közlekedik a gyorsvonatokban is.
Több vonattal Veszprémbe
Minden eddiginél bővebb menetrendi kínálatot és gyorsabb, rugalmasabb eljutási lehetőséget nyújt a vasúttársaság Veszprém és a főváros között. December 15-étől a kétóránként közlekedő gyorsvonatokon felül további napi hat pár járat indul, és a zalaegerszegi InterCity-vonatok is megállnak a megyeszékhelyen. Így a csúcsidőszakokban átlagosan harminc percenként követik egymást a vonatok. Budapestig – a fejlesztés előttihez képest mintegy 30 perccel – egy óra huszonegy percre csökken a menetidő. Az utazási komfort javítása érdekében itt is korszerűsített kocsik közlekednek majd a gyorsvonatokban.
Jön a viszonylatszámozás
A könnyebb és egyszerűbb tájékozódás érdekében új utastájékoztatási jelzésrendszert vezet be a MÁV-Start, hogy ezzel is erősítse a vasút szerepét az elővárosi forgalomban. A vasúttársaság legfeljebb négykarakteres betű- és számsorral jelzi, hogy az adott vonat merre közlekedik és hol áll meg.
A számok útvonalat jelölnek, a betű pedig vonatnemet. Az S30 jelentése például a 30-as vasútvonalon (Budapest-Déli - Székesfehérvár) közlekedő személyvonat (S), a zónázóvonatok ugyanitt a Z30-as megjelölést kapják. Az utasok első ütemben a Déli pályaudvaron és a kapcsolódó elővárosi vonalakon találkozhatnak a viszonylatszámozással, amelyet a vasúttársaság a tapasztalatok értékelése után az összes vonatra kiterjeszthet majd.
A fővároson belüli tömegközlekedésre és a reptéri eljutásra is megoldást jelent a MÁV-Start új viszonylata Székesfehérvár, Érd felső, Kelenföld, Ferencváros és Kőbánya-Kispest között. Az óránként közlekedő vonatok 14 perc alatt teszik meg a Kelenföld és Kőbánya-Kispest szakaszt. A dunántúli régióból így egyetlen átszállással elérhetőek lesznek a kelet-magyarországi nagyvárosok.
Kengyelfutó Debrecenből
Kengyelfutó néven új gyorsvonat közlekedik a hétvégi csúcsforgalom megfelelőbb kiszolgálása érdekében tanítási időszakban péntek délutánonként Budapest-Nyugati és Debrecen között, tanítási időszakban vasárnap délutánonként pedig visszafelé. A vonat csak Zuglóban, Kőbánya-Kispesten és Ferihegyen áll meg.
Új IC-járatot indít a MÁV-Start a folyamatosan növekvő utasforgalmú Győr - Tatabánya - Budapest útvonalon. A Győrből kora reggel induló Arrabona IC utasai már nyolc óra előtt megérkeznek a fővárosba. Budapestről Győrbe egy további esti indulási lehetőséget ad a kényelmes, ingyenes internetet is biztosító IC.
Rippl-Rónai InterCity közlekedik Budapestről Kaposvárra és tovább, Zágrábba. A vonattal a somogyi megyeszékhelyről indulók közvetlenül, átszállás nélkül juthatnak el a fővárosba.
Kiszámítható, kétórás ütemű menetrend lép életbe a Dél-Dunántúlon, a Pécs–Villány vasútvonalon csúcsidőben sűrűbb kínálat mellett. Óránkénti közlekedést vezet be a vasúttársaság egész napra, kiszámítható és rugalmasan tervezhető utazási lehetőséget biztosítva Szeged, Hódmezővásárhely, Orosháza és Békéscsaba utazóinak. A szegedi és békéscsabai csatlakozásoknak köszönhetően a térségből a főváros felé is óránként lesz eljutási lehetőség.
A közlemény szerint lényegesen bővebb vonatkínálat várja a Debrecen - Sáránd - Nagykereki felé utazókat vasárnaptól a reggeli és a délutáni csúcsidőben. Rugalmasabbá válik a hajdú-bihari megyeszékhely térségébe ingázók kiszolgálása, javulnak a Budapest és Nyíregyháza/Miskolc irányú, távolsági csatlakozások is.
Folytatják a felújításokat
Újabb közvetlen railjet közlekedik Münchenbe a Keleti pályaudvarról 9.10 órakor az egyre bővülő németországi utasforgalom jobb kiszolgálása érdekében. A Dacia nemzetközi gyorsvonat Bécs és Bukarest között egész évben az utazók rendelkezésére áll. Egy újabb vonatpár indul Budapest és Zágráb között Rippl-Rónai néven a horvátországi utazásokat elősegítve. Ismét közvetlen magyar-szlovén eljutást biztosítanak a vasúttársaságok Budapestről Veszprémen és Zalaegerszegen át Mariborba, amelyhez Ljubljana felé és felől a szlovén vasút csatlakozást biztosít.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a vasút megerősítése érdekében folytatja a hazai pályahálózaton megkezdett átfogó felújításokat. A tárca a jelenleg is zajló vagy a jövőben induló beruházások lezárását követően további kínálatbővítésre készül.
A 2013. december 15-től 2014. december 13-ig érvényes menetrendi információk megtalálhatók az ELVIRA internetes menetrendi keresőben és a 200 nagyobb vasútállomás pénztáraiban megvásárolható menetrendkönyvben. Információ kérhető a MÁVDIREKT 06 (40) 49 49 49-es telefonszámán is.
125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
10 órája
-
Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
10 órája
-
A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
10 órája
-
Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
10 órája
-
Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
11 órája
-
Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
11 órája
-
Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
12 órája
- Váratlan bejelentést tett a Revolut
- Lehullt a lepel: Orbán Viktor ennyit kapott végkielégítésként
- NANU-NANU, alias Szikora Róbert (frissítve!)
- Ügynökakták: egyes országok előttünk járnak, más utánunk kullog
- Még egy kulcsgyőzelem született Texasban
- Leesett az állunk: Orbán Viktorék egész jól eltaláltak pár számot – most Magyar Péteréken a sor!
- Amíg ön aludt, Trump pártja katasztrofális csapást kapott
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Rendhagyó módon utazik Prágába Magyar Péter 2026. október 29. 06:46
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban.
Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
-
Úgy kell a magyaroknak a személyi kölcsön, mint egy falat kenyér
16:56
-
Ugrott a Meki árfolyama, miután közzétették a negyedéves eredményeket
16:04
-
A paksi teljesítménnyel vetekedő szélerőmű-kapacitást építenének a vállalkozók
15:04
-
A legújabb klímák már a bojlert is tudják fűteni
14:04
-
Jön a Mol mindent elsöprő eredménye
13:22
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
-
Óriási vereség: Trumpék elvesztették a teljes kongresszust
2026. november 4. 05:42
-
A lengyel elnök mögött ott a hadsereg, a rendőrség viszont a Tusk-kormányt védi
2026. november 4. 05:43
-
Politikai földrengés: ez lehet az este legsokkolóbb demokrata győzelme
2026. november 4. 05:03
-
Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
2026. november 4. 18:28
-
Trump fontos kijelentést tett a vereség árnyékában
2026. november 4. 05:26


