1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Megdöbbenést váltott ki a Magyar Szerencsejáték Szövetség tagjai között, hogy a kormány azonnal betiltaná a nyerőgépeket. Nemcsak a tervet, a retorikát is kritizálták. A Privátbankár már tavasszal beszámolt arról ,hogyan próbálta az NGM sikerként feltüntetni, hogy brutálisan visszaesett a nyerőgépek száma és az ebből várt adóbevétel.

A Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSZSZ) elnöke szerint a nyerőgépiparág összes szereplője megdöbbent azon, hogy a kormány betiltaná a nyerőgépeket; a szervezet elnöke súlyos tévedésnek nevezte, hogy az így kieső adóbevételeket az online szerencsejáték bevételeivel pótolni lehetne, és arra kérte a képviselőket, ne szavazzák meg a módosítást. A kormány ma jelentette be, hogy a pénznyerő játékautomaták működtetésének megszüntetését javasolják, az erre vonatkozó törvénymódosítást nem sokkal később be is nyújtották az Országgyűlésnek. A javaslat szerint pénznyerő automata a jövőben kizárólag játékkaszinóban üzemeltethető, és a játéktermek mellett az elektronikus kaszinókat is megszüntetik.

Az egyik legnagyobb kérdést az veti fel, hogy a kormányülés után "fokozott nemzetbiztonsági kockázatra" hivatkoztak. Ezt megerősítendő ráadásul estére meghívót küldtek a szerkesztőségeknek a Nemzetbiztonsági Bizottság zárt ülésére, anélkül, hogy ahhoz a hivatalos meghívóban sajtótájékoztatót, illetve egyéb tájékoztatási fórumot megjelöltek volna. Részletek>>>>

Schreiber István, az MSZSZ elnöke közleményében a jogállamiság alapkövetelményére, a jogbiztonságra és a kiszámíthatóságra hívta fel a figyelmet. "Ezért érthetetlen számunkra, hogy az Orbán-kormány által hozott - a magyar bankok rendszerénél is szigorúbb biztonsági szintnek megfelelő - szerveralapú üzemeltetést, valósidejű hatósági kontrollt biztosító törvényt és júniusi végrehajtási rendeletét, amelyre a piac már fel is készült, miért akarják megszüntetni" - írja. Az unió több tagállama jelezte, várják az átlátható, innovatív magyar megoldást a valósidejű ellenőrzésre. "Úgy gondoljuk, a magyar kormány törekszik a jogbiztonságra, ami erre az ágazatra is vonatkozik, hiszen, ha nem így lenne, akkor bármelyik ágazat szereplői komolyan elkezdhetnek aggódni, hogy ugyanígy járnak, ami Magyarország általános megítélésének sem tenne túl jót."

Súlyos tévedésnek nevezte, hogy az online szerencsejátékból ezek az állami bevételek pótolhatók, hiszen - mint kifejti - nem csupán 35 milliárd forintnyi játékadóról van szó, hanem még ugyanennyi összegről egyéb adóbevételek és járulékok címén. Hozzáteszi: a jelenleg is illegális, ellenőrizetlen online szerencsejáték jelenti az igazi kockázatot, nem a magyar székhelyű, nyerőgépeket üzemeltető, adót fizető vállalkozások. Szerinte a magyar jogszabályok alapján közel 1200 magyar vállalkozás készült, befektetett, rengeteg pénzt ölt a szerveralapú működtetésre való átállásba; engedély és audit előtt állnak a szerverüzemeltetők, akik az alapján jártak el, amire a jogalkotó lehetőséget adott.

Korábbi értesüléseink szerint a kormány által, a nyerőgépekből beszedni kívánt adónak csupán törekéke folyt be, miközben több üzemeltető tönkrement az intézkedés miatt. Ráadásul mindezt még tavasszal sikerként próbálta eladni a a Matolcsy György vezette Nemzetgazdasági Minisztérium.

Az összes piaci szereplő a kormány által hozott törvény szerint tervezte vállalkozása, alkalmazottai és családja jövőjét. Egyetlen uniós tagállamban sincs betiltva a helyhez kötött szerencsejáték, ezért a szövetség nem érti, hogy miért tiltanak be egy eddig komoly költségvetési tételt jelentő ágazati tevékenységet a jelenlegi gazdasági, pénzügyi helyzetben. Az ágazat tagjainak, negyvenezer munkavállalónak - és az általuk eltartott közel százötven-kétszázezer családtagnak - földönfutóvá tétele nem lehet a kormány érdeke, ezért ezek az emberek már csak abban bíznak, hogy a keddi ülésig módosul az előterjesztés, ha pedig nem, akkor a képviselők nem szavazzák meg ezt a törvénytervezetet - írja az MSZSZ elnöke. "Erre kifejezetten kérjük is azokat a képviselőket, akiknek fontos a jogbiztonság."

Az MSZSZ úgy gondolja: a segélyből élők inkább a kormány gazdaságpolitikájában bíznak, nem a szerencsében. "A nemzetbiztonsági kockázatra való hivatkozást pedig nem tudjuk értelmezni sem, de ha volna ilyen, akkor az iparág érdekében reméljük, megteszik a megfelelő lépéseket." A szövetség arra kéri a magyar kormányt, hogy a jogbiztonság szellemében "pár napon belül ne vegye el közel kétszázezer ember kenyerét".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló dm Élménytér: izgalmas utazás a szépség világában
PR | 2026. március 16. 10:52
2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat, miközben aktivitásaik fókuszában továbbra is az #egészenén gondolatisága áll. Új programsorozat indul, amelynek keretében a dm különleges installációja márciustól májusig minden hétvégén, mindig másik budapesti vagy vidéki bevásárlóközpontban kap helyet a dm üzletek közvetlen közelében.
Vásárló Mit tesz valójában a klímával a mesterséges intelligencia?
Wieder Gergő, Ignácz Péter | 2026. március 11. 17:03
A mesterséges intelligencia (AI) egyszerre növeli a villamosenergia-igényt és nyit új utakat az emissziócsökkentésben. Döntéshozói szinten ezért nem az a kérdés, hogy jó-e vagy rossz-e az AI, hanem az, hogy milyen energiaforrással működtetjük, mennyire hatékonyan futtatjuk a modelleket, és milyen, mérhető klímahatással rendelkező felhasználásokra irányítjuk a számítási kapacitást.
Vásárló Mikor segít, és mikor árt egy rosszul megválasztott gyógyászati segédeszköz?
PR | 2026. március 10. 13:58
Az Értéksziget szemlélete szerint az otthonápolásban a gyógyászati segédeszköz-választás nem egyszerű vásárlási döntés, hanem betegbiztonsági kérdés. A jól megválasztott eszköz támogatja az önállóságot és tehermentesíti a családot, a rosszul megválasztott viszont fokozhatja a kockázatokat és súlyosbíthatja a mindennapi nehézségeket.
Vásárló Hogyan válasszunk CBD kapszulát?
Márkázott tartalom | 2026. március 5. 10:46
A CBD kapszulák az utóbbi években váltak valóban népszerűvé a kender alapú készítmények piacán. Ezek a kis kapszulák könnyen alkalmazható megoldást kínálnak azoknak, akik szeretnék élvezni a kannabidiol kedvező hatásait anélkül, hogy az adagolás miatt aggódnának. 
Vásárló A japán matcha tea titkai: történet, termesztés és élvezet
Márkázott tartalom | 2026. március 3. 11:03
A japán matcha tea egy olyan ital, amely méltán vált világszerte híressé. Nem csupán Japán kulturális öröksége, hanem az egész világot meghódította különleges, zöld színével és egyedi ízvilágával. Vajon mi állhat ennek a különlegességnek a hátterében? Az egészséges életmód előnyeit keresők számára az élénkítő hatása mellett számos jótékony hatással is bír.
Vásárló A korszerű kertgondozás titkos fegyverei: hogyan válassz robotfűnyírót?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 12:33
Az innovatív technológiai fejlődéssel a kertészkedés új szintre lépett. Gondoltál már arra, hogy a mindennapi kerti teendők nehézségeit könnyedén átvészelhetnéd egy intelligens robotfűnyíróval? De mégis, melyik modell passzolhat legjobban a te kerted igényeihez? 
Vásárló Hogyan készíts egyedi montázs vászonképet?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 11:43
Az otthon dekorálása szinte végtelen lehetőségeket kínál. Miért ne tehetnéd még személyesebbé saját fotóidból összeállított montázzsal? Ez az ötlet egyre népszerűbb az elmúlt években, hiszen ki mástól várhatnánk, hogy a személyes pillanatok értékét az otthonunk falán adja vissza, mint saját magunktól? Talán már eszedbe is jutott, hogyan kezdj bele egy ilyen projektbe.
Vásárló Hogyan befolyásolja mindennapjainkat a napsugárzás hiánya?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 10:30
A modern életvitel számtalan kihívást tartogat. Az egyik ilyen, hogy egyre kevesebb időt töltünk a friss levegőn, mivel sokan az iroda vagy az otthon falai közé zárkóznak. Ennek következményeként szervezetünk kevesebb természetes fényhez jut, ami komoly hatással lehet az egészségünkre. 
Vásárló Családi kikapcsolódás a saját kertben: otthoni lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. március 1. 12:01
Az utóbbi években egyre több családban tapasztalható, hogy otthon töltik szabadságukat, ahelyett hogy elutaznának nyaralni. A hátsó udvar vagy a kert nyújtotta lehetőségek kihasználása kellemes élményeket nyújthat, nem feltétlenül szükséges távoli helyekre utazni a kikapcsolódáshoz.
Vásárló Matracválasztási tanácsok a pihentető alvásért
Márkázott tartalom | 2026. március 1. 11:50
Az éjszakai pihenés minősége kiemelten befolyásolja a nappali energikus létezést. De vajon mi lehet a zavartalan alvás záloga? Gyakran nem vesszük észre, hogy az alvásunk komfortját nem csak a napi stressz, hanem az ágyunk is formálja. Egy jól megválasztott matrac nem csupán a kényelemet garantálja, hanem gerincünk egészségét is szolgálja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG