|
| MTI Fotó: Czeglédi Zsolt |
A kormány kész viselni az agglomerációs közlekedés költségeit 2016. január elsejétől – mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter Tarlós István főpolgármesterrel folytatott szombati egyeztetésén, és amíg a feladatot az állam helyett más végzi, addig a jegybevétellel nem fedezett költségeket az állam állja.
Jó az irány
A főpolgármester a szombati találkozón azt mondta, hogy amíg az állami átvétel nem történik meg, addig a főváros a költségek megtérítése mellett biztosítja az agglomerációs közlekedést, a tárgyalások végéig tehát a szolgáltatást az eddig megszokott rendben nyújtják.
Tarlós István pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján előremutatónak nevezte az agglomerációs tömegközlekedésről folytatott egyeztetéseket, és azt mondta: azt várja, hogy a megegyezés szülessen meg a Fővárosi Közgyűlés februári rendes ülése előtt. A
főpolgármester kiemelte, hogy a jogszabályok szerint az agglomerációs közlekedés biztosítása állami feladat, vita még az átvétel módjáról folyik.
Napelemben egyre inkább nagyhatalom vagyunk.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél



