2p
Várhatják a rendőröket a józsefvárosi piacon: a bíróság elrendelte a piac hatósági kiürítését.

A bíróság elrendelte a józsefvárosi piac kiürítésének hatósági kikényszerítését – erősítette meg az atv.hu információit a MÁV Zrt. A végrehajtásnál az esetleges fellebbezést sem kell megvárnia a vasúttársaságnak.Ezzel lassan egy éve tartó vita zárul le a terület tulajdonosa, vagyis a MÁV Zrt., illetve a piac üzemeltetője, a Komondor Kft. között.

A MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága közleméyben erősítette meg, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte a piacterület kiürítésének rendőrségi közreműködéssel történő kikényszerítését. Az ügyben eljáró végrehajtó jelöli meg a végrehajtás megkezdésének pontos időpontját, az eljárás gyors és szakszerű lefolytatásához a MÁV minden segítséget megad majd.

A piac területére 2007-ben megkötött bérleti szerződést 2013. júniusban, 150 napos határidővel, közjegyzői okiratban mondta fel a MÁV, novemberben a bérlőnek át kellett volna adnia a kiürített területet, ám a Komondor Kft. vitatta a szerződés felmondásának érvényességét. A piacon a tulajdonos egy időre az áramot és a vizet is kikapcsolta, ám ez sem vezetett eredményre: az árusok tovább maradtak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Nyaralni indul? Ezt a tippet fogadja meg tankoláshoz!
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 09:33
Ez történt az üzemanyagokkal.
Vásárló Valami készül a benzinkutakon – örülhetnek az autósok?
Privátbankár.hu | 2025. június 26. 10:26
Ez történt az üzemanyagok árával.
Vásárló Lefújták az egészen különös sztrájkot Magyarország szomszédjában
Privátbankár.hu | 2025. június 24. 16:08
Mégsem lesz benzinkútsztrájk.
Vásárló Hogyan írjunk figyelemfelkeltő ingatlanhirdetést?
Márkázott tartalom | 2025. június 19. 09:55
Ingatlan eladásakor az egyik legfontosabb tényező a hatásos hirdetési szöveg. A piacon rengeteg hasonló hirdetés található, amelyeket az érdeklődők könnyen átfutnak. Mi teremtheti meg azt a különbséget, ami a mi hirdetésünket kiemeli a tömegből? Egy jól megírt szöveg nemcsak az adatok felsorolásából áll, hanem az ingatlan hangulatát is át kell adnia. Gondoltunk már arra, hogy a részletek és az érzelmek közvetítése az, ami igazán megragadhat egy potenciális vevőt?
Vásárló Nagy durranás készül a magyar patikákban – Nagy Márton már örül
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 16:42
Itt is vállalják az árkorlátozást.
Vásárló Leszegi a fejét, ha meglátja a hétvégi üzemanyagárakat!
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 12:45
A nemzetközi áremelkedés szombattól megjelenik a hazai kutakon is.
Vásárló Diszkrét fogszabályzó módszerek
Márkázott tartalom | 2025. június 13. 10:52
A nem megfelelően nőtt fogak és a torlódásuk hosszú távon igen kellemetlen fogászati problémákhoz vezethetnek, mindemellett esztétikailag sem túl vonzóak. Sokan felnőttkorban jutnak el arra a pontra, hogy szeretnék az egymásra torlódott fogakat szabályozó viselésével helyreállítani.
Vásárló Váratlan veszély leselkedik a gyerekekre – baljós jelentést tettek közzé
Kollár Dóra | 2025. június 11. 15:03
Egy friss jelentés szerint Európában és Nagy-Britanniában folyamatosan nő az új autók motorháztetejének magassága, ami egyre komolyabb közlekedésbiztonsági kockázatot jelent, különösen a gyerekek számára.
Vásárló Miért éri meg jobban bérelni a padlótisztító gépeket?
Márkázott tartalom | 2025. június 11. 09:45
Egy vállalkozás életében minden pénzügyi döntést alaposan mérlegelni kell. Az olyan hétköznapi tevékenységek elvégzése esetében is fel kell kutatni az alternatívákat, mint a padlótisztítás. Az évszakok változásával újabb kihívásokkal találkozhatunk, rengeteg szennyeződés kerülhet be a “műveleti területre”.
Vásárló Hónapok óta nem láttunk ilyet a boltokban: megint drágább lett a családi nagybevásárlás
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. június 10. 05:47
Az árrésstopos termékek ára csökkent, de így is megszakadt egy kedvező trend júniusban: három hónap után most először drágult újra a családi nagybevásárlás a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Alaposan megvizsgáltuk, hogyan alakítja az árakat az intézkedés, amivel a kormány elégedett, de a szakszövetség szerint csúnyán vissza fog majd ütni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG