1p

Meddig húzza még ilyen lapos pénztárcával Budapest?
Politikai csatározások közepette vagy stabil háttérrel működik majd a főváros?
Online Klasszis Klub élőben Kiss Ambrussal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a Fővárosi Önkormányzat főigazgatójától!

2024. október 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Hamis állatútlevelekkel próbált meg kicsempészni az országból tíz kölyökkutyát egy 41 éves férfi, akit a zalai rendőrök kaptak el.

A rendelkezésre álló adatok szerint a baranyai férfit 2015. április 13-án 0 óra 35 perckor az M70-es autóúton, Csörnyeföldénél ellenőrizték a rendőrök.


Amatőr próbálkozás

A Renault csomagtartójában és a hátsó ülésén tíz különböző fajtájú kölyökkutyát találtak. Amikor kérték az ebek papírjait, kiderült, hogy azok hamisak; valamennyit hibajavító festékkel és tollal szerkesztettek át.

A sofőrt a rendőrök előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi azt mondta a nyomozóknak, hogy a kiskutyákat a pécsi vásárban vette, és Olaszországba szerette volna vinni, állítása szerint nem tudta, hogy a papírok hamisak. A férfi ellen többrendbeli közokirat-hamisítás miatt indult eljárás.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Infláció? Az micsoda?
Kenessei András | 2024. október 14. 15:01
Folyamatos és állandó a pénzromlás. Nem csak nálunk. Az egész világon. Jegyzet.
Vásárló Hátborzongató hírt kaptak a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. október 14. 11:14
Jön a drágulás a benzinkutakon.
Vásárló Főszerepet kap a Temu: 393 billió forintos tételről van szó
Privátbankár.hu | 2024. október 13. 17:27
Két év csökkenése után várhatóan újra nőni fog az online kereskedelem értéke Európában, ám az infláció visszaesése mellett ez részben a kínai filléres platformok megjelenésének köszönhető.
Vásárló IKEA-s bevásárlást tervez? Újabb vevőcsalógató lépésekre számíthat
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. október 13. 16:14
Az IKEA csökkentette árait az elmúlt időszakban, hogy lendületet adjon eladásainak, ám elmúlt üzleti éve ennek ellenére halványan alakult. A választ további vevőcsalogató lépésekben látják.
Vásárló Már sejthető, milyen újdonság várható a jövőben a Tescótól
Buksza blog | 2024. október 13. 12:29
Az Egyesült Királyságban a Bajnokok Ligájának döntője előtt adott ízelítőt a Tesco abból, mekkora reklámkampánnyal érheti el az áruházlánc vevőit egy cég, ha él az ezzel kapcsolatos új lehetőségekkel.
Vásárló Hogyan úszhatod meg az autómosást a legköltséghatékonyabban?
Márkázott tartalom | 2024. október 9. 11:23
Minden autótulajdonosnak nagy fejtörést okoz az autó mosása, vagyis inkább annak a hogyanja és legfőképpen a helyszíne. 
Vásárló Holnaptól még drágábbak lesznek az üzemanyagok
Privátbankár.hu | 2024. október 9. 10:12
Mutatjuk a számokat!
Vásárló Egyre durvább a magyar kormány kisker-háborúja - közben a vásárlók egyre többet fizetnek
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2024. október 9. 05:37
Újabb jelentős áremelkedést mért az élelmiszerek frontján a Privátbankár Árkosár-felmérése a hipermarketekben - az árak ingadozása akár a kiskereskedelmi forgalom meglepő alakulására is szolgálhat magyarázattal. Miközben a vásárlók a bevásárlókocsit pakolgatják és a nyugta alján egyre nagyobb számokat találnak, talán nem is gondolnak rá: egyre élesebb a háború a kormány és a kiskereskedelmi szektor egyes szereplői között.
Vásárló Csokihíd épül Spanyolország és Belgium között
Buksza blog | 2024. október 8. 10:33
A szokásos forgatókönyvre rácáfolva nem egy nyugat-európai nagyvállalat vásárolja fel a dél-európai kissebbik társát, hanem fordítva. 
Vásárló Markáns váltás a H&M-nél, örömteli gágogással
Privátbankár.hu | 2024. október 8. 08:57
Egyetértő gágogás és hápogás fogadta a H&M állatvédő lépését.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG