A több mint félmilliárd forint értékű cigarettafogás még az észak-alföldi térségben is rekordnak számít. A tagállamokon átnyúló bűnszervezet tevékenységét az Europol bevonásával, több tagország bűnügyi együttműködésével sikerült leleplezni - olvasható az adóhatóság Facebook oldalán.
Így trükköztek
Egy lengyel kamion a hivatalos okmányok szerint 610 500 doboz cigarettát szállított Gdanskból román címre, azonban megtévesztésként a nemzetközi rendszerben a szállítmányt a macedón vámszerv részéről megérkezettként rögzítették. Tehát úgy tűnt, mintha az Unió területén csak áthaladt volna. Mindeközben a szállítmány a rendeltetési helyétől ezer kilométerrel távolabb, az M3-as autópálya kálmánházi parkolójában vesztegelt.
|
| Kép forrása: NAV |
A várakozást követően a cigarettával telepakolt kamion egyszer csak elindult Budapest irányába. A pénzügyi nyomozók ekkor tartóztatták fel a meglepett sofőröket, akiktől a prémium márkájú cigarettán túl a tízmillió forint értékű kamiont is lefoglalták.
Az uniós feketepiacon az adózatlan cigarettáért több mint félmilliárd forintot zsebelhettek volna be az erre szakosodott nemzetközi bűnelkövetők.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.

Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



