1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A hagyományos online vásárlókon november első hetében, míg a mobiltelefonon vásárlókon csak november 20-a környékén tör ki a karácsonyi bevásárlási láz – derült ki a legnagyobb magyar aukciós portálokat üzemeltető allegroup.hu Kft. felméréséből. Ráadásul az egyszerű online vásárló szenteste már nemigen foglalkozik a számítógépével, míg az okostelefont használók még december 25-26-án is kiemelkedően aktívak.

Az allegroup.hu várakozásai szerint a tavaly év végi időszakhoz képest idén karácsonykor több mint háromszorosára nőhet a mobiltelefonokon keresztüli értékesítés, így vélhetően ez lesz az első olyan szezon, amikor az meghaladja a 100 millió forintot. A teljes karácsonyi forgalmunkhoz képest ez az összeg önmagában még nem jelentős, de a növekedés dinamikáját figyelembe véve rövid idő alatt a mobilos eladások komoly tényezővé válhatnak a hagyományos netes vásárlás mellett – mondta Csupor Erik, többek közt a Vaterát is üzemeltető allegroup.hu Kft. ügyvezetője.

Jól illusztrálja a helyzetet, hogy a tavalyi év végén a teljes forgalom 1,5 százalékát tette ki a mobilos értékesítés, a 2013 márciusáig tartó pénzügyi év végére prognosztizált 4 százalékos arányt pedig már most, a karácsonyi szezon előtt elérték.

Az okostelefonok, és más mobileszközök penetrációját jól jellemzi, hogy az elmúlt hónapban az Allegroup.hu-hoz tartozó oldalakat több mint 2,1 millió alkalommal látogatták meg okostelefonnal, és 309 ezer alkalommal tablettel, számítógépről pedig 31,8 millió látogatást regisztráltak az Allegroup.hu oldalai. Egy évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban csupán 676 ezer látogatás érkezett okostelefonról, és alig 53 ezer tabletről.

Amellett, hogy a mobilos vásárlás igen dinamikusan fejlődik, a kutatás eredményei azt mutatják, hogy az online aukciós oldalakat a jellemzően még mindig számítógépekről látogatják.

Az allegroup.hu Kft. felmérése szerint a karácsonyi időszakban nagyjából negyedével nő a mobileszközökön értékesített termékek száma, az eladott termékek átlagára pedig nagyjából 10 százalékkal emelkedik az éves átlaghoz képest. Idén a prognózisok szerint 20 ezernél is több termék fogyhat mobilon keresztül a karácsonyi időszakban, míg az átlagos kosárérték valamelyest csökkent tavalyhoz képest. Utóbbi oka elsősorban abban keresendő, hogy okostelefont ma már a kisebb vásárlóerővel rendelkező réteg is megengedheti magának – tette hozzá Csupor Erik.

A várakozások szerint ebben a szezonban továbbra is a műszaki cikkek, és az otthonnal kapcsolatos termékek, valamint a játékok lesznek a legkelendőbbek a mobilos vásárlók számára. A korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy emellett nem elképzelhetetlen akár a 400-500 ezer forintos óra-ékszervásárlás sem, de szépen fogynak a nagyobb értékű műszaki cikkek is, mint például az okostelevíziók. Az elmúlt hónapokban a Vatera mobil applikációján keresztül a százezer, vagy akár a millió forintot meghaladó értékű luxusórák is elkeltek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló CBD olaj kezdőknek: mit jelent a CBD, és mi alapján érdemes választani?
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 9. 10:09
Az elmúlt években egyre többet találkozhatunk a CBD nevével. Teljesen természetes, hogy sok kérdés merül fel bennünk a vegyülettel és az azt tartalmazó készítményekkel kapcsolatban.
Vásárló Edénykészletet vennél? Ezt a hibát ne kövesd el!
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 8. 10:44
Sok konyhában van egy serpenyő, amihez senki nem nyúl szívesen. Leragad benne a tojás, egyenetlenül melegszik, a nyele lötyög, és valahogy minden főzésnél bosszúságot okoz. 
Vásárló Innováció az építészetben: a természetes kőburkolatok új generációja
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 7. 10:13
Az építészet világában a hagyományos anyagok mindig is kiemelt szerepet kaptak. Érdekes lehet megfigyelni, hogy a klasszikus és modern technológiák miként egyesülnek annak érdekében, hogy a funkcionalitás és az esztétika egyaránt érvényesüljön a különböző projektekben. Napjaink egyik figyelemre méltó újítása, hogy könnyed és vékony kőburkolatok alkalmazása révén új lehetőségeket teremtsen az építészet területén. A kőburkolatok tökéletes példái annak, hogy a tradíció és az innováció hogyan élhet együtt harmóniában
Vásárló Bajban a Robinson Tours utasai: a magyar hatóság tehetetlen
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 17:49
Fizetésképtelen a cég, a bolgár szervektől várnak választ.
Vásárló Hogyan kezdd el a hegesztést hegesztő pálcával?
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 5. 15:43
A hegesztés csodálatos és kihívásokkal teli szakma, főleg ha valaki csak most merészkedik bele a részletekbe. Az alapvető technikák és eszközök alapos megismerése nélkülözhetetlen a sikerhez. Az alábbiakban az MMA hegesztéssel, azaz a kézi ívhegesztéssel foglalkozunk. 
Vásárló Láthatatlan rendszerezési tippek, amikkel száműzhetjük a káoszt az otthonunkból
PR | 2026. augusztus 5. 11:37
Egy kompaktabb lakásban gyorsan ráébredünk arra, hogy nem a tárgyaink száma jelenti a szűk keresztmetszetet, hanem az, hogyan gazdálkodunk a rendelkezésre álló hellyel. Aki próbált már rendszert vinni egy kisebb nappaliba vagy egy apró konyhába, jól tudja, hogy a hagyományos, robusztus gardróbok sokszor csak elfedik a zsúfoltságot, ahelyett, hogy valódi megoldást nyújtanának.
Vásárló Az AI hatása a gazdaságra és a társadalomra
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 4. 10:58
A mesterséges intelligencia (AI) folyamatosan formálja az életünket, munkáinkat és a világot körülöttünk. Kezdetben csupán a sci-fi írók fantáziájának köszönhettük, de mára az AI a mindennapok része lett. Felismeri-e mindenki, milyen mélyreható átalakulásokat hoz, és hogyan készülhetünk fel ezekre? Ebben a cikkben kiderítjük, hogyan alakítja át az AI a gazdaságot és a társadalmat, és milyen hatásokkal számolhatunk a jövőben.
Vásárló Kerti összejövetelek: higiénia és biztonság felsőfokon
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 3. 10:13
A nyári időszak különösen alkalmas szabadtéri összejövetelek szervezésére, legyen az családi grillezés vagy egy nagyobb szórakozóhely nyitott terasza. Ezen események sikerességéhez elengedhetetlen a higiénia és az élelmiszerbiztonság fenntartása. A gondos előkészítés és az ételek biztonságos kezelése a vendégek egészségét óvja, és hozzájárul az esemény élvezhető megéléséhez.
Vásárló Hogyan találj rá a tökéletes webtárolási megoldásra?
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 2. 10:32
Weboldalad beindításakor vagy modernizálásakor kérdéses, hogy milyen típusú tárhelyet válassz. Ha kisebb méretű honlapot tartasz fenn, egy egyszerű tárhelyszolgáltatás is elegendő lehet. Azonban, ha jelentős forgalomra számítasz, érdemes elgondolkodni egy virtuális magánszerver, azaz VPS bérlésén.
Vásárló Az egyik legjobb befektetés ma nem a tőzsdén van, hanem az angol nyelvtudásban
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 1. 09:48
A befektetésekről legtöbbször részvények, kötvények, ingatlanok vagy éppen arany jut eszünkbe. Pedig létezik egy olyan „eszköz”, amely sokak számára hosszú távon még ezeknél is nagyobb megtérülést hozhat: a magas szintű angol nyelvtudás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG