4p
Összesen 625 étel- és ital-automatát jelentettek be múlt péntekig a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál. A bejelentést március 31-éig minden üzemeltetőnek meg kell tennie, a berendezések regisztrációs számot kapnak

A kólaautomatákkal lopták meg az adófizetőket?

Az elmúlt évek ellenőrzési tapasztalatai szerint a kezelőszemélyzet nélkül, automatákon keresztüli értékesítések, szolgáltatások bevételének igen jelentős része után a kereskedők nem fizetnek adót - írta az adóhatóság az MTI megkeresésére.

A NAV szerint az üzemeltetők szándékos bevétel-eltitkolását jelentősen megkönnyítette a korábbi alulszabályozottság. Az automatákat nem kellett regisztrálni, engedélyeztetni, így ezekről az adóhivatalnak semmilyen forrásból nem volt hiteles információja. Nem volt adat az automaták számáról, típusáról és azok működéséről.

Egy kólaautomata, ami Kőbányait és Borsodit is ad - egy közelebbről meg nem nevezett magyar településen. Olvasónk fotója

Az automatából történő értékesítést csak az illetékes kereskedelmi hatósághoz kellett bejelenteni, így semmilyen adóhivatali kontroll nem volt az automaták használata fölött.

Az automaták általában nem rendelkeznek a megfelelő azonosításhoz szükséges jelzésekkel, ami az üzemeltető azonosítását is megnehezíti. Bár a kereskedelmi szabályok értelmében az automatán fel kell tüntetni a kereskedő nevét és székhelyét, ezt a minimális követelményt is csak kevesen tartják be - közölte a NAV.

Könnyű trükközni a forgalommal

Az adóhivatal válaszában kitért arra is: a kihelyezett automaták jelentős részének az erre vonatkozó előírás hiányában nincs semmilyen számláló-berendezése, ami hitelesen rögzítené az automata forgalmát. Hiába van egyes típusokban pénzszámláló vagy adagszámláló egység, ezek bármikor nullázhatók, törölhetők, így nem alkalmasak a valós bevételek rögzítésére és ellenőrzésére. Az üzemeltetők jellemzően nem vezetnek teljes körű és naprakész nyilvántartást a forgalomról, nyilvántartásaik és szabályzataik hiányosak.

30 ezer forintot levesznek az üzemeltetőktől

A berendezések bejelentése igazgatási szolgáltatási díjjal jár, ami 30 ezer forint automatánként. Azok az adózók, akik január 1-jén automata berendezést üzemeltetnek és március 31-éig bejelentést tesznek, díjfizetési kötelezettségüknek két részletben tehetnek eleget. Az első részlet 3000 forint és a bejelentés időpontjáig kell megfizetni, a 27 ezer forintos második részletet pedig december 31-éig.

Február 13-áig 4,4 millió forint folyt be a bejelentéshez kapcsolódó igazgatási szolgáltatási díj címén - közölte a NAV.

Félmilliós is lehet a bírság

A magánszemély adózó 200 ezer forintig, más adózó 500 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható, ha bejelentési kötelezettségét késedelmesen teljesíti és késedelmét nem menti ki - áll a NAV tájékoztatásában.

Az automatásoknak nagyon nem tetszik - tönkreteszik az iparágat

Az NGM még novemberben közölte: a Magyar Ital- és Áruautomata Szövetség bevonásával már készül a piac átláthatóságát biztosító szabályozás. Később a MIÁSZ azt jeletette be: az NGM nem fogadta el az egyeztetések során az észrevételeik túlnyomó többségét és a MIÁSZ semmiben nem támogatja a bejelentés igazgatási szolgáltatási díjának a törvényben megadott mértékét.

"Amennyiben az elmúlt év tárgyalásai során a Szövetség számokkal és évtizedes szakmai tapasztalattal több oldalról is alátámasztott érvei ismét nem találnak értő fülekre, úgy a Minisztérium szándékosan tönkretesz egy iparágat és felerősíti a fekete gazdaságot, szegényebbé téve minden egyes magyar állampolgárt, leszakadásra ítélve az országot" - írja a MIÁSZ.

A Magyar Ital- és Áruautomata Szövetség 1994. október 24-én alakult huszonhárom alapító taggal. A jelenlegi tagság honlapjuk szerint lefedi az automatás piac 65-70%-át.

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG